
Az ügy hátterében egyrészt a német Uniper által a Gazprom ellen megnyert 13 milliárd eurós választottbírósági kártérítés áll, amelyet az uniós jog szerint végre kellett volna hajtani, akár a Gazprom megmaradt európai gázvásárlóival szemben is. Ezt a kockázatot azonban a magyar kormány egy tavaly május végi, rendkívüli sürgősségű rendelettel megakadályozta, amely megtiltotta az MVM-mel szembeni végrehajtást. Később derült ki, hogy ezen kormányrendelet nyomán a lengyel Orlen is sikertelen kísérletet tett arra, hogy az MVM a Gazprom helyett neki fizessen 350 millió eurót.
Ha ezek a végrehajtási kísérletek sikerültek volna, könnyen belátható, hogy az orosz fél azonnal leállította volna a gázszállítást az MVM felé.
A fentiekkel párhuzamosan egy másik szálon is futott a történet. Annak a gyökere az, hogy az Unió és 26 tagállam 2024. június 26-án nyilatkozatot írt alá a Komsztroj-ítélet jogi következményeiről, amelyben a Bíróság kimondta, hogy az Energia Charta Egyezmény (ECT) választottbírósági záradéka nem alkalmazható egy tagállam és egy másik tagállam befektetője közötti, az utóbbi által az első tagállamban eszközölt beruházással kapcsolatos jogvitákra.
Ez a nyilatkozat kiegészítette azt a megállapodást, amely megerősítette az Unió régóta fennálló álláspontját, miszerint az Energia Charta Egyezményben foglalt választottbírósági záradék nem alkalmazható - és soha nem is alkalmazható - egy uniós befektető és egy uniós ország, illetve az Unió közötti kapcsolatokban.
Ugyanezen a napon Magyarország egyoldalú nyilatkozatot fogadott el, amelyben azt állította, hogy a Komsztroj-ítélet csak akkor léphet hatályba az EU-n belüli beruházó és állam közötti jövőbeli választottbírósági eljárásokban, ha az Energia Charta Szerződést módosítják. Emiatt a Bizottság 2024. július 25-én kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, mivel az egyoldalú nyilatkozat ellentmond a Bíróság határozatának, valamint az Uniónak a harmadik országok választottbíróságaival és bíróságaival szembeni álláspontjának.
Most ez a kötelezettségszegési eljárás a második szakaszba lépett, mert a Bizottság úgy véli, hogy a magyar hatóságok által válaszukban kifejtett megfontolások egyike sem foglalkozik a felszólító levélben megfogalmazott aggályokkal.
Ezért a Bizottság ezért úgy döntött, hogy indokolással ellátott véleményt küld Magyarországnak,
amelynek két hónap áll rendelkezésére a válaszadásra és a szükséges intézkedések megtételére. Ellenkező esetben a Bizottság dönthet úgy, hogy az ügyet az Európai Unió Bírósága elé utalja.
Ez tehát a kötelezettségszegési eljárás második lépcsőfoka, amelynek célja, hogy Magyarország felhagyjon az uniós joggal ellentétes álláspontjával. Ha a magyar kormány továbbra sem módosítja álláspontját, a Bizottság az Európai Unió Bíróságához fordulhat az ügyben.
És miért fontos mindez Magyarország számára?
Ha az ügy bíróság elé kerül, az Európai Unió Bírósága (EUB) vizsgálni fogja, hogy Magyarország megsértette-e az uniós jogot azzal, hogy eltért a Komsztroy-ítélet értelmezésétől és ezzel megsértette az uniós választottbírósági joggyakorlat egységét. Ha az EUB megállapítja a jogsértést,
Magyarországot kötelezhetik a jogszabály módosítására és az uniós álláspont elfogadására. Ez akár az MVM és a Gazprom közötti hosszú távú gázszállítási szerződés teljesítésére is hathat, ha közben az uniós választottbírósági eljárások nyomán végrehajtások indulnak.
Ha a magyar kormány nem teljesíti az ítéletet, az EU újabb jogi lépéseket tehet, például pénzbírságot szabhat ki.
Címlapkép forrása: EU
Itt a bejelentés! - Letartóztatták Erdogan fő kihívóját
Előzetesbe került Imamoglu a bírósági tárgyalás végéig.
Apró különbség, mégis nagy lehet a veszteség - Az ígéretnél kisebb számokat produkálnak a napelemek
Akár több megawattnyi teljesítmény is hiányozhat.
Elismerte Trump: csak „valamennyire tartja kontroll alatt” az orosz-ukrán háború további eszkalációját
Fontos üzenetet mondott az elnök az Air Force One fedélzetén.
Hivatalos: a hollandok még mindig több, mint fele túlsúlyos
Közben egyre kevesebben dohányoznak és isznak túl sok alkoholt.
Órákon át tartott Erdogan fő kihívójának bírósági meghallgatása
Több tízezren tűntettek országszerte, százakat vettek őrizetbe.
Digitális arany vs. arany - Melyiké a jövő?- interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Csúcsfokozatba kapcsol az EU, Magyarország újra a figyelem középpontjában
Budapestre jön a jogállamisági biztos, Párizsban csúcstalálkozó lesz a magyar kormány nélkül.
Saját otthon vagy albérlet? A nagy ingatlan-dilemma pénzügyi és pszichológiai oldala
Zentai Péter összefoglalta a mérlegelendő szempontokat.
Kínába és a Nyugatra tartanak a dollármilliárdosok
Hiába a vagyon, egy dollármilliárdos sem érzi magát feltétlenül jól bárhol. Ők is vándorolnak ide-oda, bár a milliárdosmigráció vélhetően nem okoz olyan társadalmi és kulturális...
The
Portfólió optimalizálás - Philip Morris
A PM csomagom bekerülési ára kb. 75 dollár, most 150 dollár felett van az árfolyama, van rajta 100% haszon. Ez a legnagyobb értékű részvénycsomag az osztalékportfóliómban. A hozama 7,19%, ami
Balásy Zsolt: A kakaós palacsinta lesz az urak jele
Csillan a hideg a hajnali aszfalton. Kászálódom be a taxiba, TV-stúdióba megyek. Hirtelen háromba is, egy inflációs adat miatt. Innen is tudhatom, az infláció visszatért!...
The post Balásy Zso
A világfelfordulás élhető
Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatról a másikra alapvető dolgok változhatnak meg teljesen. Mintha háborognának az Olümposz is
NAV 2025-ös ellenőrzési terve - kiemelt jelentősége lesz a támogató eljárásoknak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös ellenőrzési terve meghatározza azokat a területeket, amelyekre az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít. Az előző évekhez hasonlóan a kockázatelemz
Hogyan optimalizálhatod a két vagy több gyermekes családok adófizetését?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan optimalizálhatod a két vagy több gyermekes családok adófizetését? Miért érdemes figyelni az adómentességre? Évről évre egyre több család
Öntanuló algoritmusok az energetikában: szupererő az AI-ban
ChatGPT, Gemini, DeepSeek - gyakorlatilag heti szinten lát napvilágot egy-két mesterséges intelligenciára (AI) alapozott fejlesztés, újabb és újabb, az üzleti és a szemé
Elkényelmesedés, túlterheltség vagy döntési fáradtság
Van ugyan néhány furcsa szerzet, akiknek a pénzügyi tudatosság a hobbija, de a legtöbb ember számára komoly megerőltetést jelent. Ennek megfelelően sokszor előfordul, hogy nincs elég erőnk re


- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
- Mára biztossá vált: plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Izrael újra megtámadta Gázát – De miért éppen most?
Csicsmann László egyetemi tanár értékelte a helyzetet a Checklistben.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen