
2023 áprilisa és 2024 márciusa között az óceánok felszínének hőmérséklete mintegy 0,25 Celsius-fokkal haladta meg a korábbi, 2015-2016. évi rekordot, és mindezt több mint egy éven át, ami világszerte aggodalmakat váltott ki a globális felmelegedés ütemének esetleges gyorsulása miatt.
Tavaly tavasz óta az óceánok hőmérsékleti értékei visszaestek a rekordszint alá, de még így is a legmagasabbak 2023 óta. A hőmérséklet ilyen megugrása igen ritka, és
úgy véljük, hogy ez a jelenség körülbelül ötszáz évente ismétlődik, tekintettel a felmelegedés jelenlegi tendenciájára
- mutatott rá Jens Terhaar, a Berni Egyetem kutatója, aki több éghajlati modell segítségével jutott erre a megállapításra.
A jelenlegi éghajlati viszonyok között nem teljesen váratlan rendellenesség ugyanakkor gyakorlatilag lehetetlen lenne az általános felmelegedés tendenciája nélkül
- hangsúlyozták a tanulmány szerzői.
A kutatók szerint a rekordhőmérsékletek a felmelegedés ütemének gyorsulása miatti félelmeket ébresztettek, de nem feltétlenül erről van szó. Jens Terhaar szerint a kutatók sosem hitték, hogy a felmelegedés lineáris lenne, hanem - épp ellenkezőleg - úgy gondolták, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedésével gyorsul.
A modellezési kísérletek bebizonyították, hogy a hőmérsékletek más okok miatti megugrása nem lehetetlen.
A rekordok után mért hőmérsékletek alakulása is megfelel a modellek által előrejelzett értékeknek. Ez arra enged következtetni, hogy szélsőséges eseményről, nem pedig a felmelegedés további váratlan gyorsulásáról van szó - mutatott rá a kutató.
A jelenleg érvényes modellek többsége szerint az óceánok hőmérséklete 2025 szeptemberéig megfelel majd a rekordok előtt mért szinteknek.
Ha azonban a hőmérsékletek nem térnek vissza a normális szintekre, a kutató szerint ez azt jelentheti, hogy alábecsülték az éghajlat érzékenységét, és a jövőbeli felmelegedés nagyobb lesz.
Az óceánok felszíni hőmérsékletének emelkedése helyi tengeri hőhullámok formájában jelentkezik, és hatással van a monszunra, fokozza a trópusi viharok erejét, tengeri gerinctelenek, halak, madarak és emlősök tömeges pusztulását és a korallok kifehéredését okozhatja - emlékeztetnek a kutatók.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Brüsszel titkos terve: így válhat Európa egy egész szektor nagyhatalmává
Nagy változás jön: Európa titokban átalakítja az iparát és a gazdaságát.
Egyetlen ábra megmutatja: ellenfelei profitáltak Donald Trump keménykedéséből
Átvették a vezetést.
Áttörés előtt állhat a tudomány: alapjaiban kérdőjeleződhet meg, amit eddig hittünk a univerzumról
A sötét energiával kapcsolatos eredmények akár Einstein elméletét is megdönthetik.
Ezt is elintézte az orosz fenyegetés: rettegett fegyvereket telepíthetnek a NATO keleti szárnyára
Lengyelország újraindítaná a gyalogsági aknák gyártását.
Két nagyágyúval a hátuk mögött torpedóznák meg a Brüsszeli döntést a tagállamok
Magyarország is beállt a sorba.
Hatalmas összeget küld Kijevnek az EU, megmozgatják az elkobzott orosz vagyont
Az Európai Unió továbbra is Ukrajna legnagyobb támogatója.
Commerzbank-vezér: Most sem tárgyaltunk az UniCredittel
Saját önálló stratégiájára összpontosít a német bank.
Szavazz a HOLD-ra, hogy idén is nyerhessünk!
Idén is két portfóliókezelőnket indítjuk a hazai befektetésialap-piac \"Oscar-gáláján\", a Privátbankár.hu Klasszis díjátadóján. De a HOLD-ra is szavazhatsz, mint Az Év Alapkezelője. A
Övön aluli ütés a vámháborúban
Kanada minden eszközt megragad, hogy rávegye Trumpot a termékeikre kivetett vámtarifák visszavonására. Bár az eddigi próbálkozásaik nem jártak sikerrel, most úgy tűnik, megtalálták az USA..
NAV 2025-ös ellenőrzési terve - kiemelt jelentősége lesz a támogató eljárásoknak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös ellenőrzési terve meghatározza azokat a területeket, amelyekre az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít. Az előző évekhez hasonlóan a kockázatelemz
AI vagyok, segíthetek?
Szeretjük-e, ha egy chatbot intézi ügyeinket? Megbízunk-e a mesterséges intelligenciában? Egyáltalán lesz-e más választásunk a jövőben, mint megbízni benne? The post AI vagyok, segíthetek? a
Napi ábra: a Trump coin szárnyalása
Trump a beiktatása előtti napon még gyorsan piacra dobott egy meme coint, hogy pár százezer szerencsétlen embert lehúzzon pármillió dollárra. Ha lúd, legyen kövér, a felesége is eljátszotta
Az egyházat kijátszó ötlet megreformálta a bankrendszert
Cosimo de\' Medici a 15. század egyik legnagyobb bankára, mint jó szakember azon törte a fejét, hogyan is lehetne jó sok pénzt csinálni a család...
The post Az egyházat kijátszó ötlet megrefor
Hogyan csökkentsd az örökölt ingatlan után fizetendő adót?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan csökkentsd az örökölt ingatlan után fizetendő adót? Az örökölt ingatlanok esetében sokan szembesülnek azzal, hogy nemcsak az öröklést kel
Egy műanyag, amely még a papírnál is gyorsabban lebomlik a tengerben
A cellulóz-diacetát minden más műanyagfajtához képest hamarabb esik szét a tengervízben, ez pedig új irányokat nyithat a műanyagszennyezés elleni küzdelemben.


- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
- Mára biztossá vált: plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok
- A háttérben nagyon érdekes orosz-amerikai alku kezd kibontakozni, és ez Magyarországot is érintheti
- Kitálalt a kurszki csatáról az ukrán katona: ez történt valójában Oroszországban
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!
Izrael újra megtámadta Gázát – De miért éppen most?
Csicsmann László egyetemi tanár értékelte a helyzetet a Checklistben.
Bod Péter Ákos: valami megváltozott a magyar gazdaságban
A volt MNB-elnök a Checklistben beszélt a jelenlegi inflációs hullám okairól.
Ismert mintát követ Elon Musk ámokfutása
Sok panasz érkezett az új szervezetre.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen