
Alaposan felforgatta a világgazdaságot Donald Trump
Donald Trump amerikai elnök az általa "Felszabulás napjának" elnevezett esemény keretében ismertette, hogy a vele szövetséges és nem szövetséges államok mekkora vámterhekkel nézhetnek szembe a jövőben. Az elnök indoklása szerint az intézkedésre azért volt szükség, hogy
- csökkentsék az USA-t negatívan érintő külkereskedelmi deficitet,
- megvédjék az amerikai gazdaságot a külföldről beáramló olcsó termékektől,
- valamint ösztönözzék az amerikai vállalatokat a termelésük Egyesült Államokba telepítésére.
A lépés - bár lehetett rá számítani, hiszen Trump korábban is gyakran emlegette, hogy újrahangolná az Egyesült Államok vámpolitikáját, februárban pedig Mexikóra, Kanadára, valamint Kínára vetett már ki vámokat - szabályosan sokkolta a világgazdaságot. Az elemzők sorra kezdtek el azon gondolkodni, vajon melyik szektort, régiót mennyiben érintik az intézkedések. Az ING becslése szerint
az intézkedés acél-, alumínium- és járműipari termékekre vonatkozó részletei önmagukban 0,3 százalékpontos csökkenést okozhatnak az eurózóna GDP növekedésében.
A vámok hírére
olyan mélyrepülésbe kezdett a legtöbb tőzsdeindex, amelyre a 2020-ban berobbanó koronavírus-járvány óta nem volt példa.
A tőkepiacokon lényegében minden szektor esésnek indult, különösen pedig azon részvények árfolyamát ütötték meg, amelyek nagyobb mértékben támaszkodnak külföldi beszállítókra.
Trump a korai pletykáknak megfelelően végül április 9-én
90 nappal elhalasztotta a vámok kivetését azon országokkal szemben, amelyek nem reagáltak viszontvámokkal az intézkedéseire.
Ezzel azonban a vámháború közel sem ért még véget, ugyanis Kína már azonnal a "Felszabadulás napját" követően ellenlépéseket lengetett be, majd 20%-ról 54%-ra emelte az Egyesült Államokkal szemben kivetett vámok mértékét. Ezt követően, az Egyesült Államok válaszlépését lekövetve Kína egészen 104%-ig srófolta fel az amerikai importra kivetett vámterhet, majd
Donald Trump múlt héten egészen 145%-ra emelte a kínai termékekre kiszabott vámok mértékét.
Mindenki arra kíváncsi, hogy alakul a vámháború
Korábbi írásunkban már részletesen bemutattuk a Google Trends alapjait, a Google Trends használatának főbb tudnivalóit, és összefoglaltuk, pontosan hogyan kell értelmezni a Google Trends grafikonjainak adatait, és a program "Jelenleg felkapott" aloldalát ahhoz, hogy megtudjuk, mik a legnépszerűbb témák, hírek a világban és Magyarországon.
A Google Trends segítségével nemrég megvizsgáltuk,hogy az amerikai kormány világszerte nagy figyelmet kapó Signal-botránya hogyan hatott az internetes keresésekre. Legutóbbi cikkeinkben az ötven éve nem látott, magyarországi száj- és körömfájásjárvány, valamint a Colossal Bioscience amerikai startup által létrehozott, klónozott óriásfarkasok iránti érdeklődést vizsgáltuk meg.
A vámok iránti internetes érdeklődés gyors felfutása a folyamatosan érkező új hírek és az eszkalálódó tőzsdei pánik miatt nem meglepő. Ha az elmúlt 12 hónap adatait nézzük, egyértelműen látszik, hogy
csúcsra ugrott a vámok témaköre iránti érdeklődés.
Az érdeklődésben mutatkozó csúcs különösen azért is érdekes, mert Trump február elején Mexikó, Kanada és Kína ellen kivetett vámjai is jelentős kiugrást okoztak a keresésekben, ahogy azt egy korábbi cikkünkben is vizsgáltuk.

A jelenlegi vámháborús helyzetre irányuló kiemelkedő érdeklődés különösen akkor szembetűnő, ha 2004-től kezdve nézzük meg az adatokat.
A vámok témaköre iránti érdeklődés az elmúlt 20 évtizedben nem volt még ilyen intenzív.
Pedig Trump korábbi ciklusában Kína ellen kivetett vámjai is jelentős érdeklődést.

Ahogy azt korábban részletesen is megírtuk, az elmúlt hetekben több fordulatot is vett a Kína és az Egyesül Államok között kibontakozó vámháború, mialatt egyik ország sem volt hajlandó kihátrálni a vámterhek emeléséből. Éppen ezért nem meglepő, hogy
az elmúlt hét napban Kínában volt a legnagyobb az érdeklődés a vámok témaköre iránt.

A vámok témájában az elemzőcikkek mellett számtalan internetes mém is elárasztotta a nyilvánosságot, amelyek egyik leggyakoribb témája volt, hogy Trump a világ egészen félreeső helyeit, többek közül a kizárólag pingvinek által lakott Heard-szigetet és a McDonald-szigeteket is vámokkal sújtotta. Az apró szigetcsoport (amelyen mellesleg a 19. századig nem járt az emberiség) iránti érdeklődés a "penguin tariff" kifejezéssel párhuzamosan egyből megugrott a vámok bejelentését követően.

Ahogy fentebb is utaltunk rá: a Trump által bejelentett gazdasági intézkedéseket követően a tőkepiacokon a koronavírus járvány óta nem látott esések bontakoztak ki. Az elmúlt két évtized Google-keresései alapján elmondható, hogy
az internetes érdeklődés a legnépszerűbb tőzsdeindexek iránt csak a orosz-ukrán háború kitörésekor volt ilyen magas.
Mivel a vámháborúval érkező piaci bizonytalanság közel sem ért még véget, a grafikonon is látható szaggatott vonal azt jelzi előre, hogy a közeljövőben még tovább emelkedhet a téma iránti érdeklődés világszerte.

Ugyan a kriptopiacon nem volt olyan drámai a hullás, a főbb kriptopénzek, többek között a Bitcoin és az Ethereum árfolyamai is estek a tőzsdékkel párhuzamosan. Az kriptopiac iránti internetes érdeklődés nem is generált jelentősebb kiugrást az elmúlt 12 hónap adatait elnézve. Az alábbi ábrán látható, hogy
a Trump megválasztását, illetve beiktatását követő meredek kriptoárfolyam-emelkedés idején jóval magasabb volt az érdeklődés a téma iránt.

Ez a tartalom a Google-lel való fizetett partnerség része, a Google Trends népszerűsítésére.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Már látni a fényt az alagút végén: Bessent szerint közeleg Amerika nagy megállapodása Kínával
Trump tárgyalási technikáit is dicsérte.
Kiderült: Magyarország szomszédjában építik meg az európai fegyverkezéshez kulcsfontosságú hadihajókat
Nőtt a rendelés darabszáma.
Valósággal ellepik az amerikai F-35A lopakodó vadászgépek a világ legsötétebb diktatúrájának szomszédját
Nagy átcsoportosítások kísérik a döntést.
Kemény üzenetet küldött Trump, váratlan bejelentést tett Putyin - Háborús híreink vasárnap
Cikkünk folyamatosan frissül.
Amerikai elemzőház: Oroszország a háború folytatására készül, teljesen új taktikát dolgoztak ki Moszkvában
Ezzel védenék ki a háború leghalálosabb támadásait.
Elárulta az amerikai külügyminiszter, hogy pontosan milyen békefeltételeket képzelnek el Ukrajnában
Éppen ezekről egyeztetnek most a felekkel.
Itt lehet a fordulat: hamarosan pont kerülhet az évtizedek óta húzódó súlyos feszültség végére
A felek egyetértenek az időpontban.
Kína AI-ban is leversenyez mindenkit
Peking legutóbbi karácsonyi ajándéka a Nyugatnak a DeepSeek nevű AI-bomba volt, amely komoly felfordulást okozott a Wall Streeten, legalábbis annak techorientált részén. A nyugati féltekén...
T
Egy despota harca a piaccal
Egy fékeket vesztett rezsim épp visszaél egy fékevesztett helyzettel. Amióta Erdoğan az elnök, a török líra folyamatosan gyengül. Ez a folyamat az elmúlt négy évben...
The post Egy despota ha
Unicredit ingyenes számlacsomag
Mint mindenki másnak, nekünk is megszüntették a Raiffeisen Gold2 számlacsomagunkat, helyette választhattuk volna az új Prémium számlákat, aminek a legnagyobb hátulütője az, hogy havi egymilli
Lassan, de zöldül a globális villamosenergia-termelés
Kedvező folyamatok látszanak a villamos energia terén is, hiszen a tavalyi termelésnövekedés nyolcvan százalékát már a megújuló energiaforrások és a nukleáris energ
Háromszor annyiból enni tízmilliókba kerül!
Amikor online feljön a kérdés, hogy mennyit költenek az emberek ételre, legtöbbször már nem is válaszolok. Ennek fő oka, hogy a mi családunk költései annyival le vannak maradva a tipikustól (
Zöld hidrogén és ipari kereslet: segíti-e a tagállamok kibocsátáscsökkentését az EU hidrogénstratégiája?
A zöld hidrogén uniós bevezetését a tagállami eltérések, a növekvő költségek és a szabályozási bizonytalanságok lassítják.
Sokszínűség és befogadás: ESG fókuszban a vállalati kultúra
A fenntarthatósági szempontok (ESG - Environmental, Social, Governance) ma már nem csupán a környezetvédelemről és a szabályozási megfelelésről szólnak. A \"Social\" (társadalmi) pillér ugya
Az AI hatása a gazdasági fejlettség egyenlőtlenségeire: előnyt növel vagy lemaradást csökkent?
A kutatások és történelem alapján mely országok lehetnek az AI nyertesei és ez mitől függ? Az egyes országokban eltérő mértékben érvényesülhet az AI potenciális növekedési hatása, amit


- Utódlás: Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója
- Karnyújtásnyira volt az ukrajnai háború lezárása – Tényleg egyetlen dolog miatt borul most minden?
- Mától kaphatók az új lakossági állampapírok – melyikbe érdemes most befektetni?
- Brüsszel bekeményít: az EU komolyan nekimegy a belső fenyegetéseknek
- Elhunyt Ferenc pápa - Egy korszak ért véget a katolikus egyházban
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Évtizedek óta nem látott változás az OTP-nél – Mi jöhet most?
Csányi Péter veszi át édesapjától a vezérigazgatói pozíciót.
Megállíthatatlan a földek drágulása, de nem mindenki profitálhat belőle
Drámai áremelkedés tapasztalható: 2010 óta közel négyszeresére emelkedtek a termőföldárak Magyarországon.
Miért járt kétszer Magyarországon Ferenc pápa? És mi lesz az egyházfő öröksége?
A Checklistben Hortobágyi T. Cirill főapátot, a Pannonhalmi Főapátság vezetőjét kérdeztük.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.