
A tárca szakmai felmérésekkel és több hónapos szakmai, illetve társadalmi egyeztetési tapasztalatokra hivatkozva hozta meg a döntést, amely az érvelés szerint megkönnyíti az iskolakezdést és csökkenti a családok terheit.
A BM rögzíti:
az a cél, hogy minden gyermek a lehető legjobb készségekkel és magabiztosan léphessen be az iskolába.
Felidézi: a döntés alapját egy országos felmérés képezte: a kormány kérdőívben kérte ki az óvodaigazgatók tapasztalatait a hároméves gyermekek készségeiről. A válaszadók 86%-a szerint romlott a gyerekek beszédkészsége, 81% szerint gyengébbek a szociális kompetenciák, és 73% a mozgáskészségek romlását tapasztalta az elmúlt öt év során.
A változások mögött több tényező állhat, de az okoseszközök és a túlzott képernyőhasználat hatása kiemelkedő.
A helyzetre úgy reagál a tárca: módosul az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja, megerősítve az óvodák szerepét a készségfejlesztésben. A fejlesztés kiemelten támogatja az alapvető képességek – beszéd, mozgás, szociális készségek – megerősítését az életkornak megfelelő módon.
A szabályozás továbbra is hangsúlyt helyez a játék általi tanulásra, a mindennapos mozgásra, az élőszavas mesélésre, a népi játékok és a magyar hagyományok megőrzésére. A közlemény szerint a cél egy olyan óvodai környezet biztosítása, ahol a gyerekek természetes módon, örömmel fejlődhetnek.
Felidézi a tárca, hogy az új szabályozás széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés mellett zajlott, és a javaslat nyilvános társadalmi vitájában beérkezett észrevételeket beépítették a végleges rendeletbe. Így például elvetésre került a kötelező homogén (csak nagycsoportosokból álló) csoportok bevezetésének terve is.
A fentiek már meg is jelentek a legfrissebb Magyar Közlönyben, a 77/2025. számú kormányrendelet rögzíti a kereteket, amelyek itt érhetők el.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Lefelé vették a tőzsdék az irányt Amerikában
Csendes, de mínuszos kereskedést hozott a csütörtök.
Magyarázatot követel a magyar kormánytól a Nemzetközi Büntetőbíróság
Május 23-ig várnak választ.
Vészhelyzet az élelmiszerbiztonságban: Leállították a kulcsfontosságú tesztprogramot
A lépés hátterében a létszámcsökkentések állnak.
A világjárványnál is jobban átírta a terveket Trump vámháborúja
Begyorsultak a célárvágások..
Lépett a kormány: 400 település korlátozhatja a beköltözést Magyarországon
Itt vannak a részletek.
Nagy a baj: alig néhány napja maradt túlélésre a vasműnek
A gyár jövője a termelőeszközök értékesítésétől függ.
Követett részvények - 2025. április
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Hőre hangolva - milliárdos lehetőség a távfűtési rendszerek megújítására
Új lendületet kaphat a hazai távfűtés: 45 milliárd forintos kerettel jelent meg társadalmi egyeztetésen az a pályázati felhívás, amely a távhőszolgáltatók előtt nyit kaput az energiahaték
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési határidő. Az éves adót bevalló társaságoknak az idei évben 2025. júniu
Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság? Miért népszerűek az állampapírok válság idején? A tőzsdei ingadozások és a ma
Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője
Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és...
The post Megin
Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni A devizahitelek generációs traumája A devizahitelek miatt egy egé
A francia Klímatanács 2024. évi jelentése
A francia Klímatanács szerint az ország eddigi intézkedései nem lesznek elegendőek a 2050-re célul kitűzött karbonsemlegesség megvalósításához.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

Idén is motivált női vállalkozókat keres a Visa She’s Next program (x)
Anyagi támogatás és egyéves mentorálás várja a program nyerteseit

- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Évszázados, régóta elfeledett fegyverhez nyúl Donald Trump: egy egész féltekéről söpörnék ki Kínát
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Példátlan esélyt kapott Putyin Donald Trumptól - Hamarosan végleg eldőlhet Ukrajna sorsa?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Sokakat megrémisztett a Fed-elnök beszéde – Hova mehet most a pénz?
Estek a piacok a beszéd hatására.
Budakeszitől az USA-ig: a Mayer Szörp hihetetlen sztorija
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Tízmilliárdokba kerülhet a száj- és körömfájás, napról napra nő a veszteség
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen