Holnap érkezik az EU javaslata az orosz gáz tilalmáról: Magyarország sarokba szorulhat
Gazdaság

Holnap érkezik az EU javaslata az orosz gáz tilalmáról: Magyarország sarokba szorulhat

Portfolio
A tervek szerint kedden teszi közzé az Európai Bizottság azt az ütemtervet, amely két lépésben számolná fel az Európai Unió és Oroszország közötti földgázimportot. Bár az EU célja, hogy 2027-ig teljesen leváljon az orosz fosszilis energiahordozókról, az átállást jelentős jogi és politikai akadályok nehezítik – különösen a meglévő hosszú távú gázszerződések miatt. Ez különösen igaz hazánkra is, hiszen Magyarország egy 15 éves, még érvényben lévő megállapodás alapján továbbra is nagymértékben támaszkodik az orosz földgázra, ami jelentősen megnehezíti a közös uniós célokhoz való igazodást.

Az Európai Unió földgázszükségletének körülbelül egyötöde még mindig Oroszországból származik: ebből mintegy 15 milliárd köbmétert a Török Áramlat vezetéken, míg a múlt évben további 25 milliárd köbmétert cseppfolyósított földgáz (LNG) formájában hoztak be. A 2022-es ukrajnai orosz invázió után azonban az EU többször is leszögezte, hogy rövid határidőn belül teljesen le kívánja építeni az orosz energiahordozó importját, aminek az ütemtervét tervezetten holnap mutatják be - számol be a Reuters

A Bloomberg értesülései szerint az anyagban

az Európai Bizottság júniusban javaslatot tesz az orosz gázimport teljes betiltására, amely az új szerződéseken túl a meglévő spotpiaci megállapodásokat is érintené.

Tehát az unió kétlépcsős tervet készül bemutatni az orosz gázimport felszámolására:

  • Először, 2025 végéig, betiltanák az új orosz gázszerződéseket és a meglévő spotpiaci megállapodásokat, amelyek az import mintegy harmadát fedik le.
  • A második lépésben, 2027 végéig, a már érvényben lévő hosszú távú szerződések alapján érkező vezetékes és LNG behozatalát is megszüntetnék, noha ezek felmondása komoly jogi és gazdasági akadályokba ütközhet.

Utóbbiak kapcsán a Bizottság jelenleg olyan jogi lehetőségeket vizsgál, amelyek lehetővé tennék az európai cégek számára, hogy „vis maiorra” hivatkozva kilépjenek az orosz gázszerződésekből – büntetés nélkül.

Ez Magyarország szempontjából is jelentős fejlemény, ugyanis 2021-ben Magyarország 15 évre szóló földgázvásárlási szerződést kötött a Gazprommal, amely évi 4,5 milliárd köbméter gáz szállítását biztosítja. Ezt a megállapodást 2024 októberében egy kiegészítő kereskedelmi szerződéssel erősítették meg:

A Reutersnek nyilatkozó jogászok és elemzők azonban kételkednek abban, hogy a vis maior jogalap megállná a helyét, hiszen az orosz gázszállítások – az ukrajnai háború ellenére – folyamatosak és zavartalanok maradtak.

A vis maior alkalmazásához szükséges, hogy a beszállító ne teljesítse a szerződéses kötelezettségeit – például ne szállítson gázt. De az orosz fél az elmúlt három évben folyamatosan teljesített

– mondta Agnieszka Ason, LNG-szerződésekre specializálódott független energiajogász, az Oxfordi Energiakutató Intézet vezető kutatója.

Bármilyen szándékos uniós intézkedés, amely megakadályozná a szállítások lebonyolítását, épphogy gyengítené a vis maior jogalapot – ez pont az ellenkezője annak, amiről a vis maior szól

– tette hozzá.

Tehát az egyetlen valóban működő eszköz az lehetne, ha az EU szankcionálná az orosz gázimportot. Ez azonban egyhangú tagállami jóváhagyást igényel, és több ország – köztük Magyarország és Szlovákia – továbbra is határozottan ellenzi az energiaszankciókat Oroszországgal szemben.

A Gazprom és több európai energiaipari vállalat között már jelenleg is zajlanak jogi eljárások a szerződések megszegése és elmaradt kifizetések miatt – ezek értéke a hírügynökség becslése szerint eléri a 18,5 milliárd eurót.

A meglévő hosszú távú szerződések többsége úgynevezett „take-or-pay” záradékot tartalmaz, amely arra kötelezi a vevőt, hogy akkor is kifizesse a gáz árát, ha nem veszi át a teljes mennyiséget – akár a 95 százalékát is.

Az EU-nak inkább arra kellene koncentrálnia, hogy a 2022 óta bekövetkezett körülményváltozásra hivatkozva segítsen a cégeknek újratárgyalni a szerződéseket – és így, tárgyalási úton kilépni belőlük

– javasolta David Haverbeke, a Fieldfisher ügyvédi iroda partnere.

Az ilyen körülményváltozásra hivatkozás lenne az úgynevezett hardship clause, azaz „nehézségi” záradék. Ez azt hivatott biztosítani, hogy ha a teljesítés fizikailag lehetséges ugyan, de egy külső körülmény valamelyik félre aránytalan terhet ró, akkor a felek kötelesek lennének a szerződés feltételeit újratárgyalni. Ha a felek nem tudnak megegyezni például ár-, mennyiség- vagy futamidő-módosításról, a választottbíróság a szerződés egyensúlyának helyreállítása érdekében maga módosíthatja vagy – végső soron – fel is bonthatja a megállapodást.

Haverbeke szerint egy másik megoldás lehetne, ha a jövőben az orosz LNG-vásárlásokat csak uniós közös beszerzési rendszeren keresztül engedélyeznék és mennyiségi korlátot vezetnének be azokra.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Nyugdíjba megy a király, éljen a király

Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor elhangzik a neve a HOLDBLOG-on, az After Hoursben... The post Nyugdíjba megy

Holdblog

Üdvözlünk mindenkit! (HAH Majális 2025)

A HOLD After Hours legénysége az Akváriumban ünnepelte a podcast öt évét, egyben búcsúztatta a szezont. Balázs és Zsolt mellett a színpadon Zsiday Viktor, Móricz... The post Üdvözlünk minde

Holdblog

Az ünnep, ami tragédiából született

Leáll ma az ország, a nemzet egyként ünnepli a zsinórban harmadik csonka hetet. Május 1. a Munka ünnepe, amit legtöbben a virsli-sör-majális szentháromsággal azonosítanak, pedig... The post Az

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek

Ingatlanpiaci elemző

Ingatlanpiaci elemző
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.

Ez is érdekelhet