
A múlt héten Spanyolország és Portugália súlyos áramszünetet élt át, amely a térség történetének egyik legsúlyosabb kimaradása volt:
Bár a hatóságok még vizsgálják az eset pontos okait, az energetikai szakemberek és elemzők egyetértenek abban, hogy a modernizáció már nem halogatható.
Az áramszünet ébresztőként hatott. Egyértelművé vált, hogy Európa villamosenergia-hálózatának korszerűsítése sürgető és elkerülhetetlen feladat
– mondta Kristina Ruby, az Eurelectric, az európai villamosenergia-ipari szövetség főtitkára.
Az Európai Unió áramhálózatának jelentős része még a 20. századból származik,
és a vezetékek fele több mint 40 éves.
Az egyik legfőbb probléma, hogy míg a szél- és napenergia-projektek viszonylag gyorsan kivitelezhetők, addig a hálózat arányos bővítése akár egy évtizedig is eltarthat. Ezért a megújuló energiaforrások arányának növekedése, valamint az elektromos járművek és adatközpontok iránti növekvő igény egyre nagyobb terhelést ró az elavult rendszerekre.
Az IEA adatai szerint míg a megújuló energiákba irányuló globális beruházások csaknem megduplázódtak 2010 óta, az energiahálózatok fejlesztésére szánt összegek alig változtak – évi körülbelül 300 milliárd dolláron stagnálnak. Ez az összeg a következő években legalább évi 600 milliárd dollárra kell, hogy emelkedjen, hogy fedezni lehessen az elkerülhetetlen átalakításokat.
A probléma nemcsak technikai jellegű: az infrastruktúra korszerűsítése hatalmas összegeket és rendkívül összetett logisztikai és szabályozási együttműködést igényel. Az Európai Bizottság becslése szerint 2050-ig 2,0–2,3 billió dollárnyi beruházásra lesz szükség.
Különösen sérülékenyek azok az országok, amelyek kevés nemzetközi összeköttetéssel rendelkeznek. Spanyolország energiahálózatának mindössze 5%-a van összeköttetésben más országok infrastruktúrájával (Franciaországon vagy Marokkón keresztül), így sokkal kiszolgáltatottabb egy-egy ellátási zavar esetén. A helyzet javítására már előkészítettek egy bővítésit tervet, amivel megduplázzák a francia–spanyol határmenti kapacitást. Mivel néhány más ország is lemaradásban van, az Európai Bizottság célul tűzte ki, hogy a korábbi 10%-os célról 2030-ra 15%-ra növeli az összekapcsolást, ami azt jelenti, hogy
az évtized végére minden uniós tagállamnak képesnek kell lennie arra, hogy energiaigényének legalább 15%-át a szomszédos országokból importálja.
Azonban a hálózatok megerősítése önmagában nem elég. A megújulók termelése időjárásfüggő és nem folyamatos, így tartalék kapacitásokra is szükség van. Az energiaellátás biztonsága érdekében gyorsan reagáló erőművekre és nagyobb energiatárolási kapacitásra lenne szükség – ezekből azonban jelenleg kevés van.
Jelenleg az EU-ban 10,8 GW kapacitású akkumulátoros energiatároló működik, de a cél 2030-ra legalább 200 GW. Ehhez képest jóval elmaradva a tervektől, 2030-ra mindössze 50 GW-ra bővül a kapacitás a jelenlegi trendek alapján – figyelmeztet az Európai Energiai Tárolási Szövetség.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A Győzelem napjára készül Oroszország, tovább folyik a vita a tűzszünetről – Háborús híreink hétfőn
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Támadást indított Amerika szövetségese: felszálltak a harci repülőgépek
Ez a válasz a korábbi csapásra.
Napi 2,4 millió hordóra nőhet az olajtermelés az Amerikai-öbölnél
Bizakodóak az iparági vezetők.
Nyugdíjba megy a király, éljen a király
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor...
Nyugaton van még a pénzügyi világ nagyja
Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok még mindig...
A legjobb és legrosszabb pénzügyi döntések szülőként
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gyakorló...
Üdvözlünk mindenkit! (HAH Majális 2025)
A HOLD After Hours legénysége az Akváriumban ünnepelte a podcast öt évét, egyben búcsúztatta a szezont. Balázs...
Közvetett vámjogi képviselők partnerellenőrzése vs. előzetes üzleti ellenőrzés - Mik a fő különbségek?
2025 márciusától új kötelezettség vonatkozik a közvetett vámjogi képviselőkre: rendszeres partnerellenőrzést...
A természet mérnökei, akik segítenek a klímaharcban
A hódokat gyakran emlegetik a természet mérnökeiként - nem véletlenül. A Magyarországon is őshonosnak számító...
Klímakérdés: hol érdemes most ingatlant venni?
Ingatlanpiac és klímaváltozás: hol értéktelenedik el a tengerpart, és hol erősödik a dombtető? Mostanra a klímaváltozás...
Az ünnep, ami tragédiából született
Leáll ma az ország, a nemzet egyként ünnepli a zsinórban harmadik csonka hetet. Május 1. a Munka ünnepe, amit legtöbben...
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének deregulációs intézkedései
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége, illetve annak új vezetője jelentős irányváltást hozna a hivatal...

Az ingatlannál is jobb befektetés? (x)

- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
- Borzasztó rossz GDP-adat érkezett! Ismét visszaesett a magyar gazdaság
- Rejtélyes az újabb száj- és körömfájás kitörés - Nehéz hetek jönnek Magyarországon
Ingatlanpiaci elemző
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Dermesztő GDP adat érkezett - merre tovább, Magyarország?
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen