
Scott Bessent pénzügyminiszter pénteken levelet írt Mike Johnson republikánus házelnöknek, sürgetve, hogy a törvényhozás még a július 24-én kezdődő nyári szünet előtt cselekedjen. Az amerikai állam januárban érte el a törvényileg meghatározott hitelfelvételi határt, de a pénzügyminisztérium ideiglenes „rendkívüli intézkedésekkel” eddig el tudta kerülni a közvetlen fizetésképtelenséget.
Bessent szerint azonban ezek az ideiglenes intézkedések is kimerülhetnek augusztusra, és ezzel együtt az állam likviditása is elfogyhat.
A jelenlegi helyzetet súlyosbítja, hogy a republikánus többségű Kongresszus még nem tudott megegyezni az adósságplafon emelésének technikai részleteiről. A pénzügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy az adósságplafon idejében történő rendezése kulcsfontosságú az Egyesült Államok nemzetközi hitelességének megőrzése érdekében.
A kongresszusi költségvetési hivatal (CBO) március végén szintén jelezte, hogy a kormány augusztus-szeptemberi csődhelyzettel nézhet szembe, ha nem születik időben döntés.
A vita ugyanakkor nem pusztán pénzügyi, hanem politikai természetű is: az adósságplafon kérdése a kilencvenes évek közepe óta egyre inkább politikai fegyverré vált Washingtonban. Míg korábban kétpárti egyetértéssel kezelték ezt a technikai jellegű ügyet, mára rendszeresen válságforrássá vált, és több alkalommal is a fizetésképtelenség szélére sodorta az országot.
Bessent figyelmeztetett arra, hogy a 2011-es válság idején az S&P Ratings leminősítette az amerikai államadósságot, először megfosztva az országot a legmagasabb, AAA minősítéstől.
A pénzügyminiszter szerint egy újabb válság nemcsak az amerikai pénzügyi rendszerben, hanem a globális piacokon is komoly zavarokat okozhatna, és megingathatná az Egyesült Államok gazdasági és geopolitikai pozícióját. Levelében Bessent világossá tette:
ha a Kongresszus nem cselekszik augusztusig, az „káoszt vetne el” a pénzügyi szektorban és alááshatja az USA nemzetbiztonságát is.
A háttérben ráadásul az amerikai gazdaság bizonytalan helyzete is feszültséget szül, amit a Federal Reserve is figyelembe vesz: a jegybank nemrég úgy döntött, hogy egyelőre fenntartja a kamatszinteket, várva a gazdasági pálya egyértelműbb alakulását. Eközben sem az Elon Musk vezette kormányzati hatékonysági hivatal (DOGE) nem hozott kézzelfogható megtakarítási eredményeket, míg Donald Trump elnök vámháborúja is behúzta az amerikai gazdasági kézifékét: az első negyedévben zsugorodott a GDP.
Az USA költségvetési helyzete pedig viharos gyorsasággal romlik: az amerikai szövetségi kormány 2025 első négy hónapjában 2400 milliárd dollárt költött el, ami 166 milliárd dollárral több, mint az előző év azonos időszakában – derül ki a Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) friss becsléséből.
Bár az áprilisi adóbevételek csökkentették a hiányt, az év első négy hónapjában így is csupán 5 milliárd dollárral kevesebb hitelt vett fel a kormány, mint tavaly. A 2025-ös költségvetési év első hét hónapjában összesen 1100 milliárd dollárnyi hitelfelvétel történt.
Fontos megjegyezni, hogy a hitelszint úgy emelkedett, hogy közben az adósságplafont már csak jogi trükkökkel tudta megkerülni Bessent, ami korlátozta a felvételmértékét.
Maya MacGuineas, a Committee for a Responsible Federal Budget elnöke szerint az adatok aggasztó tendenciát mutatnak, hiszen az ország továbbra is hatalmas ütemben növeli adósságállományát. A szervezet úgy látja, az éves hiány elérheti a 2000 milliárd dollárt is, ha nem történik érdemi változás. MacGuineas arra figyelmeztetett, hogy
a fenntarthatatlan költekezés, valamint az adócsökkentések és kiadásnövelések fedezetlensége súlyos kockázatot jelent az ország pénzügyi jövője szempontjából.
Címlapkép forrása: Pete Marovich/Getty Images
Totális kudarc az orosz-ukrán béketárgyalás, már Trump is megszólalt - Háborús híreink pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Egyetlen lépéssel komolyan kiverte a biztosítékot Donald Trump: ilyet még egyetlen elnök sem engedett meg magának
Trump évek óta várt egy új repülőgépre.
Érdekesen takarítanak meg a magyarok: olyat műveltek, mint Európában senki
Szokatlan befektetést választottak a magyar megtakarítók.
Olyan csalási mód terjed, hogy az FBI is megszólalt
A mesterséges intelligenciát használják.
Top 10 osztalék részvény - 2025. május
Május másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, de én szabin voltam, ezért csak most csináltam meg a listát.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolat
Trump tervével Amerika sokkal többet veszít, mint amennyit nyer
Az ipari termelés önmagában nem érték, a rozsdaövezeti kétkezi munkások támogatása politikailag fontos, de gazdaságilag nem jár előnyökkel. Pedig nem kellene nagy változás, az Egyesült...
SAP bérszámfejtés: kihívások, megoldások és szakemberhiány Magyarországon
Az SAP az egyik legelterjedtebb vállalati szoftvercsomag a világon, amelyet a vállalkozások különböző folyamataik és működésük hatékonyságának növelésére használnak. Magyarországon is
Tranzakciós adó a Binx szolgáltatásaira is
Sötét napra ébredt ma az ország, a már nem létező demokrácia egy újabb hatalmas szöget kapott a koporsójába, a legsötétebb putyini diktatórikus rendelkezéseket tovább másolva Orbán is to
A kapitalisták Woodstockján jártam - ilyen Warren Buffett cégének közgyűlése belülről
A világ minden tájáról érkeznek a tanulni vágyók Warren Buffetthez, mint egy ókori filozófushoz. Miután az omahai bölcs beszélt, a rajongók indulhatnak megvenni Berkshire-logóval ellátott...
Mit jelenthet XIV. Leó pápa beiktatása a Katolikus Egyház mesterséges intelligenciával kapcsolatos álláspontja szempontjából?
Az elmúlt napokban óriási figyelem övezte az új pápa megválasztását és természetesen ez a figyelem kiterjed arra is, hogy a frissen megválasztott - és a pápai trónt elfoglaló Rober Prevost,
Csődbe menni nem jó, de utána is jöhetnek a sikerek
Számos fociklub jut csődközelbe, egyesek konkrétan át is élik, vagy tulajdonosuk jut hasonló sorsra. Még a legmélyebb gödörből is van visszaút, ha okosak vagyunk, de...
The post Csődbe menni
Tudod, hogy nem engedheted meg magadnak!
Már rég nem újdonság a buy now, pay later fizetési séma, de most találtam egy terméket, ami több szempontból is hihetetlen volt számomra. Aki esetleg nem találkozott még vele (talán Magyarors

A Stanley kulacs felemelkedése: hogyan lett státuszszimbólum egy ipari termoszból? (x)
Újragondolt márka: így lett virális siker a Stanley kulacs.

- Hozzányúl a kormány a szocho-szabályokhoz
- Felszámolták az önjelölt király birodalmát Európa legerősebb országában: bilincsben vitték el I. Pétert
- Amióta világ a világ, ilyen még nem történt az amerikai részvénypiacokon
- Megrettent Amerika az üres polcoktól - Hamarosan nagy bejelentések jönnek a vámháborúban
- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
Ingatlanpiaci elemző
Válaszút előtt Románia – küszöbön az összeomlás?
Hétvégén tartják az elnökválasztás második fordulóját.
Egyedi kormánydöntésen alapuló támogatások – Mit kell tenni értük?
A WTS szakértőivel beszélgettünk.
Világbotrány az élelmiszerpazarlás, de a változás a konyhánkban kezdődik
Játékosság, kreativitás és pozitív hozzáállás a kulcs a Munch és a Maradék nélkül csapata szerint.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.