Cooley: a Nyugat alábecsülte Putyin titkos hálózatát

Alexander Cooley amerikai politológus szerint a Nyugat alábecsülte Vladimir Putyin orosz elnök „rejtett birodalmát”, amely a volt szovjet köztársaságok körében máig fennmaradt, sőt egyre erősebb lett a moszkvai befolyás a térségben. A L’Express-nek adott interjúban úgy fogalmazott:

Moszkva a nyugati elszigetelési stratégiák ellenére újraépítette gazdasági és biztonsági kapcsolatait Közép-Ázsiában és a Kaukázusban, miközben a nyugati döntéshozók figyelme elkalandozott.

Cooley szerint ez a befolyás részben a posztszovjet örökségen, részben pedig az orosz állampolgárok Ukrajna lerohanása utáni migrációján és az abból fakadó kölcsönös függőségen nyugszik.

A politológus arra figyelmeztetett, hogy a volt szovjet köztársaságokat nem lehet egyszerűen választás elé állítani Moszkva és a Nyugat között, mert az eddigi próbálkozások politikai válságokba és geopolitikai feszültségekbe torkolltak.

Felidézte, hogy Putyin a 2008-as bukaresti NATO-csúcs óta keményen reagált a keleti bővítés lehetőségére, és az olyan eseményeket, mint a 2003-as grúz „rózsás forradalom” vagy a 2004-es ukrán „narancsos forradalom” nyílt nyugati beavatkozásként értelmezte. Cooley szerint Putyin saját „hátsó udvaraként” tekint ezekre az országokra, és komolyan veszi befolyása fenntartását – gazdasági, politikai és katonai eszközökkel egyaránt.

A szakértő úgy véli, a Nyugat stratégiai hibát követett el azzal, hogy nem kezelte komoly gazdasági blokkként az Eurázsiai Gazdasági Uniót, amely lehetőséget adott Oroszországnak arra, hogy a szankciókat kikerülve újraexportáljon árukat például Kazahsztánon vagy Örményországon keresztül. Ugyanakkor nemcsak a gazdasági kapcsolatok mélyültek el, hanem a biztonságpolitikai együttműködés is:

az FSZB adatokat oszt meg közép-ázsiai partnereivel orosz ellenzékiekről és háborúellenes aktivistákról.

Cooley rámutatott: ezek a folyamatok megerősítették az intézményi és személyes kapcsolati hálókat, amelyeken keresztül Putyin újra megerősítette Oroszország regionális pozícióját.

A kutató szerint a nyugati elszigetelés stratégiája nem veszi kellőképpen figyelembe e térségek belső logikáját és kényszerpályáit. Egyes államok, mint például Örményország vagy Moldova, próbálnak kilépni Moszkva árnyékából és közeledni az EU-hoz, de ez nehéz és veszélyes folyamat. Mások, mint Kazahsztán vagy Üzbegisztán, igyekeznek egyensúlyozni a két oldal között. A Trump-adminisztráció visszafogottabb külpolitikai hozzáállása, amely nem követel demokratikus reformokat, szintén erősíti azt a választást, hogy inkább a láthatatlanságot választják a nyílt szembenállás helyett.

Cooley úgy látja, hogy Putyin számára a nagyhatalmiság definíciója a befolyási övezet megléte – ezt szolgálja az Eurázsiai Unió, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete, és a kapcsolati hálók újraépítése.

Az Egyesült Államok, Japán, Dél-Korea és az Európai Unió lehetnek alternatív partnerek, de földrajzi elhelyezkedésük miatt ezek a kapcsolatok nehezen bővíthetők. A térség országainak így maguknak kell új stratégiákat kialakítaniuk: egyesek Kína felé fordulhatnak, mások a Nyugattal próbálhatnak együttműködni – de egyik sem fogja nyíltan elutasítani Moszkvát.

Végezetül Cooley hangsúlyozta:

Kína felemelkedése új dinamikát hoz Közép-Ázsiában, de nem szorítja ki Oroszországot – inkább kiegészíti azt.

A két ország a legtöbb válságban egyeztetett, érdekeik pedig nem ütköznek látványosan. A térség stabilitása szempontjából ez rövid távon előny lehet, de hosszú távon a versengő befolyások újabb kihívások elé állíthatják a volt szovjet köztársaságokat. Cooley arra számít, hogy 2030-ig egyetlen posztszovjet ország kormánya sem fog nyíltan szembefordulni Putyinnal – legfeljebb csendes eltávolodásra lesz esély.

Címlapkép forrása: Shutterstock