
Helyi önazonosságról szóló törvény
A helyi önazonosságról szóló jogszabályról elmondta, a falvakat védeni kell, mert több vármegyében ezek elnéptelenednek. Szerinte abban segítik most az új szabályokkal az embereket, hogy aki a falujában született, ott le is élhesse az életét. Magyarországon szerinte nagy érték, hogy a vidéket "belakjuk". Kisboltokat, kocsmákat támogatnak, temetőket, iskolákat újítanak fel - sorolta a kormányfő.
Van egy olyan jelenség, hogy a falvak úgy válnak várossá, hogy az ottaniak ezt nem szeretnék. A betelepülők ellen, akiket sokan csak "jöttmentnek" hívnak, védekezni akarnak egyes önkormányzatok. Jogos igény volt, hogy adjunk a kezükbe eszközt, hogy eldönthessék, mekkorák akarnak lenni. Ha akarják, megvédhetik a településük jellegét
- mondja Orbán.
Kamatstop és árrésstop
300 ezer családot védenek ma a kamatstopok, ha ezt kivezetnénk, akkor sokan a tönk szélére jutnának
- jegyezte meg Orbán Viktor, ezzel belengetve az intézkedés újabb meghosszabbítását. A témáról legutóbb itt írtunk részletesen:
Az árrsétop fenntartását szintén indokoltnak tartja Orbán.
Brüsszeli csúcs
Orbán szerint komoly csata veszi kezdetét hétfőn, amely két hétig tart majd. Hétfőn ülnek össze a külügyminiszterek, ahol az oroszok elleni szankciókról lesz szó.
Ha megszavazzák az új intézkedéseket, akkor többszörösére emelkedhetnek az energiaárak Magyarországon. Ezt követően a miniszterelnökök fognak tanácskozni.
Ukrajna EU-s tagsága
Orbán Viktor az orosz-ukrán háborúról nyilatkozott már sokadszorra, álláspontjában nem történt változás.
Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij által adott interjú kapcsán Orbán megjegyezte, Ukrajna most "segítséget kap Magyarországtól, itt dolgozhatnak az ukránok, beengedjük őket".
Ugyanakkor Orbán szerint "Ukrajna nem követelheti az EU-s tagságot, a magyar kormány ebben világos álláspontot képvisel".
Hamarosan élőben beszél Orbán Viktor
Az éjjel Izrael megtámadta Iránt, minden bizonnyal az eszkalálódó közel-keleti konfliktusról is véleményt mond majd a miniszterelnök. UPDATE: egy szó sem hangzott el a konfliktusról.
Részletek hamarosan.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Benko Vivien Cher
Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
Furcsa videók jönnek Iránból: végül mégis meg fog bukni az ajatollah?
Teheráni lakosok már az ajatollah halálát kívánják.
Tovább szárnyalhat az olajár, főleg ha Irán most nem csak fenyeget
Hétfőn jöhet a további áremelkedés.
Elképesztő videó: a világűrben fogta el Izrael az iráni rakétákat
Működött az Arrow és a THAAD.
Drágán megfizetik a magyarok a háború árát – Hétfőn jöhet a fájdalmas bejelentés
Ismét hatossal kezdődhet az üzemanyagár.
Megszólalt Orbán Viktor az újabb háborúról – Fontos lépésre készül holnap Magyarország
Újabb konfliktusok jöhetnek Brüsszelben.
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Tudom, hogy nem pihensz idén nyáron!
A foci globális erejének és jelenlétének összekötöttsége mindenféle őrültségekre képes késztetni a döntéshozókat. Ez a történet 25, de még inkább 65 esztendővel ezelőttről indul: l
Külföldi tőkejövedelme van?
Megkezdte a NAV a támogató eljárások megindításáról szóló tájékoztató levelek kiküldését azon magánszemélyek részére, akik 2020-2021-ben külföldi pénzintézetnél vezettek számlát,
Indulnak a revízió háborúi
700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak...
The post Indulnak a revízió
Azok a drága előfizetések!
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá, mert nekem nincs sok, legalábbis mindig így éreztem. Pedig az előfizetések,
VIDEÓ! Önvezető autók: A következő nagy befektetési robbanás?
Az önvezető autók fejlesztése és bevezetése nem csupán technológiai kihívás, hanem egyre inkább a globális gazdasági és geopolitikai verseny egyik kulcsfontosságú terepe. Az USA és Kína
Hőre hangolva - most indul a milliárdos fejlesztési hullám!
2025 tavaszán még csak ízelítőt kaptunk a lehetőségekből, most viszont hivatalosan is elindult a távhő-infrastruktúra fejlesztési pályázat, amely az egyik legnagyobb volumenű hazai energetik


- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
- Forint helyett itt az euró - Ezt kevesen várták a kormánytól
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Véget ért a mezőgazdaság aranykora? Ami most történik, arra senki nincs felkészülve
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Lehet még egyszer a Teslából Volkswagen?
Fontos következtetéseket vonhatunk le Trump és Musk csörtéjéből.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.