101 milliárd forintos lottónyeremény: ezek voltak a nyerőszámok, tanácsot is kapott a győztes
Gazdaság

101 milliárd forintos lottónyeremény: ezek voltak a nyerőszámok, tanácsot is kapott a győztes

Portfolio
Rekordösszegű, 250 millió eurós EuroMillions nyereményt vitt el egy ír játékos, de két brit férfi is hatalmasat kaszált a sorsolással - közölte a Sky News. A nyertes most tanácsokat is kapott az ír nemzeti lottó vezérigazgatójától.

Az ír nemzeti lottótársaság bejelentése szerint egyetlen ír játékos nyerte meg

a 250 millió eurós (körülbelül 101 milliárd forint) EuroMillions főnyereményt, ami minden idők legnagyobb EuroMillions jackpotja.

Ez egyébként a lehető legnagyobb nyeremény az EuroMillionsnál, mivel a jackpot 250 millió euróban van maximálva.

A keddi sorsoláson a nyertes számok a 13, 22, 23, 44 és 49, valamint a 3-as és 5-ös szerencsecsillagok voltak.

Két brit játékos is jelentős, egyenként nagyjából 3 milliárd forint értékű nyereményt vihetett haza, miután eltalálták az öt nyerőszámot és az egyik szerencsecsillagot.

Cian Murphy, az ír nemzeti lottó vezérigazgatója elmondta, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák a nyertes szelvény vásárlásának helyszínét. A nyertesnek azt tanácsolják, hogy írja alá a szelvény hátoldalát, tartsa biztonságos helyen, és vegye fel a kapcsolatot a nemzeti lottó központjával.

Ilyen nagy nyeremény sokként érheti a nyertest, ezért azt javasoljuk, hogy maradjon nyugodt, kérjen független jogi és pénzügyi tanácsadást, és a lehető leghamarabb vegye fel velünk a kapcsolatot

- tette hozzá Murphy.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Komplex bér-, munkaügyi és HR audit

A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg

Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet