
Több forrásból kell energia
Magyarországnak nyitva kell tartani a többféle forrásból való energiabeszerzést, nem szabad elfogadni az Európai Bizottság javaslatát - tér vissza az energia kérdésére a miniszter.
Miért emelkedtek az élelmiszerárak?
A nem árrésstoppal érintett élelmiszereknél volt áremelkedés, ezek jellemzően szezonális hatások. Egy hónapot még várni kell, hogy megnézzük, van-e ezen a területen tennivaló - mondta Gulyás arra a kérdésre, miért emelkedtek májusban ismét az élelmiszerárak.
Nagy bejelentés érkezett a magyar jelzáloghiteleseknek: tényleg olyan jó lesz nekik?
Hetedik alkalommal is meghosszabbította a kormány a legfeljebb 5 éves kamatperiódusú jelzáloghitelekre vonatkozó kamatstopot, mégpedig újabb fél évvel, ezúttal 2025. december 31-éig. Az intézkedés hat hónap alatt mintegy 25-30 milliárd forintot hoz az érintett háztartások konyhájára. Nyolc kérdés, nyolc válasz formájában elemezzük a döntést az alábbiakban.

Műszaki vizsga évente
Elhalasztotta a döntést az Európai Unió, egyelőre nem tudni, mikor állhatnak elő hasonló ötlettel - mondja Gulyás Gergely arra válaszolva, hogy a 10 évnél idősebb autókra évente műszaki vizsgát írtak volna elő.
Az európai együttműködést támogatjuk
Mi az európai együttműködést támogatjuk, az Európai Egyesült Államokat nem, a föderalista törekvések szerintem kifejezetten károsak. Ettől még Magyarország számára a közös piacnak nincs alternatívája,
Magyarország érdeke, hogy az Európai Unió tagja legyen, de az is, hogy az EU ne úgy működjön, mint most
- mondta Gulyás.
Téves a bíróság ítélete Budapest javára
Az én véleményem, hogy fellebbezni kell, jogilag tévesnek tartom az ítéletet - mondja Gulyás Gergely arra válaszolva, hogy a bíróság azonnali jogvédelmet adott a fővárosnak, így vissza kell utalni az Államkincstár által korábban inkasszózott 10,2 milliárd forintot.
Mikor kapják meg a nyugdíjasok az utalványokat?
Legkésőbb szeptember elején kezdődik meg a nyugdíjasoknak az élelmiszerekre vonatkozó utalványok postázása, azon dolgozunk, hogy a lehető legszélesebb körre lehessen ezt elkölteni - mondja a miniszter. Hozzátette: most úgy tudja, hogy az élelmiszerboltokban elérhető termékek nagyon nagy részére felhasználható lesz a 30 ezer forintos utalvány.
Újra jöhet a benzinárstop?
Minden áremelkedés esetén alaposan értékeltük a helyzetet, csak azután hoztunk döntést. Ezek a beavatkozások nem szerencsések, de elkerülhetetlenek.
Azt szeretném, ha az üzemanyagok esetében ez elkerülhető lenne, ha mégsem, akkor a kormány tárgyalni fog a Mollal
- mondja Gulyás az iráni-izraeli háború miatt várható áremelkedésekről.
Lesznek válaszai a kormánynak
Ha az Európai Tanács elfogadja az orosz energiahordozók betiltásáról szóló javaslatot, akkor arra lesz válasza Magyarországnak - emeli ki a miniszter. Kérdésre válaszolva hozzáteszi, hogy fordulhatnak az Európai Bírósághoz, de annak döntésével kapcsolatban "nincsenek komoly illúziói", így más eszközök is szóba kerülnek.
Holnap tárgyalnak Karácsony Gergellyel
Holnap fogunk legközelebb találkozni a főpolgármester úrral, a kormány világossá tette, hogy Budapest működése nem pártpolitikai kérdés, a fővárost működtetni kell. Mi állunk rendelkezésre, szívesen segítünk Budapestnek, Karácsony Gergely elfogadta a kéréseinket - mondja Gulyás a főváros pénzügyi helyzetével kapcsolatos tárgyalásokról.
Még fél év kamatstop
A kormány döntött a kamatstop fenntartásáról,
ez most mintegy 286 ezer hitelt és 1200 milliárd forintnyi összeget érint. Úgy gondoljuk, hogy a mintegy 15%-os törlesztőrészlet-emelkedést nem terhelhetik a háztartásokra, ez az intézkedés idén mintegy 55, jövőre mintegy 50 milliárd forintos költséget okoz a bankoknak.
A kormány újabb fél évvel, vagyis december végéig hosszabbítja meg az intézkedést.
Árrésstopok
A kereskedelmi cégek az árrésstop miatt feljelentették Magyarországot, ezért Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben - kommentálta a délelőtti híreket a miniszter. Kiemelte, hogy
a kormány a nyomásnak ellenáll, fenntartja az intézkedéseket.
Brüsszeli országjelentés
A kormány mai ülésén megtárgyalta az Európai Bizottság országjelentését, mely egy elfogult jelentés, a megállapításai és a javaslatai elfogadhatatlanok - mondja Gulyás Gergely. Ugyanakkor szerinte a Bizottság is elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményeit.
Már nem kell sokat várni, hogy megismerjük a kormány friss döntéseit
Szerda délután fél négykor Kormányinfót tart Vitályos Eszter és Gulyás Gergely. Az eseményen vélhetően a mai kormányülés döntéseit ismertethetik, illetve válaszolhatnak a felmerülő kérdésekre. Szóba kerülhet többek között:
- Ukrajna uniós tagsága
- A Magyarországgal kapcsolatos uniós kötelezettségszegési eljárások
- Az iráni-izraeli háború, illetve az esetleges kormányzati válaszlépések
- A kamatstop esetleges meghosszabbítása, amire Orbán Viktor már tett utalást
- Az eddigi árrésstopok eredményei és az esetleges további hasonló intézkedések
Az eseményről a Portfolio élőben tudósít majd.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Balogh Zoltán
Gigantikus üzlet szivárgott ki Amerikából: eladták a Los Angeles Lakerst
A csapat értéke 10 milliárd dollár lehet.
Legyél a Portfolio podcast rovatának új vezetője!
Ha szeretnél a magyar gazdasági közbeszédre valódi hatással lenni, itt a lehetőség!
Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika, döntött a Fed - Mi történt a piacokon?
Aggódva figyelnek a befeketők.
Irán nem hajlandó kapitulálni, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Trump: Izrael jól halad, még nem hoztam meg a végső döntést
Teherán már közel járt az atomfegyverhez.
Afrikában terjeszkedik a Hilton és a Marriott, nagyot robbanhat a kontinens turizmusa
Egyre több új országban jelennek meg a szállodaláncok.
Nem változtatott a kamatokon a Fed, de nagyon pesszimista lett
Lassabb növekedés, magasabb infláció - na vajon mitől?
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?