
A legnagyobb kihívást nem a csempészáru, hanem a hamisítványok jelentik.
A KPMG jelentésében vizsgált 38 európai ország – köztük a 27 EU-tag – összesített cigarettafogyasztása 2024-ben 0,7 százalékkal 521,9 milliárd szálra csökkent, miközben az illegális forrásból származók aránya 0,2 százalékkal 52,2 milliárdra nőtt 2023-hoz képest.
Ezzel immár a teljes piac 10 százalékát kitéve, a tanulmány szerint az egymást követő hatodik évben folytatódott az illegális termékek térnyerése a dohányzás visszaszorulása mellett.
A feketepiac visszafogott növekedése mögött komoly szerkezeti átalakulás húzódik meg: az EU-ból származó és a „duty free” címkével ellátott termékek aránya is jelentősen, 2,3 százalékkal csökkent. Ezt azonban ellensúlyozták a hamisítványok (+1,4 százalék) és az EU-n kívüli forráspiacok (+1,2 százalék), mint ahogy növekedtek az ismeretlen címkéjű illegális termékek (+1,1 százalék) is, utóbbiak esetében nem lehet azonosítani a forráspiacot.
A leggyorsabban a hamisítványok terjedtek 2024-ben, éves bázison 8,7 százalékos ugrással a teljes feketepiac 42 százalékáért felelnek, míg az úgynevezett illicit white (kimondottan adóelkerülési céllal gyártott) termékek 7 százalékos éves növekedéssel már 18 százalékos súllyal bírnak. Az egyéb csempészett termékek mennyisége viszont a 2020 óta megfigyelt növekedési pályát megtörve csökkent az elmúlt évben, méghozzá 8 százalékkal.
Komoly fejtörést okoznak a bűnszervezetek
A hatósági razziák tapasztalatai szerint a bűnszervezetek gyorsabb és rugalmasabb elosztási folyamatokat alakíthattak ki, csökkentve a lefoglalt szállítmányokból eredő kockázatokat a helyi piaci viszonyokhoz és a hatósági bevetésekhez való alkalmazkodással. Diverzifikálják a szállítási útvonalakat, a termelési helyszíneket, a logisztikai csatornákat, az online platformok is egyre nagyobb szerepet kapnak a fogyasztók közvetlen elérését célozva.
A nem belföldi fogyasztás 2024-ben 4,4 százalékkal nőtt. Bár ennek a legnagyobb része mögött a 0,2 százalékkal – mintegy 80 millió szállal – bővülő illegális fogyasztás áll, teljes átfedésről mégsem beszélhetünk. A növekedés ugyanis elsősorban a legális határon átnyúló vásárlások 11,4 százalékkal emelkedő kategóriájának tudható be.
Magyarország a feketepiaci legek között
A legnagyobb illegális cigarettafogyasztó nemzetek mezőnyében megerősítette az első helyét 2024-ben Franciaország: kétmilliárd szál illegális cigaretta jelent meg, elérve a 18,7 milliárd szálat. A dobogón Ukrajnát (6 milliárd) és az Egyesült Királyságot (5,9 milliárd) találjuk úgy is, hogy ezekről a piacokról egy év alatt eltűnt 2,4 milliárd, illetve 800 millió szál illegális dohányáru.
Az illegális termékek aránya a vizsgált 38-ból 25 országban 10 százalék alatt maradt 2024-ben, csakhogy ellenpólusként Franciaországban elérte a 38 százalékot, Írországban a 32-t, az Egyesült Királyságban a 26-ot, de Finnország és Litvánia is 20-20 százalékon áll.
Magyarországon a feketepiac 13 százalékos részaránya nemzetközi összevetésben nem kirívó, csakhogy ez az arány egy éve még 8 százalék volt.
Az 5 százalékpontos növekedés aggasztó. Ennél nagyobb mértékben (10,2 százalékponttal) csak Hollandiában romlott a helyzet. Magyarországon az illegális gyártás felfutására utaló jelek korábban is voltak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy éve magasabb tempóra kapcsolt, nem csupán a lefoglalt termékek mennyisége ugrott meg, hanem legalább négy hamis cigarettát gyártó üzem is bezárt.
Ha a tiltásokra és más extrém szabályozási elemekre épülő EU-s törekvéseket Magyarország nem tudja visszaverni, akkor a KPMG trendjeiből, a holland és francia példából a többi tagállam is láthatja, mire kell felkészülni. Az EU27-re szűkítve a kört megfigyelhető, hogy a teljes cigarettafogyasztás a 38 országos mintánál kisebb mértékben, 0,2 százalékkal csökkent 2024-ben, ugyanakkor a 38,9 milliárd szál hamisított, illicit white, illetve egyéb csempésztermék 14,9 milliárd euróra becsült adóbevételtől fosztotta meg az uniós tagállamok költségvetéseit.
A tetemes feketepiaci volumenhez 20,2 százalékos növekedéssel járultak hozzá a hamisítványok, 15,1 százalékkal az illicit white termékek, míg az egyéb csempészáru mennyisége 0,9 százalékkal gyarapodott.
A hevített dohánytermékek egyelőre ellenállnak a feketepiacnak
Új elem a KPMG kutatásában, hogy 10 kiválasztott európai országban, köztük Magyarországon vizsgálták a hevített dohánytermékek helyzetét is. Megállapították, hogy a fogyasztásuk növekedése bár lassult, 2024-ben 9,1 százalékkal tovább nőtt, viszonyításképp jóval alacsonyabb bázison a piac 2022-ben 46,2, 2023-ban pedig 15,2 százalékkal gyarapodott.
A hevített dohánytermékek 3 legnagyobb piaca Olaszország (15,06 milliárd szál), Lengyelország (7,01) és Németország (6,81). A növekedés motorja ebben az esetben a legális belföldi fogyasztás, a csempészeti vagy a hamisítási arány elenyésző, a hagyományos cigaretták esetében azonban annál nagyobb probléma az illegális dohánytermékek terjedése Európában, különösen Magyarországon.
Címlapkép forrása: Shutterstock
Irán legfőbb vezére is célponttá válhat, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Putyin kész tárgyalni Zelenszkijjel, Oroszország nyeregben érzi magát – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül.
Teherán beváltja az fenyegetést? Tömeges támadás indult Izrael ellen
Bejelentést tett az IRGC.
Beszorították a forintot, illikvid piacon jöhetnek az izgalmak
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére...
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új...
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke...
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi...
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a "Fotózza...
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát...

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?