
A májusi adatok alapján csökkenésnek indultak a fogyasztói árak Svájcban, az infláció jegybanki célsáv alá esése pedig lépésre késztette a központi bankot (SNB).
A monetáris tanács csütörtöki döntése értelmében az irányadó kamat a korábbi 0,25 százalékról 0-ra csökken, ami megfelel az elemzők várakozásainak.
Az SNB közleménye szerint az inflációs nyomás enyhülése miatt indokolt volt a lazítás, a jegybank pedig a jövőben is kiemelt figyelemmel kíséri az árak alakulását és mindent megtesz, hogy biztosítsa azok középtávú stabilitását - Svájc esetében ez a defláció elkerülését jelenti. Ennek megfelelően az SNB hosszú távú előrejelzésében 0,2 százalékos átlagos inflációt vár 2025-re, 0,5 százalékost 2026-ra és 0,7 százalékost 2027-re. A számítások 0 százalékos irányadó rátát feltételeztek, magasabb kamatkörnyezet esetén súlyosabb lenne a defláció kockázata - fűzi hozzá a jegybanki közlemény.
Martin Schlegel, az SNB elnöke a bejelentést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a negatív kamatkörnyezet visszaállítása egyelőre nem valószínű, de jegybankként semmilyen megoldást nem tud teljesen kizárni. Schlegel kijelentette, hogy a központi bank tisztában van a negatív kamatkörnyezet veszélyeivel (ez ugyanis a fogyasztás és beruházás elhalasztására ösztönözheti a gazdasági szereplőket és a pénzügyi rendszert is destabilizálhatja), így
a kamatok további csökkentése csak nagyon indokolt esetben várható.
A jegybank a közeljövőben svájci gazdasági növekedés lassulását várja, melynek fő okaként a bizonytalan gazdasági környezetet nevezte meg. Donald Trump amerikai elnök vámintézkedései a svájci gazdaságot is érzékenyen érintették, melyről a svájci export májusi 42 százalékos visszaesése tanúskodik. Bár a hatás nagy mértékben a vámok miatt előrehozott kereskedelemnek köszönhető, a svájci jegybank a kibocsátás lassulást várja az év második felében. Az SNB prognózisa szerint a GDP-növekedés idén és jövőre is az 1-1,5 százalékos sávban fog alakulni.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Irán legfőbb vezére is célponttá válhat, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Putyin kész tárgyalni Zelenszkijjel, Oroszország nyeregben érzi magát – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül.
Teherán beváltja az fenyegetést? Tömeges támadás indult Izrael ellen
Bejelentést tett az IRGC.
Beszorították a forintot, illikvid piacon jöhetnek az izgalmak
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?