Orbán Viktor: nem tökéletes minden, de vannak célok, amelyeket el kell érnie a kormánynak
Gazdaság

Orbán Viktor: nem tökéletes minden, de vannak célok, amelyeket el kell érnie a kormánynak

Portfolio
Orbán Viktor szerint a 2025-ös költségvetés ugyan „a béke költségvetése” néven született, valójában egy válságálló, rugalmas büdzsé, amely nagy célokat tűz ki nehéz időkben is. A kormányfő elmondta, hogy a beígért újabb családtámogatások, bérnövelés és adókedvezmények az év második felében megvalósulnak. Szokásos péntek reggeli interjújában a kormányfő kiállt az árrés- és kamatstop mellett, szembemenve az Európai Bizottság bírálatával. Leszögezte: nem engedik az orosz energiától való leválás uniós kényszerét, és komoly kockázatokat lát az izraeli–iráni konfliktus eszkalációjában. A Voks 2025 konzultáció kapcsán pedig azt hangsúlyozta, hogy Ukrajna uniós csatlakozása nem csak külpolitikai, hanem sorskérdés is Magyarország számára.
Megosztás

Vége az interjúnak

A miniszterelnök interjúja véget ért.

Megosztás

Rugalmas a költségvetés

Arra a kérdésre, hogy bár a békeköltségvetésének nevezték a 2025-öst annak elfogadásakor, a miniszterelnök jelezte, hogy egy rugalmas büdzsét terveztek. Szerinte nehéz időkben, mint a mostani, ahol Ukrajnában és a Közel-Keleten is háború van, nagy célokat kell kitűzni, és a 2026-os költségvetés pontosan ezt jelképezi.

De ebben az idei félévben is jönnek fontos változások: a kétgyermekes anyák szja-mentessége elindul, emelik a béreket az önkormányzati dolgozóknál, valamint folytatódnak a családi adókedvezmények.

Messze nem tökéletes minden, de vannak célok, amelyek fontosak a magyar családoknak és ezeket el kell érni

– jelentette ki Orbán Viktor.

Megosztás

Kötelezettségszegési eljárás az árrésstop miatt

A héten az Európai Bizottság felszólító levelet küldött Magyarországnak az árrésstop miatt, mivel azt túlzott állami beavatkozásnak tartják a piaci folyamatokba. A miniszterelnök kijelentette, hogy nem csak a termékeknél alkalmazott eszköz, de a kamatstop „sem tetszik Brüsszelnek”. Orbán Viktor kiemelte, hogy ezzel ugyan 55 milliárd forintnyi veszteséget okoztak a bankoknak, de a magyar családoknak jelentős segítséget jelent.

A kormányfő úgy látja, hogy ez nem egy örökre megmaradó intézkedés, de addig – ahogy a kormány a héten is tette – meghosszabbítják,

amíg a Magyar Nemzeti Bank nem tudja megfelelő szintre csökkenteni a kamatokat.

Orbán Viktor ezután arról beszélt, hogy szerinte árrésstop nélkül 20 százalékkal lennének drágábbak a bolti vásárlások. Fontosnak tartja ezt az eszközt, és indokolatlannak nevezte a kiskereskedők profitját, szerinte pedig csak ezt szabályozzák.

Remélik, hogy a két vita – amely az EU-s jogrend alapján több mint egy évig is eltarthat – azzal majd elcsitul Brüsszelben, hogy addigra már normalizálódnak az árak.

Megosztás

Mi lesz az orosz energiáról való leválással?

Orbán Viktor kifejtette, hogy a kormány szerint gazdasági öngyilkosság lenne az az uniós terv, amely szerint 2027 végéig le kellene válni az orosz gázról és olajról, mivel ez jelentős rezsinövekedést okozna a magyar családok és vállalatok számára.

A kormány álláspontja szerint az orosz energia korlátozása eddig is szankciós döntéseken alapult, amelyekhez egyhangú döntés szükséges. Magyarország ezért eddig megvétózta az ilyen szankciókat, és különleges kivételt harcolt ki magának, mivel az ország csak csővezetéken keresztül tud energiát szállítani. Orbán Viktor szerint az Európai Unió most ezt a jogot kezdte ki. Így jogelméleti kérdésnek is látja ezt az ügyet, ami az EU és a tagállamok jogköréről is szól, így a kormány továbbra is megpróbálja kivédeni a Brüsszelből érkező terveket.

Megosztás

Milyen hatásai lehetnek az izraeli–iráni háborúnak Magyarországra?

Orbán Viktor kiemelte, hogy az iráni rezsim bukása komoly kockázatokat jelenthet, mivel a perzsa ország fontos kereskedelmi útvonalakat is felügyelve – utalt ezzel a Hormuzi szorosra –, és a jelenlegi háborús konfliktus azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a heterogén lakossággal rendelkező államban belső feszültségek is felszínre jönnek. Ez érintheti az olajárakat, de más termékek ára is emelkedhet, ha a jelenlegi stabilitás megszűnik. Az érem másik oldala pedig az, hogy egy sajátos, fenyegető iszlám rezsim van jelenleg hatalmon.

Megosztás

Több mint kétmillióan töltötték ki a Voks 2025

Az áprilisban elindult Voks 2025, Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló véleménynyilvánító levélalapú és online konzultációt több mint 2 millióan töltötték ki – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint ez olyan témák miatt fontos, hogy mi lesz a Magyarországnak járó mezőgazdasági támogatásokkal, vagy mennyi olcsó gabona érkezik majd Európába, veszélyeztetve ezzel a magyar gazdák piacát. Emellett több százezer munkavállaló áramolhat az unióba, mivel magasabbak a fizetések, mint Ukrajnában.

Úgy látja, hogy nem lesz elég majd akkor népszavazást tartani Ukrajna belépéséről az EU-ba, ha lezárultak a csatlakozási tárgyalások:

Ha az Európai Unió elindul egy úton, akkor azon végigmegy.

A miniszterelnök szerint, ha egyszer elindul ez az úthenger, akkor már nem lehet megállítani, csak módosítgatni tudják a szabályokat.

Megosztás

Hamarosan megszólal Orbán Viktor

Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában várhatóan két súlyos nemzetközi konfliktus – az orosz–ukrán háború és a közel-keleti feszültség eszkalálódása – magyarországi következményeit is értékeli majd. Az izraeli–iráni háborús helyzet gyors romlása új biztonsági és gazdasági kockázatokat vet fel Európa számára, miközben a frontvonalban fekvő Ukrajna helyzete is újra a figyelem középpontjába került.

A kormányfő bővebb tájékoztatást adhat Magyar Levente külügyi államtitkár e heti tájékoztatásáról, miszerint

Magyarország jelenleg amerikai üzleti megállapodásokról tárgyal, hogy enyhítse az Egyesült Államok új vámintézkedéseinek várható hatásait.

A kereskedelmi konfliktus egyik legnagyobb vesztese a magyar gazdaság lehet, és bár gyors megegyezés nem várható, hosszú távon új beruházási megállapodásokban reménykedik a kormány.

A hét fontos belpolitikai fejleményei közé tartozik a kamatstop év végéig való meghosszabbítása is, amelynek költsége idén 55 milliárd forint lesz a bankszektornak.

A miniszterelnök interjúját élőben közvetítjük.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

RSM Blog

Módosított kiberbiztonsági határidők!

A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj

Holdblog

Életet lehelni egy megfáradt sportágba 

Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand... Th

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet