Orbán Viktor: végre van egy ember, akire minden magyar felnéz
Gazdaság

Orbán Viktor: végre van egy ember, akire minden magyar felnéz

Portfolio
Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével a TV2 Tények című műsorában sugároztak interjút hétfő kora este. Az ezt beharangozó Facebook-bejegyzésében a kormányfő előzetesen azt ígérte, "mindenről is szó lesz". Végül többek közt érintették Kapu Tibor űrutazását és az orosz-ukrán háború ügyét is.

A miniszterelnök, aki nemrég a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó Kapu Tiborral rövid beszélgetést rögzített, az űrutazás kapcsán elmondta:

végre van egy ember, akire minden magyar felnéz.

Orbán szerint Magyarország nemzetközi hírneve felívelőben van, rámutatva Karikó Katalin, illetve Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósok sikerére. A kormányfő szerint az fogta meg leginkább a Kapu Tiborral folytatott beszélgetésében, hogy a magyar űrhajós az űrből láthatta a Balatont, és volt olyan alkalom, amikor egyszerre kelt fel a nap az űrállomáson és Magyarországon.

A magyar kormányfő Donald Trump amerikai elnök visszatérését úgy kommentálta:

új seriff van a városban.

Trump azonban csak a NATO-ban éreztette hatását, az EU-ban nem. Mint hangsúlyozta, ahogy Magyarország nem szeretne háborút, úgy

fegyverkezési versenyben sem szeretne részt venni.

Továbbá megismételte azon álláspontját, hogy Ukrajnát nem szabad beengedni a NATO-ba és az Európai Unióba sem, mivel azzal a "háborút is felvennénk" – bár a kormány igyekszik "méltányosnak" lenni az Oroszország által megtámadott országgal szemben. A miniszterelnök ehelyett stratégiai megállapodást javasol az EU és Kijev között.

Orbán szerint a mostani volt az egyik legkellemetlenebb EU-csúcs. Elmondása szerint

ha szemmel lehetett volna lőni, ott sortűzzel elintéztek volna engem.

Címlapkép forrása: MTI

RSM Blog

Értékpapír és állampapír öröklése

A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért

Holdblog

Németország hűti legjobban a világot

Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze... The post Németorsz

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Ez is érdekelhet