Apadgat a külkereskedelmi többletünk, döcög az export
Gazdaság

Apadgat a külkereskedelmi többletünk, döcög az export

Portfolio
Májusban 740 millió eurós többlet alakult ki a külkereskedelmi mérlegben - jelentette a Központiu Statisztikai hivatal. Az elmúlt hónapok adataiból kirajzolódik egy nagyon halvány romlás az áruforgalomban, de a jelentős többlet miatt ez egyáltlán nem aggasztó. Kevésbé jó hír, hogy az exportunk élénkülésének továbbra sincs sok jele.

A 740 milió eurós májusi többlet kisebb, mint az egy évvel korábbi, akkor 1 milliárd euró feletti szufficit keletkezett. A kisebb többlet aritmetikai oka természetesen az, hogy míg a kivitel (euróban számolva) 2,1%-kal, addig a behozatal 4,8%-kal volt magasabb a 2024 tavasz véginél. Az utóbbi bő egy évben a hatalmas külkereskedelmi többletünk nagyon lassú apadásnak indult:

Mint látható, az időarányos aktívum még így is bőséges.

A külkereskedelmi tendenciák jól tükrözik a magyar gazdaság reálfolyamatait.

Az általánosságban még mindig óriási többlet arról árulkodik, hogy a beruházások összeomlása látványosan csökkentette az ország importigényét. Ez a hatás úgy is biztosítja a jelentős aktívumot, hogy közben az export nagyon döcög. Az utóbbi időben megfigyelhető kis romlás elsősorban a lakossági fogyasztás bővülésének tudható be.

Ha nem az eurós, hanem a volumenadatokat nézzük, akkor is hasonló képünk lehet: az impot a 2023-as nagy visszaesés után az idén kezd magára találni, az export viszont két és fél éve egy szűk sávban mozog - igaz legalább most annak a tetején van:

Címlapkép forrása: Shutterstock

RSM Blog

Értékpapír és állampapír öröklése

A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért

Holdblog

Németország hűti legjobban a világot

Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze... The post Németorsz

Holdblog

Én parkolnék, de nem tudok

Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Díjmentes online előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.

Ez is érdekelhet