
A HungaroMet előrejelzése szerint szombat estig általában derült, napos, száraz idő várható, de emellett nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra nyugat felől növekedhet az alacsonyabb szintű felhőzet is.
Vasárnap napközben a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre lehet számítani.
Hajnaltól már az északnyugati országrészben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak, majd késő délutántól, estétől újabb hullámban lehet számítani előfordulásukra, délutántól heves zivatarok is lehetnek.
Estig Sopron térségében a délies szelet olykor élénk lökések kísérhetik, majd mindenütt legyengül a légmozgás. Vasárnap a délies szél már több helyen megélénkülhet, a zivatarokat viharos lökések is kísérhetik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 18 fok között alakul, de helyenként a Dunántúlon ennél pár fokkal melegebb, míg a Dunától keletre eső hidegre hajlamos helyeken több fokkal hűvösebb lehet a hajnal.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap döntően 32 és 38 fok között várható.
A hétfőn érkező hidegfront alapvetően változtatja meg az eddig jellemző forró, nyárias időjárást.
Ráadásul a front nyomán egy úgynevezett „hidegcsepp” is képződhet, ami több napon keresztül garantál hűvös, csapadékos időt. Kedden és szerdán az ország egyes részein már csak 20 fokig melegszik fel a levegő.
A csapadékos időnek köszönhetően valamelyest javulhat az aszályhelyzet.
Egyre valószínűbb, hogy jelentősebb mennyiségű csapadék eshet, de a területi eloszlást tekintve még vannak bizonytalanságok.
Jelenlegi számítások szerint eleinte inkább nyugaton, majd szerdán főként a keleti, északkeleti tájakon várható csapadék – közli a HungaroMet.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
Nagy bejelentést tett Irán
Az ország azt tervezi, hogy együttműködik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel
Hatalmas pofont kapott Trump a Harvard professzorától
A „nagy, gyönyörű törvény” arra példa, amikor az ideológia felülírja a gazdasági érdekeket.
Von der Leyen: Trump lépése súlyos zavarokat okozhat az ellátási láncokban
Az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy nyitottak a tárgyalásokra.
Lakóhely és cukorbetegség: nem mindegy, hol élünk
Súlyosabbak a szövődmények a rosszabb hátterű településeken.
Itt a nagy bejelentés: 30 százalékos vámmal sújtja Trump az Európai Uniót
Az új vámok augusztus 1-jétől lesznek érvényben.
Szegény, de szexi...
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról
Top 10 osztalék részvény - 2025. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.