Nem volt inkluzív jóléti fordulat Magyarországon

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Bár széles körben az egy főre jutó GDP-t használják a fogyasztásból származó jólét mérésére, ez csak a demokratikusan működő piacgazdaságokra érvényes (erről szólt e szerzők egyikének az állami beruházások szerkezetét vizsgáló írása). Ugyanakkor Hegedűs Tamásnak igaza van abban, hogy léteznek egyéb, a jólét jellemzésére alkalmas indikátorok is, ilyen például a nemzetgazdaság rendelkezésre álló jövedelme (Gross national disposable income, GNDI).

Abban azonban nem értünk vele egyet, hogy a háztartások úgynevezett korrigált rendelkezésére álló jövedelme (a természetbeni társadalmi juttatásokkal kiegészített rendelkezésre álló jövedelem) volna a „legfontosabb jóléti mutató” (amelynek alapján 2023-ban az EU 11 közép- és keleteurópai országa közül Magyarország a negyedik helyen állt). Ennél nem kevésbé fontos a háztartások fogyasztási kiadása, illetve a természetbeni juttatásokat is tartalmazó tényleges egyéni fogyasztás – ez utóbbiakban egyértelműen az EU-rangsorának a végén állunk.

A hazai adatok áttekintése alapján pedig úgy látjuk, hogy

a rendelkezésre álló jövedelem növekedése aligha jellemezhető az „inkluzív” jelzővel,

mivel 2010 és 2023 között a háztartási szektorban a tulajdonból – különösen az osztalékból – származó tőkejövedelem növekedése sokszorosan meghaladta a bérek emelkedését. Hivatkozunk arra az elemzésre, amely kimutatta, hogy ez a folyamat egyértelműen hozzájárult a jövedelmek koncentrációjához és az egyenlőtlenségek növekedéséhez. Az továbbá, hogy európai összehasonlításban Magyarország az átlagos háztartási reáljövedelmi szintet tekintve viszonylag elöl, a reálfogyasztásban pedig hátul áll, ugyancsak a jövedelemelosztás egyenlőtlenségére utal: a gazdagok, kihívó luxuskiadásaik ellenére sem tudnak annyival többet fogyasztani, mint amennyivel a jövedelmük meghaladja a szegényebbekét.

• Írásunk először annak a makrogazdasági jövedelmi kategóriának a tartalmát tisztázza – hiányosságaira is utalva – amelynek a háztartások rendelkezésére álló jövedelme megfeleltethető; e mutató a GNDI. Bemutatjuk, hogy a háztartások rendelkezésre álló korrigált jövedelmet tekintve lényegesen kedvezőbb Magyarország európai pozíciója, mint bármely más makrojövedelmi, fogyasztási, illetve munkajövedelmi indikátor tekintetében, ami okkal veti fel azt a kérdést, hogy indokolt-e egy parciális mutató alapján megítélni országunk viszonylagos jóléti helyzetét.
• Ezt követően foglalkozunk azokkal az árarány-változásokkal, amelyek a nemzetgazdaságénál gyorsabb háztartási reáljövedelem-emelkedés hátterében állnak, bemutatjuk, hogyan változott a hazai háztartások rendelkezésére álló jövedelem összetétele és felhasználásának szerkezete 2010 és 2023 között, kitérve a jövedelem, valamint a fogyasztás alakulása közötti éles kontrasztra.

Mit (és mit nem) mutat a rendelkezésre álló bruttó nemzeti jövedelem (GNDI)?

Nemzetgazdasági szinten a GDP definíció szerint megegyezik a hazai termelésből származó jövedelemmel. A rendelkezésre álló jövedelem, a GNDI, ettől a külfölddel kapcsolatos elsődleges és másodlagos jövedelem-tranzakciók egyenlegével tér el. Az elsődleges jövedelmi tranzakciók egyenlegének hatását a bruttó nemzeti jövedelem (gross national income, GNI) mutatja, amelyben pozitív tétel például az ideiglenes jelleggel külföldön dolgozók bére, viszont levonásra kerül a külföldi tulajdonú vállalatok nyeresége, és fordítva, hozzáadjuk a külföldön működő magyar tulajdonú vállalatok nyereségét. Pozitív tételként ide számít EU-tól kapott mezőgazdasági támogatás is.

A GNDI a jövedelmek úgynevezett másodlagos nemzetközi elosztásának hatását is figyelembe veszi: a GNI-ban szereplő tételeken túlmenően, itt kerülnek elszámolásra egyebek mellett az EU-ba fizetett hozzájárulások és az egyéb, akár szervezetek, akár magánszemélyek részére nyújtott folyó átutalások egyenlege is. A 2010 és 2023-as időszak átlagát tekintve, Magyarországon a GNI 3,5, a GNDI pedig 4,3 százalékkal volt alacsonyabb a GDP szintjénél.

Egy olyan EU-tagországban azonban, amely jelentős fejlesztési célú tőketranszferekben részesül az EU forrásaiból (ez volt a helyzet Magyarországon 2021-22-ig) a GNDI nem igazán kifejező mutató, hiszen a tőketranszferek részben (2013-ban teljes egészében) ellensúlyozták a jövedelemegyenleg hiányát. Ilyen feltételek mellett

a nettó tőketranszferekkel (net capital transfer, NKT) korrigált GNDI (GNDI+NKT) alkalmasabb a nemzetgazdaság rendelkezésére álló források kifejezésére.

A vizsgált időszak átlagában e transzferek a jövedelemegyenleg hiányának nagyjából a felét ellentételezték, így a GNDI+NKT átlagosan a GDP 98 százaléka körül alakult.

A vizsgált időszak egészében a GNDI szintje minimálisan emelkedett a GDP-hez viszonyítva, de ez az éves átlagos növekedési ütemeket gyakorlatilag nem befolyásolta: a GDP és az ábrán szereplő három aggregátum reálértében évente 2,6-2,7 százalékkal nőtt. A tőketranszferek 2020-tól tapasztalt sajnálatos elapadásának hátterével nem foglalkozunk.

A téma szempontjából a GNDI alakulásának abban áll a jelentősége, hogy ez jelenti a háztartások és a többi nemzetgazdasági szektor (háztartásokat segítő nonprofit intézmények, pénzügyi és nem pénzügyi vállalatok, kormányzat) számára együttesen rendelkezésre álló jövedelem forrását. A szektornak ezt a közös „költségvetési korlátját” tágítják a külföldről érkező tőketranszferek, de a GDNDI+NKT változását meghaladó mértékű elmozdulások egyes szektorok tőketranszferekkel korrigált jövedelem-arányaiban, csak más szektorok kárára történhet.

Mielőtt azonban a háztartások rendelkezésére álló jövedelem alakulásának részletesebb vizsgálatára térnénk át, egy 2023-ra vonatkozó pillanatképet mutatunk be arról, hogy Magyarország vásárlóerő-paritáson (PPP-n) mért egyes mutatóinak egy főre, illetve egy munkavállalóra vetített szintje hol állt az EU átlagához viszonyítva. Az első oszlopban az is látható, hogy hányadik helyen álltunk az EU közép-keleteurópai országai között. A fő mutatók: (1) a háztartások korrigált rendelkezésre álló jövedelme (Hegedűs írása egyedül erre hivatkozik); (2) a GDP; (3) a GNDI; (4) a háztartások tényleges (természetbeni társadalmi juttatásokat is tartalmazó) fogyasztása; (5) a háztartások fogyasztási kiadása.

Ezeket az indikátorokat háromféle munkajövedelmi mutató egészíti ki. Az első (6. sor) az egy munkavállalóra jutó, teljes munkaidőre átszámított (s így nemzetközileg összehasonlítható) bruttó bér a nemzeti számlák adatai alapján – ez a mutató konzisztens a táblázat felső öt sorában közölt adatokkal. A nemzeti számlák azonban nem tartalmaznak információt a nettó bérekről – az erre vonatkozó adatok (7. és 8. sor) az Eurostat kereseti statisztikáiban közölt számításokból származnak.

A táblázatból látható, hogy Magyarország az egy főre jutó korrigált rendelkezésre álló háztartási jövedelem (KRHJ) relatív reálszintjét tekintve a 11 KKEU-i EU-tagország rangsorában sokkal előbb áll, mint akár GDP, akár a GNDI, különösen pedig az egyéni fogyasztás alapján (amelyben a sor legvégén van). Különösen látványos KRHJ és a háztartások fogyasztási kiadása közötti kontraszt: az előbbiben az EU 76, az utóbbiban 67 százalékán állunk. Közvetlenül a tényleges egyéni fogyasztás (az EU 70 százaléka) hasonlítható össze a KRHJ-vel, de itt is 6 százalékpont a különbség. Azt is érdemes megfigyelni, hogy a KRHJ relatív szintjében valamivel magasabban állunk, mint a GNDI-ban, ami arra utal, hogy nemzetközi összehasonlításban a háztartások relatív jövedelmi szintje meghaladja a nemzetgazdaságét, így a régión belül a magyar háztartások jövedelme viszonylag magas a gazdaság általános jövedelmi szintje által indokoltnál.

A táblázat alsó három sora azt jelzi, hogy a hazai átlagos bruttó, illetve nettó munkajövedelem viszonylagos reálszintje jelentősen elmarad az egy főre jutó KRHJ-éltől, és e mutatók tekintetében helyezésünk korántsem olyan kedvező, mint az összes háztartási jövedelemben. A bruttó átlagbérekre vonatkozó adatokban jelentős különbségek lehetnek a nemzeti számlák és a kereseti statisztikák között (ezt a hazai tapasztalatok is alátámasztják), de itt nem a relatív bruttó és nettó bér összehasonlítása, hanem a kétféle relatív nettó bér egybevetése az érdekes. Ez az összehasonlítás azt mutatja, hogy 2023-ban a hazai jövedelemadó-kedvezmények európai összehasonlításban mintegy 2 százalékponttal javítják a két gyermeket nevelő, adózó jövedelemmel rendelkező családok nettó munkajövedelmét az egyedül álló személyekéhez viszonyítva. (Az előbbi csoportban az adókedvezményeknek a nettó bérekhez viszonyított aránya nagyjából 20 százalék.) Ez érzékelteti, hogy a kormány az adórendszeren keresztül, s így a magas jövedelműeket egyértelműen kedvező módon érvényesíti társadalompolitikai preferenciáit.

A háztartások rendelkezésére álló jövedelem

A belföldön megtermelt jövedelem elosztása és újraelosztása javarészt a hazai szektorok között megy végbe. Az állam kifizeti a közalkalmazottak bérét, beszedi az adókat, kifizeti a nyugdíjakat és egyéb pénzbeli ellátásokat. Jelentős tétel a bankok által beszedett és fizetett kamategyenleg, valamint a vállalatok részvényesei által realizált osztalék.

Hegedűs Tamás hivatkozott írása a háztartások korrigált rendelkezésre álló jövedelme alapján értékeli a jólét alakulását. Kétségtelen, hogy a 2010 utáni időszakban a magyar háztartások rendelkezésre álló korrigált nominális (forintban mért) jövedelem (KRHJnom) jelentősen bővült, éves szinten 8,3 százalékkal, ami minimálisan (0,1-0,2 százalékponttal) meghaladja a GDP, illetve a GNDI folyó áron mért éves növekedését. A háztartások korrigált rendelkezésre álló reáljövedelme (KRHJreál) azonban nem minimálisan, hanem igen jelentősen múlta felül a makrogazdasági reáljövedelem növekedését.

Az Eurostat mutatója az egy főre jutó KRHJreál változására vonatkozik, amely Magyarországra nézve évi átlagban 3,8 százalékos reálnövekedést jelez 2010 és 2023 között. A GDP, illetve a GNDI egy főre jutó reálértéke eközben évi 2,9-3 százalékkal nőtt, vagyis megközelítően 1 százalékpontnyi növekedési rés mutatkozik a háztartási reáljövedelem javára. A nominális és reálváltozások aránya közötti eltérés az árindexek (deflátorok) közötti jelentős különbségekhez köthető.

A nemzeti számlák deflátorai versus a fogyasztói árindex
2010 és 2023 között a GDP-deflátor szerinti általános árszint összesen 97,9, (évi átlagban 5,4) százalékkal nőtt, a fogyasztói árindex (CPI) alapján mért áremelkedés viszont „csak” 77,9 (éves átlagban 4,5) százalék volt. A nemzeti számlák szerinti háztartási fogyasztási kiadás, illetve a tényleges egyéni fogyasztás deflátorai ennél valamivel magasabbak, de mindkettő számottevően elmarad a GDP-deflátortól (81,1, illetve 85,5; éves átlagban 4,7, illetve 4,9 százalékos emelkedés). A tényleges egyéni fogyasztást kétféle tétel emeli a háztartási fogyasztási kiadás fölé: az államtól és a nonprofit szervezetektől származó természetbeni juttatások. A KSH adatai szerint az előbbi árszintje 115, az utóbbié 72, a kettő átlaga 105 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban. Így a természetbeni juttatásokban a kormányzat részesedése folyó áron nagyjából 90-ről 80, 2010. évi áron 75 százalékra csökkent.

Amíg a háztartási fogyasztás egyes összetevőinek megvannak a maguk – statisztikusok által számított – deflátorai és volumenindexei a nemzeti számlákban, a háztartási jövedelem pénzbeli részének (köztük: vegyes jövedelmek, bérek, tőkejövedelmek, háztartási juttatások), s így a rendelkezésre álló jövedelem egészének nem létezik valamilyen „természetes” deflátora. Ezért a deflátorok megválasztásától is függ, hogyan látjuk egyes pénzbeli tételek reálértékének egymáshoz viszonyított változását.

Az előzőkből azonban az is kiderült, hogy – bárhogyan számoljuk is – a makrogazdasági reáljövedelem emelkedése lényegesen elmaradt a háztartások reáljövedelmétől. A vitatott írás ezt a fejleményt tekinti – tegyük hozzá: magyarázat nélkül – az „inkluzív fejlődési fordulat” bizonyítékának. Úgy látjuk, hogy ebben több okból is téved az írás szerzője. Ellenvetéseinket a következő témakörök szerint csoportosítjuk:

1. jövedelmi osztozkodás a nemzetgazdasági szektorok között,
2. jövedelemelosztás a háztartások között,
3. a háztartások jövedelme, fogyasztása és megtakarítása.

E három szempont szerint vizsgált mutatók arra utalnak, hogy 2010 – különösen 2016 – óta a hazai gazdasági növekedést inkább egyfajta „exkluzív fejlődési fordulat” kisérte.

1. Jövedelmi osztozkodás a nemzetgazdasági szektorok között

Ha valaki azt gondolná, hogy a GDP-nek a fogyasztásét jóval meghaladó mértékű áremelkedése – aminek a GDP (GNDI) reálnövekedésénél gyorsabb háztartási reáljövedelmem-emelkedés köszönhető – az „ingyenebéd” (vagy a „talált pénz”) ritka példáit gyarapítja, akkor tévedne.

A GDP-deflátor magas szintjében a beruházások, illetve a bruttó felhalmozás rendkívül jelentős (120, illetve 158 százalékos) – a túlárazások elterjedésének (különösen a kormányzati beruházások túlárazásának) is nyilván betudható – áremelkedése áll, amit ilyen vagy olyan formában a háztartások is megfizetnek, egyebek mellett a magas lakásárak, bérleti díjak, építési költségek vagy a kimagasló ÁFA-kulcs formájában.

De nem csak ezért tartjuk leszűkítőnek azt az értelmezést, amely a háztartások rendelkezésre álló jövedelmének alakulását a társadalmi jólét, különösen az „inkluzív jólét” mértékének tekinti. Azért sem, mert a háztartások rendelkezésére álló jövedelem csak más szektorok „kárára” bővülhet gyorsabban a GNDI-nál. Ha például a bruttó bérnövekedés fedezetét a munkáltató által fizetett társadalombiztosítási járulék csökkentése jelentette, akkor ezzel a kormányzatnak a közszolgáltatásokat fedezni hivatott jövedelme is csökkent. Az állam persze átcsoportosíthatja bevételeit, továbbá vehet, és bőven vesz is fel hiteleket, de végső soron az államadósság növekedése is csökkentheti a jólétet, ha törődünk a következő generációk jólétével is. Tartósan egyedül a külföldi jövedelemforrások bővülésé teszi lehetővé, hogy a jólét a GDP-vel mért, a belföldön megtermelt jövedelemnél gyorsabban emelkedjen.

2. A jövedelem eloszlása a háztatások között

Az inkluzív jóléti növekedés lényeges jellemzője, hogy csökken a háztartási jövedelemeloszlás differenciáltsága. A vonatkozó kutatások azonban ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítják. Krekó Judit és Tóth G. Csaba rendkívül alapos elemzése megállapította, hogy 2007-2021 között Magyarországon erősödött a jövedelmek egyenlőtlensége, jórészt a munkajövedelmek koncentrációja miatt. A szerzők azt is kimutatták, hogy a tőkejövedelmek emelkedése jelentős mértékben fokozta a jövedelemkoncentrációt. A vizsgált időszak végén a felső jövedelemtizedbe tartozók realizálták a tőkejövedelmek több mint 90 százalékát, a munkajövedelmeknek mintegy egy harmadát.

Az alábbi ábrán látható idősorok ugyancsak azt mutatják, hogy a háztartások rendelkezésre álló reáljövedelmén belül különösen gyorsan emelkedtek a tőkejövedelmek, főleg az osztalékok. (Az ábrán szereplő valamennyi tétel nominális változását a CPI-vel defláltuk). Látható, hogy 13 év alatt reálértéken a bruttó bérek, az összes jövedelemmel összhangban, mintegy 60 százalékkal nőttek, a tőkejövedelem viszont több mint háromszorosra, ezen belül az osztalék összege több mint öt és félszeresére emelkedett. Eközben a pénzbeli társadalmi juttatások reálértéke (nyugdíj, családi pótlék, gyes stb.) 13 év alatt kevesebb, mint 8 százalékkal nőtt. Az ábra tanúsága szerint a tőkejövedelmek, különösen az osztalékbevételek kimagasló növekedése „ellentételezte” a pénzbeli társadalmi juttatások reálértékének stagnálását.

Az ábra abból a szempontból is tanulságos, hogy az általunk vitatott eredményekre jutó írás 2016-ra teszi a hazai, úgymond munkaalapú, „inkluzív növekedési fordulat” kezdetét. Az ábrán azonban jól látszik, hogy éppen 2016-től kezdek a tőkejövedelmek sokkal gyorsabban emelkedni a munkajövedelmeknél, ami Krekó és Tóth hivatkozott tanulmánya szerint jelentősen fokozta a jövedelmi polarizációt.

3. Jövedelem, fogyasztás és megtakarítás

Nemzetközi összehasonlítás. Az írásunk első szakaszában szereplő táblázatból már láthattuk, hogy (PPP-n mérve) 2023-ban Magyarország relatív szintjét, így a nemzetközi rangsorban elfoglalt helyét tekintve, lényegesen előbb állt az egy főre jutó háztartási jövedelem, mint a háztartási fogyasztási kiadás, illetve a tényleges egyéni fogyasztási kiadás mutatójában. A 2010 és 2023 között bekövetkezett változásokat nézve, a korrigált rendelkezésre álló háztartási reáljövedelemnek az EU átlagához viszonyított egy főre jutó szintje 61-ről 76 százalékra (15 százalékponttal), az ezzel összehasonlítható tényleges egyéni fogyasztás 62-ről 70 százalékra (8 százalékponttal) emelkedett. Hogyan számolható el a jelenlegi relatív jövedelmi, illetve fogyasztási szint, valamint a kettő változása közötti jelentős eltérés?

Nyilván úgy, hogy nemzetközi összehasonlításban rendkívül magasra emelkedett a hazai háztartási megtakarítási hányad. Ezt az Eurostat vonatkozó indikátora (bruttó háztartási megtakarítási ráta) egyértelműen megerősíti: 2010-ben a 12 százalékkal az EU középmezőnyében voltunk, a 2023. évi 20 százalékkal viszont az élre kerültünk. Ezt olykor egyfajta teljesítmény-javulásnak tekintik, szerintünk azonban ezen nincs mit ünnepelni.

Hazai összehasonlítás. Írásunk végén szerepel egy táblázat, amely összegezi a háztartási jövedelem fő összetevőit és felhasználásának szerkezetét, nominális és reálváltozását (a jövedelmi mutatókat illetően az utóbbi óvatosan kezelendő, kiegészítő információ). A táblázatból egyrészt az látható, amit már a fenti ábra is jelezett: 2010 és 2023 között jelentősen emelkedett a tőkejövedelmek aránya, és csökkent a pénzbeli társadalmi juttatásoké (plusz 5,7 és mínusz 10 százalékpont). A táblázat azonban azt is mutatja, hogy a rendelkezésre álló háztartási jövedelemben a fogyasztási kiadás aránya 12, a tényleges egyéni fogyasztásé pedig 14 százalékponttal csökkent. A háztartási megtakarítási arány, ennek megfelelően, jelentősen emelkedett.

Mit árul el a csökkenő fogyasztási és az emelkedő megtakarítási ráta a jövedelemeloszlás alakulásáról? Az MNB 2024. évi kiadványára hivatkozunk, amely a 2023. évi pozíciókról szól.

„Miközben a népesség legmagasabb jövedelmű 10 százaléka a nettó jövedelmek 28-30 százalékával rendelkezik, a szektor fogyasztási kiadásainak csak 20-22 százaléka terheli ezt a réteget a háztartási vagyonfelmérés adatai szerint. A legfelső jövedelmi tizedbe tartozók átlagosan a jövedelmük 60 százalékát tudják megtakarítani (amit beruházásra, felújításra vagy befektetésre fordíthatnak). Az ez alatti jövedelmi rétegekben a jövedelmek jóval kisebb hányada tehető félre, a legalsó jövedelmi ötödben általában nincs lehetőség félretenni a bevételekből.” (22. old.)

A háztartási jövedelmek és megtakarítások fokozódó koncentrációjának természetes következménye az a vagyoni koncentráció, amelyről a "Kettészakadt Magyarország, csak egy szűk réteg tudott igazán gazdagodni" címmel nemrég megjelent írás beszámolt.

Összegzés

Úgy látjuk, hogy a Századvég vezető makrogazdasági elemzője téved, amikor azt állítja, hogy 2010 után (és kifejezetten 2016-tól) valamiféle „inkluzív növekedési fordulat” történt Magyarországon (amely ráadásul a „munkaalapú társadalom” jegyében született).

A hazai és a nemzetközi összehasonlítások egyáltalán nem támasztják alá ezt a véleményt. A hazai összehasonlítások szerint 2010 és 2023 között a tőkejövedelmek növekedése (azon belül az osztalékoké) messze meghaladta a munkajövedelmekét. Az általunk hivatkozott felmérés, illetve elemzés a jövedelemoszlás szélsőségeire, illetve ezeknek a tőkejövedelmek gyarapodásával való összefüggésére hívták fel a figyelmet. A háztartási fogyasztásnak a jövedelemhez viszonyított aránya számottevően csökkent, de a megtakarítási ráta ennek megfelelő emelkedése sem tekinthető az általános jólét javulása jelének, hanem a jövedelmi polarizáció egyik következményének. Az európai összehasonlítások is azt mutatják, hogy Magyarország viszonylag elöl áll a háztartási jövedelemben, de leghátul a fogyasztás szintjében.

Az, hogy a „magyarok takarékosabbak”, nem igazán hihető magyarázat erre a jelenségre.

Függelék:

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images