A kínai csoda titka: így uralják le az egész világot

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

A kínaiaknak „nem lehet megengedni, hogy az export révén térjenek vissza a jóléthez” – mondta Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter, aki szerint a kínai gazdaság a „történelem legegyensúlytalanabbja”. Az ilyen megjegyzések azt a növekvő washingtoni félelmet tükrözik, miszerint a kínai túlkapacitás, az állami támogatások és a dömping torzítja a globális kereskedelmet.

A sürgetőbb kérdés azonban nem az, hogy mit exportál Kína, hanem az, hogy hogyan. A globális költségstruktúrák valóban átalakulnak, de egy csendesebb és összetettebb erő hatására, a termelékenység megállíthatatlan növekedése miatt.

Kína nem egyszerűen több terméket, hanem egy új termelési modellt exportál, amelyet az automatizálás, a mesterséges intelligencia és az államilag irányított ipari optimalizálás hajt.

Ez a váltás diszruptív, deflációs hatású, és még mindig nagyrészt félreértik.

Azt a folyamatot, hogy Kína a világ gyárává vált a 20. század végén, a munkaerő és a méretarányok mozdították elő. Mostanra azonban Kína a dominancia új formáját kívánja elérni az intelligens infrastruktúrák révén. A mesterséges intelligencia már nem korlátozódik az alkalmazásokra vagy chatbotokra, hanem a fizikai gazdaságban is megjelent – a robotkaroktól kezdve a raktárak jármű- és gépflottáin át az autonóm gyártósorokig mindent irányít. A Xiaomi pekingi "lights-out" gyára például évente tízmillió okostelefont képes összeszerelni minimális emberi beavatkozás mellett. (A lights-out kifejezés arra utal, hogy annyira nincs szükség emberi munkaerőre az adott gyárban, hogy az világítás nélkül működik – a szerk.) Az AI az érzékelők, gépek és elemzések kombinációját vezényli, amelyek szorosan összefonódó ipari hurkot alkotnak, és olyan hatékonyságot eredményeznek, amelyet a hagyományos gyártás csak fokozatosan tud megközelíteni.

Ez a technológia által vezérelt ökoszisztéma nem korlátozódik egyetlen gyárra.

• A DeepSeek 671 milliárd paraméteres nyílt forráskódú nagy nyelvi modelljét már nemcsak kódoláshoz, hanem a logisztika és a gyártás optimalizálásához is használják.
• A JD.com automatizálással újítja meg ellátási hálózatait.
• Az Unitree kétlábú raktárrobotokat exportál.
• A Foxconn (az Apple elsődleges gyártópartnere) pedig moduláris, AI-vezérelt mikrogyárakat fejleszt, hogy csökkentse függőségét a statikus gyártósoroktól.

Ezek a példák talán nem jelentenek "presztízsinnovációt", de az ipari optimalizálás széles körű kultúráját mutatják. Az "új minőségi termelők" zászlaja alatt a kínai kormány kísérleti AI-zónákat hoz létre, és támogatja a gyárak átalakítását; továbbá olyan városok, mint Hofej és Csengtu helyi támogatásokat nyújtanak, amelyek mértéke más országok állami kezdeményezéseivel vetekszik.

Ez a stratégia a japán ipar által az 1980-as években követett stratégiát idézi, amikor az automatizálás, a lean termelés és az ipari konszolidáció elősegítette, hogy a japán cégek lehagyják a globális versenytársaikat. A kínai megközelítés azonban ennél továbbmegy, és a mesterséges intelligenciát a méretgazdaságossággal, a visszacsatolási hurkokkal és az involúció (neijuan) néven ismert egyedi kulturális dinamikával ötvözi: ennek eredménye az optimalizálásért és az élen maradásért folytatott folyamatos verseny, amely gyakran a haszonkulcs rovására történik. A BYD, amely a világ legvertikálisabban integrált autógyártói közé tartozik, nemrégiben több tucat modelljlének árát csökkentette, ami 20 milliárd dolláros részvényeladást váltott ki.

Az e-kereskedelemtől az elektromos járművekig terjedő ágazatokban ez a gyakorlat olyan jelentős költségcsökkentést eredményezett, hogy az állam időnként szükségesnek látta a beavatkozást. 2025 áprilisában a Néplap (People's Daily) arra figyelmeztetett, hogy a szélsőséges involúció torzítja a piaci stabilitást, valamint a JD.com, a Meituan és az Ele.me között, az az ételkiszállítás területén kibontakozó pusztító árháború esetét hozta fel példaként. A probléma pedig még akutabb az elektromos járművek (EV) iparágában. Miközben jelenleg több mint 100 kínai márka versenyez az EV-szektorban, 2018 óta több mint 400 cég szűnt meg az iparágban.

A globális versenyképességért zajló küzdelem könyörtelen. Azok a cégek, amelyek túlélik a versenyt, áramvonalasabbakká, alkalmazkodóképesebbekké válnak, és jobb helyzetben vannak, mint a régi felépítésű versenytársaik. Így sikerült a sikeres kínai EV-gyártóknak bejutniuk Európába, olyan árú modelleket kínálva, amelyekkel a helyi cégek nehezen tudnak versenyezni. Messziről nézve a folyamat kaotikusnak tűnik. A gyakorlatban azonban ez a folyamat a természetes kiválasztódáshoz hasonlít. Kína célzottan támogatja az ipari evolúciót: az állam a versenyzők széles mezőnyét támogatja, majd hagyja, hogy a piac rostálja meg a mezőnyt.

Ez a megközelítés szerte különböző iparágakban elterjedt. A napelemek esetében a kínai gyártók jelenleg a globális termelési kapacitás több mint 80%-át teszik ki, amivel az elmúlt évtizedben több mint 70%-kal csökkentek az árak. Hasonló tendencia figyelhető meg az elektromos járművek akkumulátorai terén is, ahol a kínai cégek uralják a kilowattonkénti költséggörbét. De ne essünk tévedésbe: ez a defláció nem a túlkínálatból vagy dömpingből ered. Ez az újratervezett költségstruktúrát tükrözi, amely a mesterséges intelligencia, az intenzív verseny és a könyörtelen iteráció eredménye.

Így a kínai ipar a hatékonyságot kereskedhető eszközzé tette, ami átformálja a globális árképzési dinamikát. Amint ez a váltás valóban érvényesül, a cégek világszerte azon kapják majd magukat, hogy módosítják saját árképzési stratégiáikat, munkaerő-felhasználásukat és ellátási láncaik kialakítását.

Ez a folyamat azonban számos gazdaság számára új kihívást jelent. Gondoljunk csak a jegybankok szerepére, amelyek feladata az árstabilitás biztosítása. Mit tehetnek, ha az inflációt nem a gyenge kereslet, hanem a külföldről érkező kínálatoldali hatékonyság tartja vissza? Valószínűleg a monetáris politika egy ilyen helyzetben elveszíti erejét. A szoftverek fejlesztése nem fog lelassulni csak azért, mert a kamatok emelkednek vagy csökkennek. Ehelyett az iparpolitikának kell majd előtérbe kerülnie – nem protekcionizmusként, hanem alkalmazkodási szükségletként.

Az alapvető különbség már nem a kapitalizmus és az állami tervezés között fog húzódni, hanem a statikus és a dinamikus rendszerek között.

Az amerikai inflációcsökkentési törvény, a CHIPS és a Science Act, valamint az EU Green Deal ipari terve a korábbi nyugati erőfeszítéseket jelentette Kína vezető szerepének megkérdőjelezésére, de ezek az intézkedéscsomagok nagyrészt reaktívak, elszigeteltek voltak, vagy az upstream csomópontokra, például a chipekre összpontosítottak. Miközben az USA és szövetségesei vámokat, támogatásokat és exportellenőrzéseket alkalmaznak, a valódi verseny az AI reálgazdaságba történő integrálásáért folyik: nem arról van szó, hogy ki építi a legokosabb chatbotot, hanem arról, hogy ki építi a legokosabb gyárat, és kinek a modellje ismételhető meg fenntarthatóan és megfelelő méretben.

Természetesen a kínai modellnek vannak hátrányai. A munkafeltételek romolhatnak az erőteljes költségcsökkentés hatására; a túlkínálat továbbra is rendszerszintű kockázatot jelent; a szabályozási túlkapások kisiklathatják a fejlődést; és nem minden hatékonyságnövekedés vezet mindenkire kiterjedő jóléthez. A fogyasztók jól járhatnak, de a munkavállalók és a kisebb cégek viselik majd a kiigazítás fő terhét.

De még ha a kínai modell nem is lesz általánosan lemásolható, fontos kérdéseket vet fel a politikai döntéshozók számára mindenhol a világban. Hogyan lehet majd versenyezni azokkal a rendszerekkel, amelyek többet, gyorsabban és olcsóbban termelnek – nem a bérek lejjebb szorítása, hanem a találékonyság révén?

Ha Kína megközelítését pusztán torzító fejleménynek tekintjük, akkor nem értjük a lényeget. A kínai kormány nem csak a régi kereskedelmi játékot játssza keményebben, megváltoztatja a szabályokat, és ezt nem vámok, hanem ipari átalakulás révén teszi.

Ha a globalizáció legutóbbi hulláma az olcsóbb munkaerőt hajszolta, a következő hullám az okosabb rendszereket fogja.

Az intelligencia már nem csak a felhőben fog megjelenni, hanem a gépekben, a raktárakban és a napi 24 órában működő futószalagokon.

Kína legfontosabb exportcikke ma nem egy termék, hanem egy folyamat. Ez pedig át fogja alakítani a globális verseny jellegét.

Copyright: Project Syndicate, 2025.

www.project-syndicate.org

Jeffrey Wu
A hongkongi MindWorks Capital kockázatitőke-társaság igazgatója.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images