
Csak a bizonytalanság biztos
Olyan változások zajlanak körülöttünk, melyek egy dolgot tesznek biztossá, a bizonytalanságot, ebben a környezetben kell meghoznunk a döntéseinket. A júniusban adott inflációs előrejelzés eligazítást tud adni a piac szereplőinek arról, mi várható a kamatpályában, de hónapról hónapra haladunk és döntünk a beérkező információktól függően - emeli ki a várható kamatpálya kapcsán az elnök.
Megvan az aranytartalék
Márciusban elrendeltem az aranytartalékra vonatkozó felülvizsgálatot, ez három hónapig tartott, majd lehetővé tettük, hogy a parlamenti képviselők ellenőrizzék az aranytartalékot - mondja az elnök.
Nemzetközi összevetésben a viszonylag magas arányban aranyban tartalékoló országok közé tartozunk,
felül kell vizsgálni, hogy a következő években szükséges-e növelni az aranytartalékot.
Ez a vizsgálat elkezdődött, a Monetáris Tanács fogja majd tárgyalni a javaslatokat - teszi hozzá Varga.
Még bíznak a 0,8%-os növekedésben
Nem látunk olyan beérkezett adatokat, melyek átírnák a júniusi inflációs jelentésben ismertetett előrejelzésünket a 2025-re várható 0,8%-os gazdasági növekedéssel kapcsolatban - válaszolja a jegybank elnöke.
Mikor lehet magyar euró?
A magyar gazdaság szempontjából elemi fontosságú az euróbevezetés feltételeinek teljesítése. Ma az a gazdaságpolitika legfontosabb célja, hogy alacsony infláció, alacsony költségvetési hiány, árstabilitás és stabil növekedés legyen.
Ha ezek teljesülnek, akkor lehet gondolkodni azon, kell-e Magyarországnak euró és a bevezetés pályája milyen legyen
- mondja kérdésre válaszolva Varga.
Stabilitás-orientált monetáris politika kell
A jelenlegi gazdasági környezetben továbbra is stabilitás-orientált monetáris politikára van szükség. A Tanács megítélése szerint az inflációs pályát övező kockázatok mellett szigorú monetáris politikával érhető el fenntartható módon az árstabilitás - szögezi le az MNB elnöke.
Miért csökken a kötelező tartalék?
A jegybanki fedezett hitelprogramok kifutásával a bankrendszer szabad likviditástöbblete érdemben mérséklődött, ehhez igazodva döntött a Monetáris Tanács a kötelező tartalékráta csökkentéséről - indokolja Varga Mihály.
Mennyit számítanak az árrésstopok?
A hatósági és önkéntes árkorlátozó intézkedések jelentős inflációcsökkentő hatással bírnak, összesen 1,5%-kal alacsonyabb ezek miatt az áremelkedési ütem - szól az elnök a jegybank becsléseiről.
Az inflációs várakozások csökkentése kulcsfontosságú, a jegybanki céllal párhuzamos horgonyzásuk hozzá tud járulni a fenntartható gazdasági növekedéshez Varga Mihály szerint.
A második negyedév is stagnálást hozhatott
A rendelkezésre álló adatok alapján arra számítunk, hogy a gazdasági növekedés a második negyedévben is stagnálhat, ugyanakkor az év második felében fokozatos erősödés várható - ismerteti Varga.
Amerika és Európa is élénkít
Az amerikai és az uniós költségvetési csomagok a várakozások szerint 2026-tól élénkíthetik a gazdasági növekedést. Az USA esetében ez 2025-2034 között évente 0,5 százalék, míg az EU esetében 0,3-0,4%-os élénkülés várható - mondja Varga Mihály.
Még mindig magasak az inflációs várakozások
A lakossági inflációs várakozások továbbra is az árstabilitással konzisztens szintnél magasabban alakulnak, míg a vállalati inflációs várakozások csökkentek - emeli ki Varga. Szerinte az inflációs cél eléréséhez az inflációs várakozások csökkentése mellett a pénzpiaci stabilitásra van szükség.
Csökken a kötelező tartalék
A bankok kötelező tartalékrátáját 10%-ról 8%-ra csökkenti augusztustól a jegybank, ez technikai jellegű lépés, nem jelent változást a monetáris politika irányultságában - mondja az elnök.
Óvatos és türelmes
A Monetáris Tanács továbbra is elkötelezett az inflációs cél fenntartható elérése mellett, amihez óvatos és türelmes monetáris politikai megközelítés szükséges. Ezzel összhangban a mai ülésen a Tanács 6,5%-on tartotta az alapkamatot - kezdi Varga Mihály.
Itt az MNB indoklása a kamatdöntésről
Keddi ülésén 6,5%-on hagyta az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa. A jegybank közleménye szerint "a Monetáris Tanács elkötelezett az inflációs cél fenntartható elérése mellett. Az inflációs környezetet övező kockázatok, valamint a kereskedelem- és geopolitikai feszültségek továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikát tesznek szükségessé. A Tanács megítélése szerint a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt." A Monetáris Tanács a bankrendszer likviditástöbbletének az idei első félévben megvalósult fokozatos mérséklődéséhez igazodva 2025. augusztus 1-től a kötelező tartalékráta 10 százalékról 8 százalékra történő csökkentéséről döntött.

Döntött a Monetáris Tanács, hamarosan megszólal Varga Mihály
Keddi ülésén változatlanul hagyta az alapkamatot a Monetáris Tanács, és könnyen lehet, hogy még hónapokig így marad, hiszen a jelenlegi 4,6%-os infláció mellett egyelőre szóba sem kerülhet a lazítás.

Délután három órától sajtótájékoztatón ismerteti a mai döntés hátterét Varga Mihály elnök, az eseményről a Portfolio élőben tudósít majd.
Címlapkép forrása: Portfolio
Itt az MNB kamatdöntése!
Keddi ülésén 6,5%-on hagyta az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa, és a kamatfolyosón sem változtatott. Ezzel tavaly szeptember óta nem módosultak a kamatkondíciók. A döntés megfelelt a várakozásoknak, hamarosan azt is megtudjuk, hogyan indokolja a döntést Varga Mihály.

Intenzív tárgyalások zajlanak: Kanada exportjának háromnegyede forog kockán
Nem valószínű, hogy sikerül vámmentességet elérni.
Moszkva lépne Irán ügyében – Putyin ajánlattal állt elő Izrael felé
Putyin és Netanjahu telefonon egyeztetett.
Kidőlt oszlopok, átmeneti megoldások: így épül újjá a magyar áramhálózat a vihar után
Mindössze 20 nap alatt.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Figyelmeztetés érkezett: rejtélyes drón tűnt fel a NATO-tagország fővárosának közelében
Belarusz felől repülhetett be Litvániába.
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.


Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.