
Ahogy ez az örvény közeledik felénk, az "akciócentrum" is keletebbre helyeződik, vagyis Magyarországhoz nagyon közel, sőt ma már hazánkon belül az északnyugati, nyugati tájakon is valószínűek záporok, zivatarok.
A HungaroMet azt írja, hogy csütörtökön - jelentős bizonytalanság mellett - a délutáni óráktól nyugat, északnyugat felől intenzívebb zivatarok érhetik el az országot viharos (70-80 km/h) széllökések, jégeső (jellemzően <2 cm) és lokálisan jelentős mennyiségű csapadék (ált. 15-25 mm) kíséretében. A zivatarok főként hazánk északi felét érinthetik, miközben kelet, északkelet felé helyeződve fokozatosan veszítenek erejükből.
Emellett a délutáni óráktól az Alföldön sem kizárt egy-egy zivatar.
Emellett tovább melegszik az idő, néhány északnyugati és északi megye kivételével 25, a középső és déli országrészben 27 fok felett, lokálisan 29 fok közelében alakulhat a napi átlaghőmérséklet.
Pénteken a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk, nagyobb eséllyel az ország nyugati és északi felén alakulhat ki zápor, zivatar. A nyugatias irányú szél nagyobb területen is megélénkül, zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökés is előfordulhat. A hőmérséklet csúcsértéke nyugaton 29, keleten, délkeleten 38 fok közelében várható.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Hírszerzési jelentés: egykor a fél világ rettegte a nevét, de mégis hova tűnt a hírhedt orosz zsoldoscsoport?
A brití védelmi minisztérium a Wagnerről osztott meg információkat.
Megint bejelentett egy lakástámogatást a kormány - Nem is gondolnád, hogyan kaszálhatsz vele
Akár jóval többet is, mint amennyit az állam ad.
Kimondta Zelenszkij: meg kell buktatni Putyin rezsimjét
Szerinte rendszerváltásra van szükség.
Közel az igazság drámai pillanata: csaknem Trump összes vámja mehet a kukába, ha úgy döntenek
Ma tárgyalták a kérdést.
Komoly fenyegetést közvetített Donald Trump jobbkeze: kritikus döntés előtt állnak a háború kapcsán
"Az elnök nem fog örökké várni."
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Honnan szereznek pénzt a horvátok a zöldprojektjeikre?
Fenntarthatóság pénzügyi háttérrel: fejlődés és a forrásfelhasználás nehézségei.
Kiszáríthatják-e Arizonát a politikai viták?
A vízhiány egyre súlyosbodik, a megoldások pedig egyre ellentmondásosabbak.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.


Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.