Három fájdalompont, ahol a magyar nyugdíjasok megszenvedik az inflációkövető nyugdíjemelést

Hogyan emelik a nyugdíjakat Magyarországon?

A kormány hivatalos vállalása több mint egy évtizede az, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét, azaz a nyugdíjemelések által biztosítja, hogy az ellátások emelkedése kövesse a fogyasztói áremelkedést – magyarán a nyugdíjak ne értéktelenedjenek el az infláció miatt. A cél teljesítése érdekében a nyugdíjtörvény előírja, hogy alapesetben évente egy alkalommal, januárban kell megemelni az öregségi nyugdíjakat és más nyugdíjszerű ellátásokat. Az emelés nagysága attól függ, mekkora inflációra számít a kormány az adott évben: a nyugdíjemelés százalékos mértéke megegyezik azzal, amekkora várható infláció a költségvetési törvényben szerepel. Például a 2025-ös évet 3,2%-os inflációs várakozással indította a kormány, ennek megfelelően idén januárban 3,2%-os emelésben részesültek a nyugdíjasok.

Előállhat azonban olyan helyzet is, hogy az év elején alkalmazott nyugdíjemelés nem fedezi az adott évben ténylegesen kialakuló inflációt – minden bizonnyal az idei év is ilyen lesz –, azaz sérül a nyugdíjak értékmegőrzésének célkitűzése. Ezt a problémát a nyugdíjtörvény az évközi nyugdíjemelés (a zsargonban: „nyugdíjkorrekció”) révén igyekszik megoldani. A nyugdíjkorrekcióról az első 8 hónap, azaz a januártól augusztusig tartó időszak inflációs tényadatai ismeretében kell döntenie a kormánynak. A kirajzolódó inflációs pálya alapján új becslést készítenek az adott évben várható átlagos inflációról és átlagos nyugdíjas inflációról, majd a kettő közül a magasabbikhoz igazítják az éves nyugdíjemelés mértékét.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tavaszi bejelentése alapján a kormány idén már 4,5%-os inflációt vár, ezért a nyugdíjasok 1,3%-os évközi nyugdíjkorrekcióra számíthatnak. A nyugdíjkorrekciót novemberben kell alkalmazni, azaz ekkor növelik meg a nyugdíjakat, továbbá a nyugdíjasok egész évre – a januártól októberig tartó időszakra, valamint a 13. havi nyugdíjra is – vonatkozóan visszamenőleg kézhez kapják a nekik járó elmaradt emelést. (Jelenleg kérdéses, hogy elegendő lesz-e a bejelentett novemberi nyugdíjemelés, tekintve, hogy az árstabilitásért felelős Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs várakozása az idei évre a kormányénál is magasabb, 4,7%.)

Az egyik fájdalompont: a nyugdíjasok relatív anyagi leszakadása

A nyugdíjak értékének megőrzése önmagában „nyugdíjasbarát” kormányzati vállalásnak tűnhet, más nézőpontból szemlélve azonban elégedetlenséget is érezhetnek a nyugdíjasok. Az utóbbi évtizedben nagy reálbér-emelkedést mutatnak a KSH statisztikái, azaz az aktív dolgozók jövedelmei messze inflációt meghaladó mértékben növekedtek. Azonban az országban lecsapódó reáljövedelem-emelkedésből a nyugdíjasok szinte egyáltalán nem részesültek, tekintve, hogy a nyugdíjak elvileg az inflációt követik, azaz a reálértékük definíció szerint stagnál – eltekintve a 13. havi nyugdíj bevezetésétől, amely számottevő reáljövedelem-emelkedést hozott a nyugdíjasok számára.

A keresetek és a nyugdíjak eltérő dinamikája miatt a nyugdíjak az utóbbi évtizedben látványosan leszakadtak a bérektől. A KSH számításai szerint az átlagos ellátmány – beleértve a 13. havi nyugdíjat és egyéb egyszeri juttatásokat is – a 2014-es csúcsán még a nettó átlagkereset 67,6%-át tette ki,

ezzel szemben 2024-re alig 54,6%-ra csökkent az átlagos ellátmány és az átlagos nettó kereset hányadosa.

Megjegyzendő, hogy egyes közgazdászok amellett érvelnek, hogy a KSH kereseti statisztikái a valósnál nagyobb bérnövekedést mutatnak ki, ami azt is jelentené, hogy a nyugdíjak relatív leszakadása valójában az itt látottnál valamivel kisebb mértékű lehetett.

A nyugdíjak és a bérek közti egyre növekvő szakadékról Zsiday Viktor közgazdász nemrégiben úgy fogalmazott: „ez egy szándékos dolog”, amellyel a kormány igyekszik mérsékelni a nyugdíjakra fordított részt a költségvetésen belül.

A másik fájdalompont: a nyugdíjak reálértékének éven belüli zuhanása

A viszonylag ritka (évi egyszeri), az előre becsült infláción alapuló nyugdíjemelés másik fő kockázata, hogy a vártnál lényegesen nagyobb infláció esetén a nyugdíjak reálértéke éven belül nagy mértékben csökkenhet, és ezt csak utólag kompenzálja az évközi nyugdíjkorrekció. Az alábbi ábra megmutatja, hogyan alakult az utóbbi években az egyéni nyugdíj reálértéke egy olyan nyugdíjas esetében, aki már 2019-ben jogosult volt a nyugdíjkorrekcióra.

Az egyéni nyugdíj reálértékének alakulása két tényezőtől függ, az adott hónapban bekövetkező nyugdíjas inflációtól, illetve a kapott nyugdíjemelésektől. A számítás kizárólag a havi öregségi nyugdíj értékét méri, azaz nem veszi figyelembe az olyan egyszeri juttatásokat, mint a nyugdíjprémium, a 13. havi nyugdíj vagy a nyugdíjkorrekció egy összegben kifizetett visszamenőleges része.

Látható, hogy a januári nyugdíjemelés mindig számottevően megnöveli az egyéni nyugdíj reálértékét, ezt követően azonban a következő nyugdíjemelésig rendszerint csökken a reálérték, hiszen a fogyasztói árak emelkednek, de a nyugdíjak nem. Újabb nyugdíjemelés általában novemberben következik, amennyiben az adott évben a vártnál magasabb infláció évközi nyugdíjkorrekciót tesz szükségessé. Sőt, 2021-ben és 2022-ben nemcsak ősszel, hanem már nyáron is fizetett a kormány rendkívüli nyugdíjkorrekciót, de ez sem akadályozta meg azt, hogy

az infláció történelmi felfutása idején, 2022 őszén a 2019-es átlag 87,7%-ára zuhanjon az egyéni nyugdíj reálértéke.

Ezen a problémán egy gyakoribb inflációkövető nyugdíjemelési rend segíthetne, azonban jelenleg a nyugdíjtörvény csak a novemberi nyugdíjkorrekciót írja elő, korábbi (például nyári) nyugdíjkorrekcióról a kormány saját hatáskörben dönthet.

Jó hír, hogy 2025-ben a számok azt mutatják, az egyéni nyugdíj reálértéke valamivel magasabb a 2019-es átlagos értéknél, azaz a nyugdíjemelések az elmúlt hat évben összességében meghaladták a KSH által mért nyugdíjas inflációt. (A nyugdíjas szervezetek azonban idén is előrehozott nyugdíjkorrekciót sürgetnek.)

A harmadik fájdalompont: a téves becsléseket utólag nem korrigálják

A magyar nyugdíjemelési rend a januári nyugdíjemelés esetleges elégtelenségét a nyugdíjkorrekció által elvileg kezeli, de arra az esetre nem kínál megoldást, ha végül az augusztusig mért infláción alapuló újabb becslés is tévesnek bizonyulna.

Ékes példa erre a 2022-es év története, amikor három részletben összesen 14,0%-os nyugdíjemelést kaptak a jogosultak, de az adott évi átlagos nyugdíjas infláció 15,2% lett. Az így kialakuló hiány kezeléséről a nyugdíjtörvény nem rendelkezik, azért a nyugdíjasoknak nem jár utólagos kompenzáció.

Emiatt állhatott elő az a helyzet, hogy az egyéni nyugdíj reálértéke 2023-ban mindvégig a 2019-es átlag alatt maradt,

és csak a 2024. januári emeléssel sikerült ismét 100% fölé tornázni a nyugdíjak 2019-hez viszonyított reálértékét. Farkas András nyugdíjszakértő az utólagos pontosított elszámolás hiányát úgy értékeli, hogy a nyugdíjasok "minden évben egyharmad évnyi (szeptember-december) infláció ellen nagy valószínűséggel csak korlátozott védelemben részesülnek."

Fontos megjegyezni, hogy a nem beigazolódó becslésekkel a nyugdíjasok jól is járhatnak: például 2023-ban 18,3%-os éves átlagos nyugdíjas inflációval szemben összesen 18,6%-os nyugdíjemelés érkezett, míg 2024-ben 3,7%-os inflációval szemben 6%-os nyugdíjemelést kaptak a jogosultak. Ennek köszönhető, hogy már 2024 decemberében (azaz az idén januárban esedékes rendes nyugdíjemelés előtt) is 100% fölötti szinten helyezkedett el az egyéni nyugdíj reálértéke a 2019-es év egészéhez viszonyítva.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images