
A nyugdíjkorhatár az általános 65 évre emelkedik, nő az a szolgálati idő is, amely után nyugdíjba lehet vonulni, valamint egyértelműsítjük a nyugdíj összegére vonatkozó előírást, hogy az megfeleljen az európai modellnek, nemcsak a nyugdíj mértékét, hanem a számítás módját illetően is
– mondta Románia miniszterelnöke a Transtelex tudósítása szerint.
Bolojan azt is elmondta, hogy a törvénytervezetet a következő napokban bocsátják közvitára, és a kormánykoalíción belül döntenek arról, hogy felelősségvállalással vagy parlamenti eljárással fogadják majd el.
Korábban többször is kritizálták a bírák és ügyészek különnyugdíját. Nicușor Dan államfő a legutóbbi sajtótájékoztatóján azt állította, óriási politikai hiba volt, amikor a bírók és ügyészek speciális nyugdíja magasabb lett, mint a fizetésük, mert ez arra sarkallta őket, hogy elhagyják a rendszert.
Ilie Bolojan a második kiadáscsökkentő csomag bejelentésekor mondta azt, hogy a 48 éves nyugdíjkorhatár szerinte túl alacsony. Akkor azt is hozzátette, hogy jelenleg a nyugdíj ennél a kategóriánál az utolsó bruttó fizetés 80 százaléka, ami több mint a nettó fizetés, ezért a nettó fizetés 80 százaléka lenne a helyes megfogalmazás. A miniszterelnök akkor azt is kifejtette, hogy előbb a bírák és ügyészek különnyugdíját rendeznék, majd minden speciális nyugdíjat.
Idén júniusban 4,69 millió nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, az átlagnyugdíj 2766 lej volt az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) adatai alapján. Teljes öregségi nyugdíjban 3,75 millió fő részesült, ebben a kategóriában 3091 lej az átlagnyugdíj. Ezzel szemben az ügyészek és bírák speciális nyugdíjainak átlagösszege a 25 ezer lejt is meghaladja.
(1 lej ≈ 78 forint)
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Máris itt van Izrael reakciója az Egyesült Királyság ultimátumára
Nem hagyták szó nélkül a britek tervét.
Elege lett Trumpnak: kőkeményen megfenyegette Oroszországot, 10 napjuk maradt
Ezt már lehet, nem hagyják szó nélkül.
Trump állítja: nem tudott arról, mire készül az Egyesült Királyság
Nem egyeztetett az Izraelnek adott ultimátumról.
Kiderült, mely termékek úszhatják meg Trump vámháborúját
Fontos jelzés érkezett a tengerentúlról.
A Pepco csődöt jelentett Németországban, most kiderült, mi lesz a magyar üzletekkel
Megszólalt a vállalat.
Emberek helyett gépek dolgoznak majd - Közleményt adott ki a magyar milliárdos
Átszervezés indult a Doclernél.
Folytatódik a fegyverszünet az Amerika és Kína közötti vámháborúban?
Erről tárgyaltak a felek.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te


Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.