Sok mindenről árulkodik, miként néz ki egy jegybank épülete? Az USA a Parkinson-törvény áldozatává válhat

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

A jegybanki függetlenség, a 20. század végének egyik legkövetkezetesebb politikai forradalma az infláció csökkenéséhez vezetett világszerte. Manapság azonban ennek az intézményi paradigmának az alapjai erodálódnak, különösen azokban az országokban, amelyek egykor megtestesítették azt: az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban.

Bár Donald Trump amerikai elnök Jerome Powell Fed-elnökkel szembeni támadásai szokatlanul sértőek, a Fed és a Fehér Ház közötti feszültségek nem újkeletűek, különösen akkor, amikor a nemzetbiztonság uralja a politikai napirendet.

• A koreai háború idején Harry Truman elnök arra sürgette a Fed-et, hogy az tartsa alacsonyan a kamatokat a védelmi kiadások finanszírozásának elősegítése érdekében.
• Richard Nixon elnök nyíltan támadta Arthur Burns Fed-elnököt, és még
• Ronald Reagan sem titkolta, hogy csalódott Paul Volcker szigorú monetáris politikája miatt.

A hidegháborút követően az úgynevezett békeosztalék és a sokat javuló költségvetési helyzet viszonylag harmonikussá tette az amerikai gazdaságpolitikát, a Fed és a kormányzat közötti kapcsolatot. Manapság azonban

a tartós államháztartási hiány és a Kínával szembeni új hidegháborúra vonatkozó kilátások újra felerősítették a végrehajtó hatalom és a Fed közötti alapvető feszültséget.

Trump Powellel szembeni folyamatos sértegetései – „tökfilkónak”, „makacs öszvérnek” és „mindig túl lassan reagálónak” (mármint a kamatvágások terén – a szerk.) nevezte – különösen pikánssá teszi ezt a kapcsolatot. Legutóbb Trump azt hánytorgatta fel, hogy mennyibe kerül a Fed washingtoni székházának felújítása, a „palotaszerű” projektet feleslegesen extravagánsnak és a költségvetést vadul túllépőnek titulálta.

Trump új támadássorozata C. Northcote Parkinson brit író klasszikussá vált megállapítását idézi. Parkinson az 1950-es években azt írta, hogy a pazarló módon épülő új székházak gyakran az adott intézmények hanyatlását jelzik. Ahogy ő fogalmazott, „az eltervezett tökéletes kialakítást csak az összeomlás szélén álló intézmények érik el”.

Az „épületek törvényének” illusztrálására Parkinson XIV. Lajos példáját hozta fel, aki 1682-ben Versailles-ba költöztette udvarát, éppen akkor, amikor Franciaország katonai vereségek sorozatát próbálta kiheverni. Rámutatott a két világháború közötti Népszövetségre is, amely 1929-ben – a nagy gazdasági világválság kezdetén – kezdte meg a fellengzős genfi Nemzetek Palotája építését, és 1938-ban fejezte be, amikorra a Népszövetség már jelentéktelenné vált.

A jegybankoknál számos ilyen sokatmondó eset fordult elő. Az 1930-as években az akkor még magántulajdonban lévő Bank of England (BoE) nagyszabású felújítást hajtott végre, amelyet Herbert Baker építész tervezett. Az 1939-ben befejezett projekt egybeesett a BoE hitelességének elvesztésével, amit a nagy gazdasági világválság alatt elkövetett hibás szakpolitikai lépések okoztak. A BoE akkori bírálóinak 1946-ra sikerült elérniük, hogy a bankot államosítsák.

Hasonlóképpen, a német kormány 1933 és 1938 között új székházat épített a Reichsbank számára, éppen akkor, amikor az intézményt az állami költekezés és az újrafegyverkezés eszközévé alakították át.

Ezzel szemben a II. világháború utáni korszak legfüggetlenebb jegybankjai szerény épületekben találhatók:

• a Svájci Nemzeti Bank még mindig az eredeti székházát használja,
• míg a német Bundesbank továbbra is egy, az 1960-as években épült, nem túl szép, brutalista stílusú épületben működik.

Az Európai Központi Bank szakított ezzel a hagyománnyal. A Coop Himmelb(l)au építésziroda által tervezett és 2014-ben elkészült, feltűnő frankfurti székháza „az átláthatóságot, a kommunikációt, a hatékonyságot és a stabilitást” hivatott megtestesíteni. Egy évvel később azonban az EKB nagyszabású mennyiségi lazítási (QE) programot indított kevés átláthatósággal, így a csillogó új épület inkább a szakpolitikai hatékonyság szimbólumává vált.

A koronavírus-járvány idején a jegybankok világszerte alkalmazták a QE-t, ami az eszközvásárlások újbóli megugrását váltotta ki. Ez jelentősen megnövelte mérlegeiket, és strukturális kihívásokhoz vezetett, különösen az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban: miután nagy mennyiségben hosszú lejáratú adósságot vettek fel, a jegybankok a kamatok emelkedésével jelentős veszteségeknek voltak kitéve.

Ezt a kockázatot hivatalos állami garanciával lehet kezelni, mint ahogy az az Egyesült Királyságban történik, ahol a kincstár kifejezetten fedezi a BoE portfólióveszteségeit. Másik lehetőséget pedig az implicit egyetértés jelenti, mint az USA-ban, ahol általánosan feltételezik, hogy a Fed soha nem mehet csődbe.

Ezzel egyidejűleg az államháztartási hiányok nőttek, ami a rövid lejáratú adósságok felé való elmozdulást váltotta ki, és az adósságszolgálati költségek meredek emelkedéséhez vezetett. Az USA-ban az államadósság utáni kamatfizetések a 2015-ös 223 milliárd dollárról 2020-ra 345 milliárd dollárra emelkedtek. Ez a szám az előrejelzések szerint 2026-ban meghaladja az ezer milliárd dollárt – ami még a védelmi költségvetés összegét is felülmúlja. Az Egyesült Királyság ugyanezen számai hasonlóan kiugróak: a 143 milliárd fontos teljes hitelfelvételi igényből 110 milliárd fontot (147 milliárd dollárt) a meglévő adósság törlesztésére fordítanak.

A kormányok és a jegybankok tehát egyre inkább egymásra vannak utalva, ami aláássa a valódi szakpolitikai autonómiát.

Az Egyesült Államok, ahol a kormány és a Fed közötti kölcsönös függőség áll a mostani szakpolitikai problémák középpontjában, kiváló példa erre. Ebben a tekintetben Trump agresszív retorikája valószínűleg előre jelzi, hogyan viselkedhetnek majd a jövőbeli kormányzatok.

Scott Bessent pénzügyminiszter kiemelte ezeket a feszültségeket, amikor a „teljes Federal Reserve intézményének” vizsgálatára sürgette. Az X-en közzétett bejegyzésében arra figyelmeztetett, hogy a Fed szakpolitikai autonómiáját „mandátumának folyamatos, új területekre történő kiterjesztése fenyegeti”. A mandátum új területekre való átcsúszásának (mandate creep) fogalma a monetáris és a költségvetési hatóságok közötti összekuszálódás folyamatát írja le, miközben mindkét intézmény ugyanazon, egyre feszesebb kormányzati mérleg keretei között működik. Bessent megjegyzései, bár történelmileg pontosak, nem kínálnak más megoldást, mint az agresszív költségvetési konszolidáció – ami politikailag valószínűtlen megoldás.

Az építészet egyfajta szimbolikus szemüveget kínál fel, amelyen keresztül szemlélhetjük a kormányok és a jegybankok közötti változó kapcsolatot. Figyelemre méltó, hogy

miközben a Trump-kormányzat bírálja a Fed-épület felújításának mértékét és kiadásait, egyúttal saját költséges építkezési programot is tervez.

A Fehér Házba való visszatérése után Trump egyik első intézkedése az volt, hogy a szövetségi épületek újjáalakítására szólított fel annak érdekében, hogy „a regionális, hagyományos és klasszikus építészeti örökséget megfelelően tiszteletben tartsák” abból a célból, hogy „felemeljék és megszépítsék a középületeket, és nemesítsék az Egyesült Államokat és kormányzati rendszerünket”.

Az amerikai kormányzat tehát a Parkinson-törvény áldozatává válik?

A neoklasszikus építészet iránti megszállottságot annak jelének kell-e tekinteni, hogy a kormányzat a XIV. Lajos uralkodásának késői szakaszához hasonló korszakába lépett, amelyet az extravagancia és a költségvetési problémák jellemeztek? Minden jel ebbe az irányba mutat.

Copyright: Project Syndicate, 2025.

www.project-syndicate.org

Harold James

A Princeton Egyetem történészprofesszora, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) történésze. Számos könyv szerzője, amelyek többek között a két világháború közötti Németország vagy az IMF történetével, az európai monetáris unióval, illetve a globalizáció kérdésével foglalkoznak.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images