Van is európai árstabilitás, meg nincs is

Az elmúlt hónapok összesített adatai azt mutatják, hogy az euróövezet elérte az árstabilitást. Májusban 1,9, míg az elmúlt két nyári hónapban egyaránt az Európai Központi Bank (EKB) inflációs célját jelentő 2 százalék volt a fogyasztói árak éves visszatekintő növekedési üteme. Ezzel összhangban az euróövezet jegybankja nyolc egymást követő csökkentés után júliusban változatlanul hagyta az irányadó kamatokat, a döntést követő sajtótájékoztatón pedig Christine Lagarde, a szervezet elnöke kijelentette, hogy nagyon jó úton járnak az infláció középtávú stabilizálásában. A valóság azonban jóval összetettebb a nyers adatnál.

Az infláció ugyanis minden, csak nem homogén jelenség az eurót használó országokban.

Az euróövezet gazdasági állapotát aggregáltan mutató adatokra ránézve azt hihetnénk, hogy teljesen megvalósult az árstabilitás, valójában azonban vannak országok, amelyek szinte semmilyen áremelkedést nem tapasztaltak az elmúlt évben, míg máshol máig nem történt meg az infláció tartósan alacsony szintre szorításra. Az elmúlt egy évet tekintve például Franciaországban 1 százalék alatt, Németországban és Olaszországban 1 és 2 százalék között, a Benelux-államokban, Spanyolországban és Portugáliában 2 és 3 százalék között alakult a fogyasztói árak növekedési üteme, de Közép-Kelet-Európa euróval fizető országaiban a 4 százalék feletti drágulás sem volt példa nélküli.

A jelenség hátterében az eurót használó országok gazdasági szerkezetének tradicionális különbsége, divergenciája áll, amely az összesített adatok értelmezése mellett a gazdaságpolitikai döntéshozást is megnehezíti.

Különböző szerkezetű gazdaságokhoz egyaránt illő monetáris politikát folytatni még békeidőben sem egyszerű (erről szól az optimális valutaövezetek elmélete, amelyről áttekintő jelleggel itt írtunk),

jelenleg azonban a kereskedelmi háború még inkább felerősíti az országok különböző erősségeit, kockázatait és kitettségeit.

A különbségek az inflációs adatoknál kifejezetten markánsak. Az eurózóna leggyorsabb és leglassabb áremelkedése közti különbség az orosz-ukrán háború kitörését megelőző években jellemzően 5 százalékpont alatt volt, az energiaválság és az általános inflációs válság kibontakozása azonban teljesen szétzilálta a nemzetgazdaságok összehangoltságát. Az EKB kamatemelési ciklusa némileg a konvergenciát is helyreállította, az elmúlt hónapokban azonban újra nőni kezdtek a tagországok közti különbségek. A Bloomberg számításai szerint jelenleg 5,5 százalékpont ez az eltérés, amely jelentősen felülmúlja a 2000 és 2022 között átlagosan tapasztalt 3,6 százalékpontot.

Az országok eltérő inflációs adatai az EKB monetáris tanácsának értékelésében is megmutatkoznak,

a tagok ugyanis nem ritkán "hazabeszélnek", azaz saját országuknak megfelelő döntést szorgalmaznak a tanácson belül és kommunikációjukban egyaránt.

Ezek után nem meglepő, hogy a 2 százalék alatti áremelkedést produkáló olasz és francia jegybankárok további lazítást, míg az EKB limitjét meghaladó inflációval rendelkező spanyol és görög tanácstagok óvatosságot és kivárást szorgalmaztak.

Mindebből is látszik, hogy az eurózóna tagországainak eltérő drágulási üteme meghatározó szempont lehet az EKB következő kamatdöntő ülésein, ahol Lagarde-nak vélhetően több, némileg különböző véleményt kell összehangolnia. A gazdasági helyzet ráadásul összképet nézve sem egyértelmű, hiszen

a kereskedelmi háború hatásai, az erős euró által relatíve olcsóvá import, az ellátási láncok problémái, valamint az élelmiszer-inflációt fűtő időjárási viszonyok egyaránt kockázatot jelentenek az EKB döntéshozói számára.

Forrás: Bloomberg

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images