
Takács Péter egészségügyi államtitkár közleményében azt mondta, hogy
az EESZT vezetőinek tájékoztatása szerint a kormányzati informatikai rendszer üzemzavarát a NISZ szakemberei folyamatosan próbálják elhárítani.
Hozzátette, hogy a hiba miatt az EESZT jelenleg nem elérhető, és a gyógyszerészektől, valamint az érintett betegektől megértést és türelmet kérnek.
Közölte, hogy a rendszer helyreállításáról haladéktalanul tájékoztatást fognak adni.
A probléma pénteken kezdődött, amikor országszerte elérhetetlenné váltak a legfontosabb állami online szolgáltatások. Az EESZT mellett leállt a magyarorszag.hu és a központi időpontfoglaló rendszer is. Ez jelentősen megnehezítette az elektronikus ügyintézést és az egészségügyi ellátás adminisztratív folyamatait.
Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér leállása országos fennakadást okozott az egészségügyben. A gyógyszertárakban nem tudják kiadni a korábban felírt recepteket, és az oldalra belépni próbálók csupán egy rövid hibaüzenetet láthatnak. A hiba cikkünk írásakor, szombat délután is fennáll még.
Néhány héttel ezelőtt már történt hasonló üzemzavar, amely után napokig instabil maradt a rendszer működése. Akkor is komoly problémákat okozott a betegek és az egészségügyi szolgáltatók számára. A mostani leállás súlyossága és a javítás várható ideje egyelőre nem ismert.
Címlapkép forrása: Portfolio
Az oroszok szerint súlyos szabotázsakció készül – Teljesen borulhatnak a béketárgyalások?
Erős vádak Moszkvából.
Súlyos orosz áttörésről jöttek hírek – Megszólalt Zelenszkij elnök
Kommentálta a frontvonal eseményeit az ukrán vezető.
Polgári ellenállásra készül Oroszország szomszédja: diákokat is kiképeznek
Hasznos tudást szerezhetnek.
Súlyos jelentés jött: szomorú számokat látunk Magyarországról
Hatalmas változás történt egy hónap alatt.
Egyszerűsített foglalkoztatás 2025: változások és legfontosabb tudnivalók
Az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) továbbra is népszerű forma a szezonális és alkalmi munkavégzések során, különösen a mezőgazdaságban, a turizmusban vagy például a filmipari statiszt

Keddi agymenés
A Magyar Nemzet nevű kiadvány a nemzeti identitásra és a magyar gazdaságra nézve is veszélyt jelent. Avagy kis párbeszéd a ChatGPT és köztem.
Van ingyen ebéd? - Pénzügyi optimalizáció a 3%-os Otthon Start Program tükrében
A 3%-os kamatozású Otthon Start Program ismét teret enged a kreatív pénzügyi tervezésnek.  A gondolat lényege, hogy a lehető legtöbb olcsó hitelből vásárlunk ingatlant, miközben... The

Helyszíni ellenőrzés? Nehogy rajtakapjanak felkészületlenül!
Avagy: Hogyan biztosíthatod, hogy az ellenőrzés ne rémálom, hanem sikertörténet legyen?

Mi is az az ökorasszizmus?
Tanulmányok szerint a marginalizált közösségek aránytalanul viselik a szennyezés egészségügyi terheit.
Mennyibe kerül nekünk az Otthon Start 3%-os hitel?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Mennyibe kerül nekünk az Otthon Start 3%-os hitel? A 3%-os kamatozású Otthon Start Program sokak számára vonzó lehetőség az otthonteremtésre, de felm
Top 10 osztalék részvény - 2025. augusztus
Augusztus negyedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Amikor a vágy titokzatos tárgya már nem a Mona Lisa...(Egyáltalán: ki az a Mona Lisa?)
Igazolt tény, hogy a műtárgypiac rezisztens a válságokra, az aukciók tendenciája a folyamatos erősödés. A millenniumi generáció viszont nem befektetésként tekint a műtárgyakra. Zentai Péte


Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
Így befolyásolják a profik az élelmiszerárakat: kiderült, mi zajlik a háttérben
Az árupiac a nagy játékosok terepe.
344 milliárd dolláron ülnek – Mire készülnek Buffették?
Nem vették meg az április esést, nagy dobásra készülhetnek a Berkshire-nél.
