Szijjártó Péter keményen visszavágott az ÁSZ-nak:
Gazdaság

Szijjártó Péter keményen visszavágott az ÁSZ-nak: "Papírokat gyártanak, én munkahelyeket hozok"

Portfolio
A magyar beruházásösztönzési rendszer versenyképes, az akkumulátoripari fejlesztések a kormány tudatos stratégiájának a részei, az EU vámháborús lépéseit pedig csak ellensúlyozni tudja a kormány – többek között ezekről beszélt Szijjártó Péter az Indexnek adott interjújában. A miniszter amerikai beruházásokkal ellensúlyozná a várható gazdasági károkat, és hangsúlyozta, hogy a kormány döntései minden esetben részletes hatáselemzésen alapulnak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter reagált az Állami Számvevőszék azon jelentésére az Indexnek adott interjúban, amely szerint egyes egyedi kormánydöntések mögött nem megfelelő gazdasági számítások állnak. A dokumentumot a Portfolio-n részletesen bemutattuk, amelyben a felügyeleti szerv kritizálta, hogy a nemzetgazdasági megtérülési számításokat nem elég részletesek, valamint a környezetvédelmi hatástanulmányok alaposságánál fogalmaztak meg elvárásokat.

A miniszter ezt megalapozatlannak nevezte, hangsúlyozva, hogy minden esetben részletes nemzetgazdasági hatáselemzés készül. Úgy fogalmazott:

az ÁSZ munkatársai »papírokat gyártanak«, míg ő munkahelyeket hoz az országba.

A támogatási döntéseknél a HIPA megtérülési számításai a mérvadók, a folyamatot pedig gyorsnak és kiszámíthatónak tartja.

A tárcavezető kifejtette, hogy a külföldi beruházások idevonzásában a magyar rendszer előnye az egyablakos ügyintézés, ami versenyelőnyt jelent más országokkal szemben. Példaként a BMW, a Mercedes vagy a BYD beruházásait említette, amelyek szerinte a magyar gazdaság erősödését szolgálják. A HIPA alá tartozó projektekben minden érintett minisztériummal egyeztetnek, mielőtt támogatási ajánlatot tesznek.

Azt is elmondta, hogy számításai szerint az elmúlt 11 évben 2249 projekt valósult meg, több mint 60,5 milliárd euró értékben, 176 500 munkahelyet teremtve.

Az akkumulátoripari fejlesztésekkel kapcsolatban Szijjártó úgy vélte, hogy az elektromos autózás a jövő egyik legperspektivikusabb ágazata, ezért Magyarország tudatosan szállt be ebbe a nemzetközi versenybe. Állítása szerint a beruházások ellen olykor külföldről finanszírozott negatív kampányok zajlottak, példaként a komáromi és gödi gyárak ügyét hozta fel. Úgy látja,

a német autógyártók környezetvédelmi elkötelezettsége önmagában bizonyítja a választott irány helyességét.

A vámháborúról szólva a miniszter szerint az Európai Unió hibásan kezelte az amerikai kapcsolatrendszert, mivel nem tett időben gesztusokat a Trump-adminisztráció felé. Úgy vélte, az EU politikai okokból vezetett be vámokat a kínai elektromos autókra, ahelyett, hogy gazdasági szempontokat mérlegelt volna. Hangsúlyozta, hogy

Magyarország nem köthet önálló kereskedelmi megállapodást az Egyesült Államokkal, de amerikai beruházások idevonzásával próbálja ellensúlyozni a magasabb vámok kedvezőtlen hatásait.

A kampányról szólva Szijjártó úgy látta, hogy a jelenlegi helyzetet a nemzetközi feszültségek és a gazdasági kihívások határozzák meg. Élesen bírálta Magyar Pétert, akit korábbi lelkesedése és mostani kritikája miatt következetlenséggel vádolt. A NER-közeli „luxizásról” megjegyezte: a hivalkodás nem erény, de ezt nemcsak a jobboldalra kell alkalmazni. Szerinte a gazdaság nem szervezhető pártállási alapon, és több példát hozott arra, hogy ellenzéki kötődésű vállalkozókat is támogattak, ha azok munkahelyeket teremtettek.

Címlapkép forrása: EU

Ricardo

Keddi agymenés

A Magyar Nemzet nevű kiadvány a nemzeti identitásra és a magyar gazdaságra nézve is veszélyt jelent. Avagy kis párbeszéd a ChatGPT és köztem.

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes online előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.

Ez is érdekelhet