Trump a saját maga falklandi háborúját vívja a vámpolitikája terén?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

A Trump által a „felszabadítás napján” közzétett, a „kölcsönös” vámok célpontjait felsoroló listán szereplő 57 ország és terület közül mindössze három – Brazília, Kanada és Kína – fenyegetőzik hihetően megtorló válaszlépésekkel az Egyesült Államokkal szemben. A kizárólag pingvinek által lakott Heard és McDonald-szigetek érthető módon csöndben vannak, de az már több mint meglepő, hogy a megtorló intézkedésekre vonatkozó várakozások közepette ilyen sok ország maradt tétlen az amerikai agresszióval szemben.

Az Európai Bizottságnak az USA-val kötött megállapodása különösen megdöbbentő ebből a szempontból.

• A Bizottság elfogadta Trump 15%-os alapvámját, amely alól csak a repülőgép-alkatrészek, a kritikus ásványi anyagok és néhány más termék mentesül.
• Az acélra, rézre és alumíniumra kivetett amerikai vámok továbbra is 50%-osak maradnak.
• Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen ígéretet tett arra, hogy Európa növeli majd az USA-ból történő energiavásárlásait, és 600 milliárd dollárt fog befektetni az Egyesült Államokban, bár kérdéses, hogy az ilyen típusú vállalások valóban a Bizottság hatáskörébe tartoznak-e.
• Továbbá a Trump-kormányzat állítása szerint Európa több mezőgazdasági terméket fog importálni, és enyhíteni fogja a digitális kereskedelemmel kapcsolatos korlátozásait.

Cserébe az EU lényegében semmit sem kap, csak egy amerikai ígéretet, hogy legalábbis egyelőre nem vetnek ki még magasabb vámokat. Ráadásul a megállapodás könnyíti az amerikai exportőrök hozzáférését az európai piacokhoz, míg az európai exportőröknek további akadályokkal kell szembenézniük az Egyesült Államokban. Von der Leyen üdvözli, hogy a megállapodás véget vet a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság hosszú időszakának, bár az bizonytalan, hogy a nagyobb biztonság időszaka meddig tart majd.

Az eredményt széles körben az EU gyengeségének jeleként értékelik, és ennek igencsak van alapja.

A Bizottságnak 27 ország nevében kellett tárgyalnia a megállapodásról, amelyeknek eltérő álláspontjuk volt arról, hogy Európának milyen agresszívan kellene fellépnie az USA-val szemben. Franciaországban jelentős támogatást kapott az az elképzelés, hogy fontos szembeszállni Washingtonnal. Németországban ezzel szemben az autó- és gépipar alakította a követendő politikát, amely kétségbeesetten igyekszik megtartani az amerikai piachoz való hozzáférését, legalábbis nem sokkal rosszabb feltételekkel, mint amilyeneket Japán, Dél-Korea és az Egyesült Királyság kapott. Ezek a nézetkülönbségek kevés mozgásteret hagytak a Bizottságnak.

Aztán ott van az a tény, hogy az EU továbbra is az USA-ra támaszkodik a fegyverek tekintetében, és hogy szüksége van Amerika segítségére Ukrajna támogatásában. Európa felismerte ezt a sebezhetőségét, és igyekszik az USA-tól függetlenül kiépíteni védelmi és geopolitikai kapacitásait. Az ebbe az irányba történő érdemi előrelépés azonban még évekig eltart.

Európa nem rendelkezik olyan nyomásgyakorlási eszközzel, mint Kína a ritkaföldfém-finomítás feletti kontrollal, ami lehetővé teszi a pekingi kormányzat számára, hogy célzott megtorló lépésekkel fenyegessen az amerikai csúcstechnológiai iparágak és az ország védelmi szektora számára nélkülözhetetlen inputtermékek elvágásával.

Végezetül, a többi gazdasághoz hasonlóan, amelyek a válaszlépéseken gondolkodnak, Európa is szembesül az "őrült ember" problémájával. Normális esetben a megtorló lépések mellett szóló legerősebb érv az, hogy azzal el lehet tántorítani a másik felet a további agressziótól. Egy racionális gondolkodó vezető megérti, hogy egy kereskedelmi háború megindítása, hasonlóan egy hagyományos háború megindításához, ellentámadást fog kiváltani, amelyben az országa ugyanannyit fog szenvedni, mint az ellenfele.

Ez a stratégia azonban csak akkor működik, ha a vezetők racionálisan gondolkodnak. Trump kereskedelempolitikai döntéseit egyértelműen a vámokba – ahogy Trump mondja, a „szótár legszebb szavába” – vetett irracionális hit vezérli, valamint az a perverz elégedettség, amelyet az ellenfelek, sőt, még a szövetségesek megbüntetéséből merít, függetlenül attól, hogy az az USA számára milyen költségekkel jár. A tárgyalófeleknek, nem csak Európában, jó okuk volt attól tartani, hogy Trump megtorló lépésekkel fog válaszolni a megtorló intézkedésekre, ami eszkalációhoz és további károkhoz vezet.

Van azonban egy ellenkező vélemény is, miszerint Európa erőt, nem pedig gyengeséget mutatott Trump kereskedelmi háborújára adott válaszában.

Vámokkal válaszolni a vámokra, különösen, ha ezeknek nincs elrettentő hatásuk, egyszerűen annak a példája, amikor egy ország gazdasági értelemben lábon lövi magát.

A magasabb importárak fűtik az inflációt és ártanak a fogyasztóknak, az importált alapanyagok megadóztatása pedig, ahogyan az USA teszi, költségesebbé és kevésbé hatékonnyá teszi a hazai termelést. Ugyanakkor az importverseny csökkenése ösztönzi a járadékvadászat (rent seeking) jelenségét: a hazai gyártók lobbizni fognak a vámkedvezményekért, és kampánytámogatásokat vállalnak azok megszerzése érdekében.

Európa tehát bölcsen cselekedett, amikor kerülte az önkárosító intézkedéseket.

Most a latin-amerikai Mercosur-csoporttal kötött szabadkereskedelmi megállapodás ratifikálásával, a Kínával való kereskedelmi kapcsolatok megszilárdításával, valamint a multilaterális kereskedelmi rendszerhez való visszatéréssel kell foglalkoznia, függetlenül attól, hogy az utóbbiban az USA részt vesz-e vagy sem.

Trump kereskedelmi háborújában és Thatcher Falkland-szigeteki háborújában még egy dolog közös: elvonják a figyelmet a belpolitikai problémákról

– Thatcher esetében a munkanélküliségi válságról, Trumpnál pedig az azzal kapcsolatos kérdésekről, hogy milyen kapcsolatban állt az elítélt pedofil Jeffrey Epsteinnel, aki felakasztotta magát, miközben bírósági tárgyalásra várt rá szexkereskedelem vádjával.

A dél-atlanti térségben aratott győzelemének köszönhetően Thatcher még nyolc évig volt hatalmon. Az amerikai alkotmány értelmében Trump 2033-ig nem töltheti be az elnöki tisztséget. Vagy legalábbis ezt akarják elhitetni velünk.

Copyright: Project Syndicate, 2025.

www.project-syndicate.org

Barry Eichengreen
A University of California (Berkeley) közgazdász és politológus professzora. 1997 és 1998 között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető tanácsadója volt. Kutatásai többek között az árfolyam-politika, az európai és az ázsiai gazdasági integráció, az IMF politikájának kérdéseit ölelik fel.

Címlapkép forrása: Donald Trump Facebookja