Az EU valójában nyer az Amerikával kötött kereskedelmi megállapodással?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Donald Trump amerikai elnök "kölcsönös vámjai" felbolygatták a világkereskedelem rendszerét. Az általa bejelentett homályos, nem kötelező érvényű "megállapodások" összekuszált helyzetet okoztak. Mindegyik megállapodást egyoldalúan vezették be, kihasználva Amerika gazdasági és geopolitikai erejét, hogy engedményeket csikarjanak ki a kereskedelmi partnerektől. Ez az oka annak, hogy a vámtarifák országonként különböznek (néha politikai indítékokat tükrözve) és ágazatonként (acél-, autó-, félvezetőipar) is eltérnek.

Az USA átlagos vámtarifája jelenleg 18,6%, a legmagasabb mértékű a Smoot-Hawley-vámok óta, amelyek megbénították a világgazdaságot, és hozzájárultak a nagy gazdasági világválság kialakulásához. Már nem alkalmazzák az úgynevezett egyenlő elbánás (national treatment) (a külföldi és a hazai termelők egyenlő bánásmódjának) és a legnagyobb kedvezmény (most favored nation) (a kereskedelmi partnerek egyenlő bánásmódjának) elvét, amelyek a II. világháború utáni rend sarokköveinek számítottak, és világszerte elősegítették a kereskedelmet, a határokon átnyúló beruházásokat és a gazdasági fejlődést.

Az amerikai hitelesség is már a múlté. Trumpban nem lehet megbízni. Bármikor, bármilyen okból megváltoztathatja a vámtarifákat.

A kézfogással lezárt megállapodásai jogilag nem kötelező erejűek, és nem ellenőrizhetők, nem hajthatók végre. Ráadásul nem biztos, hogy a bíróságon is megállják a helyüket. Trump azt hangoztatja, hogy nem a kongresszus, hanem ő maga rendelkezik hatáskörrel arra, hogy "nemzeti vészhelyzet" esetén vámokat vessen ki. Mivel azonban nincs vészhelyzet, az amerikai Legfelsőbb Bíróságnak alkotmányellenesnek kellene ítélnie a vámokat, amikor végül döntést hoz ez ügyben. Az azonban nem biztos, hogy a testület így tesz-e majd.

Az USA és az EU között a közelmúltban megkötött kereskedelmi megállapodás – amelyet Trump és az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen találkozóján "tárgyaltak ki" – rávilágított Trump egyik látszólagos céljára: az USA újraiparosítását az amerikai gyártóknak nyújtott protekcionizmus és a kereskedelmi partnerek amerikai beruházásokra vonatkozó kötelezettségvállalásai révén kívánja elérni. A vámok emiatt az árukereskedelemre korlátozódnak. Miközben az USA folyamatosan áruforgalmi deficittel bír az EU-val szemben (amelynek mértéke 183 milliárd dollár volt 2023-ban), addig a szolgáltatások kereskedelmében folyamatosan többletet ért el (ennek mértéke 127 milliárd dollár tett ki 2023-ban).

Az EU emellett a beruházások, a termelés és a foglalkoztatás egyik fő forrása az USA-ban. A kézfogásos megállapodást megelőzően az uniós vállalatok már több mint 2,4 ezer milliárd dollárt fektettek be az USA gazdaságába, és az USA és az EU közötti határokon átnyúló befektetések értéke 2023-ban közel 5 ezer milliárd dollárt tett ki. Számos uniós beruházás az USA-ban ugyanazokban az ágazatokban valósul meg, mint ahol az USA-ba irányul uniós export: biotechnológia (gyógyszerek), gépjárművek, repülőgépek és vegyipar. 2023-ban az európai vállalatok több mint 3,4 millió amerikai munkavállalót foglalkoztattak.

Most azonban az európai árucikkek legtöbbjére 15%-os importvámot vet ki az USA. Bizonyos stratégiai termékek mentesülnek ez alól, az acélra és az alumíniumra pedig 50%-os vám vonatkozik (ez az intézkedés ellentétes Trump újraiparosítási céljával, mivel növeli az amerikai gyártási és építőipari költségeket). Míg az európaiak a 15%-os vámot plafonnak tekintik, addig Trump alapnak.

A vámokról azt sem lehet elmondani, hogy kölcsönösek: az EU beleegyezett abba, hogy megszünteti az alacsony vámjait a legtöbb amerikai ipari termékre, miközben "javítja" néhány amerikai mezőgazdasági és halászati termék piacra jutását. Eközben az EU fenntartja majd a többi kereskedelmi partnerétől érkező behozatalra vonatkozó alacsony vámokat a legnagyobb kedvezmény elvének értelmében. A megállapodás részeként az EU azt is vállalta, hogy 2028-ig 750 milliárd dollár értékben vásárol amerikai energiát, és 2029-ig 600 milliárd dollár értékű beruházást valósít meg az USA-ban.

A beruházásokra vonatkozó vállalás nem végrehajtható, mivel az ezekre vonatkozó döntések végső soron az európai vállalatokra tartoznak.

A 600 milliárd dolláros beruházási cél azonban elérhető, miután az uniós vállalatok az elmúlt három évben mintegy 605 milliárd dollárt fektettek be az Egyesült Államokban.

Az energiavásárlásra vonatkozó vállalás azonban önámításnak számít.

Az amerikai vállalatok nehezen tudnának évente 250 milliárd dollár értékben energiát exportálni az EU-ba, miután globális energiakivitelük 2024-ben mindössze 165 milliárd dollárt tett ki.

Mindenesetre a 250 milliárd dolláros cél megvalósítása világszerte zavart okozna az energiapiacok dinamikájában.

Végső soron az energiaügyi megállapodás biztosan kudarcba fullad majd, akárcsak a 2019-21-es amerikai-kínai energiaügyi alku. Hosszabb távon pedig Trumpnak a megújuló energiaforrások elleni politikája gyengíteni fogja az amerikai gyártókat ezekben az ágazatokban, és a jövőt Kínának és más ázsiai-csendes-óceáni országoknak engedi át, amelyek már most is az elektromos járművek akkumulátorai és üzemanyagcellái terén a gyártási kapacitás 90%-át, valamint a napelemek terén a teljes gyártási kapacitást adják.

Ki "nyer" tehát az USA-EU megállapodáson? Sokan az EU-t egyértelmű vesztesnek látják, mivel az USA-nak sikerült kihasználnia hegemón hatalmát, hogy kedvező feltételeket érjen el. Ez a befolyás azonban az amerikai gazdaság erején nyugszik, amelyet Trump politikája – a fenntarthatatlan államháztartási hiány, a tudományos kutatás leépítése, a jegybanki függetlenség elleni támadások, a bevándorlás korlátozása, a fosszilisenergia-iparnak nyújtott támogatások – gyorsan aláás. Ráadásul rövid távon a vámok növelni fogják az amerikai fogyasztók számára az árakat, és növelik az amerikai gyártók (beleértve az USA-ban működő külföldi befektetők) költségeit, ami lelassítja a gazdaságot. A globális kereskedelemben bekövetkező zavarok egyben emelni fogják az árakat és lassítani fogják a növekedést az EU-ban is, de jóval kisebb mértékben.

Az EU-nak választania kell. Egy költséges kereskedelmi háborúba bonyolódhat, vagy belemehet „a nagyon nehéz körülmények között elért lehető legjobb megállapodásba” – amely körülmények magukban foglalták azt a burkolt amerikai fenyegetést is, miszerint Washington megvonja támogatását a NATO-tól.

Az EU a vámok negatív hatásait úgy tudja ellensúlyozni, hogy diverzifikálja kereskedelmi kapcsolatait, és új megállapodásokról tárgyal kereskedelmi partnereivel.

• Az amerikai vámok már most is szorosabb kereskedelmi kapcsolatokra ösztönözik az EU-t olyan hasonlóan gondolkodó fejlett országokkal, mint Ausztrália, Kanada, Japán és Dél-Korea.
• Emellett az amerikai vámok lendületet adhatnak az EU-nak a latin-amerikai Mercosur-blokkal, valamint a globális ellátási láncok szempontjából kulcsfontosságú ASEAN gazdaságokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásainak.
• Végül pedig azzal, hogy Trump szabotálja a Kínával kapcsolatos transzatlanti együttműködést, lehetőséget adott az EU-nak, hogy saját kereskedelmi és beruházási megállapodásokat hozzon létre a világ második legnagyobb gazdaságával.

Az EU mindig is a válságok révén erősödött meg. Az USA-val kötendő szükséges, kevésbé kívánatos kereskedelmi megállapodás nem áshatja alá fő célját: a "nyílt stratégiai autonómia" elérését integrált védelmi ipari bázissal, a multilateralizmus iránti elkötelezettségét tükröző differenciált kereskedelmi profillal, valamint a fenntartható versenyképességet és innovációt előmozdító politikával, különösen a csúcstechnológiai iparágakban, ahol az EU mind az USA-hoz, mind Kínához képest lemaradt. Ha Európa sikerrel jár, akkor a vezető demokrácia- és piacpárti szereplővé válik a többpólusú világban.

Copyright: Project Syndicate, 2025.

www.project-syndicate.org

Laura Tyson
A University of California (Berkeley) közgazdászprofesszora. Az Angeleno Group tanácsadói testületének tagja. A Clinton-adminisztráció idején, 1993-1995 között az elnök mellett működő gazdasági tanácsadók testületének elnöke volt. Majd szintén Bill Clinton elnöksége idején 1995 és 1996 között a Fehér Ház nemzetgazdasági tanácsának igazgatója volt.

George Papaconstantinou
Az Európai Egyetemi Intézet (European University Institute) nemzetközi politikai gazdaságtan professzora, Görögország pénzügyminisztere volt 2009 és 2011 között, majd 2011 és 2012 között környezetvédelmi és energetikai tárcát vezette.

Címlapkép forrása: EU