Csőd szélén egyensúlyozik a szocialista sikersztori

Bolívia története évekig szocialista sikersztoriként járta körbe a nemzetközi médiát. Itt egy ország, ami egyszerre tud alacsony inflációt, szép gazdasági növekedést és csökkenő szegénységi rátát felmutatni.

Ha úgy tűnik, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen, az azért van, mert az is. Az utóbbi nagyjából 2 évben őket is utolérte a valóság, ami Magyarországot több mint 35 évvel ezelőtt: az állam által fojtogatott gazdaság nem tud hosszú távon fenntartható növekedést produkálni. Csakhogy míg Magyarországnak nem voltak olyan nyersanyagforrásai, amik ezt el tudták volna fedni, addig a dél-amerikai államnak igen.

Elapad a folyékony arany

A mostani problémák gyökere egészen 2006-ig nyúlik vissza. Ekkor történt, hogy Evo Morales, az ország elnöki székét 2019-ig, 13 éven át elfoglaló szocialista politikus drasztikusan megemelte az olajvállalatokat érintő adókat. A lépés olyan radikális volt, hogy a nagy kitermelő cégek, mint a Shell, Repsol, TotalEnergies és Petroleo Brasileiro úgy döntöttek, hogy inkább csak a már használatban lévő kutaknál folytatják változatlanul a tevékenységüket, ahelyett, hogy új lelőhelyeket kerestek volna. A kormányzat ráadásul nem csupán azt a kérdést hanyagolta el, hogy hogyan tudják hosszú távon stabilan tartani az olajkitermelést, hanem a már felfedezett gázmezők méretét is túlságosan optimistán becsülte meg. "Azt hittük, hogy Katarhoz mérhető gázkészleteink vannak" – érzékeltette a helyzetet Franklin Molina Ortiz, aki energetikai és szénhidrogén-miniszter volt tavalyig.

Mindennek meg is lett az eredménye:

a földgáztermelés a 2014-15-ös csúcsáról, amikor napi körülbelül 60 millió köbméterrel lehetett számolni, idén márciusra kevesebb, mint felére, 28 millió köbméterre csökkent.

2022-re Bolívia nettó energiaimportőr lett. Mindez legalább 3 okból jelentett hatalmas csapást a dél-amerikai országra.

1. Nem sikerült kellően diverzifikálni a gazdaságot, hogy a szénhidrogén-termelés visszaesését mással kompenzálják.
2. Az export zuhanása miatt súlyosan megcsappant a devizatartalék, hiszen a valutájukat, a bolivianot a jegybank igyekszik egy rögzített árfolyamsávban tartani a dollárral szemben.
3. Sokkal nehezebb lett finanszírozni a választók kormányzati üzemanyagtámogatását. 2024-ben 2 milliárd dollárt (!) költöttek a programra, miután egyszerre lett költségesebb a hazai kitermelés, nőtt meg a kereslet és kellett az ellátás nagyobb részét külföldről biztosítani. Az állami dotáció kivezetése azonban szinte politikai lehetetlenség, mivel olyan régen fut, hogy a bolíviaiak már-már alapvető jogként tekintenek az olcsó üzemanyagra.

A támogatás annyira fenntarthatatlan pénzügyileg, hogy a kormány idén márciusban végül elszánta magát a visszavágására, noha még így sem törlik el teljesen. Az akkori intézkedések korlátozzák a csökkentett árú üzemanyaghoz való hozzáférést az aranybányászat, az agráripar és más termelők számára is – a hétköznapi fogyasztók számára azonban nem.

Ez a történet is felhívja a figyelmet arra, hogy milyen veszélyes olyan gazdaságpolitikai intézkedéseket hozni, amelyek osztogató jellegüknél fogva politikailag rövid távon népszerűek, de hosszabb távon a költségvetési szükségszerűségeken, gazdasági torzító hatásokon keresztül fenntarthatatlanná válnak.

Az így kialakuló krónikus dollár- és üzemanyaghiány, valamint a gyorsan rosszabbodó gazdasági helyzet miatti folyamatos tüntetések és útlezárások júniusra 24%-ra repítették az inflációt. Ez 34 éves csúcs, a lassulásnak pedig nincsenek jelei.

Az amerikai valuta szűkös kínálata miatt a bankok mennyiségi korlátozásokat vezettek be az átváltásra. Az intézkedés elkeseredett dühbe hajszolta a bolíviai szülőket, akik a külföldi egyetemen tanuló gyerekeiket szerették volna támogatni, a gazdaság sok szereplőjénél pedig a kriptovaluták használatát kényszerítette ki. "Az importőrök körében a kriptovaluták használata nagyon elterjedt" – mondta Oswaldo Barriga, egy helyi üzletvezető.

Amikor nem tudnak kemény valutához jutni, és sürgősen fizetniük kell, a kriptovaluták szolgáltatnak életképes alternatívát.

Erre gyakran az USDT nevű kriptót használják, aminek az értéke 1:1 arányban a dollárhoz kötött. A helyzetet jól illusztrálja, hogy

egy ideig még az állami tulajdonú olajvállalat is engedélyt kapott stablecoinok használatára külföldi fizetésekhez.

0,50 boliviano az új 3 forint 60 fillér

Az infláció jelenlegi szintje nagyon fájdalmasan érinti a bolíviaiakat, akik hozzá vannak szokva, hogy rengeteg élelmiszer és alapvető szolgáltatás is államilag támogatott. A híres "csatakenyér" – ami még az 1930-as évek Paraguay ellen vívott csatájában kapta a nevét – ára 0,50 boliviano. Ez az ár 17 éve nem változott.

A rendszer egy állami ételügynökségen, az EMAPA-n keresztül működik, ami többek között kedvezményes árú lisztet kínál. Az ebből vásárló pékségeknek előírják a kenyérre vonatkozó árstop betartását. Csakhogy ahogy a liszt egyre inkább hiánycikk lett az országban – hiszen a lakosság szükségletének háromnegyedét importtal kellene lefedni, amihez devizára lenne szükség – a cipók egyre inkább összementek. Míg 2023-ig a 100 grammos veknik látványa volt a szokványos, addig mára már inkább 60 grammosokkal lehet találkozni. "Olyan, mintha egy kis levegőt ennél, vagy ostyát, már egyáltalán nem tölt fel" – panaszkodott egy helyi.

Mi történik, ha mindennek az árába belepiszkál az állam?

Mindeközben tavaly az élelmiszer- és üzemanyag-támogatások a GDP több mint 4,2%-át tették ki. A következményeket jól szemlélteti a következő ábra.

Ég a ház, és kérdéses, hogy a tűzoltók nyernek-e

A bolíviaiak is pontosan tudják, hogy baj van. A vasárnapi elnökválasztáson majd' két évtizednyi szocialista vezetés után jobboldali jelölteket támogattak, akik gazdasági reformokkal kampányoltak. A kormányzópárt jelöltje nem jutott tovább a második fordulóba, sőt, mindössze 3 százalékot szerzett. A hírre a 2030-ban lejáró bolíviai kötvények ára több mint 3 centtel emelkedett dollárra vetítve, egy befektetési cég pedig "vételre" javította a korábbi "eladási" ajánlását az ország kötvényeire vonatkozóan.

A jelöltek piacpárti reformokat ígérnek. Felmerült az állami költekezés visszavágása, beleértve az üzemanyag támogatás eltörlését és a boliviano dollárhoz való árfolyamrögzítésének megszüntetését. Ösztönözni szeretnék a külföldi tőke beáramlását, különösen az olaj és földgáz lelőhelyek feltérképezése és a lítium kitermelés területén.

A reformok iránya üdvözlendő, de kérdéses, hogy mire lesz elég. 2026-ban és 2027-ben az adósságszolgálat az idei 54 millió dollárról több mint 300 millió dollárra fog kilőni, így nem kizárható, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére lesz szükség.

Már az is kisebb csoda, hogy eddig nem ment csődbe az ország. Jelentős részben az aranylelőhelyeknek köszönhető, hogy eddig ezt sikerült elkerülni: a jegybank 2023 óta elkezdte egyre nagyobb mértékben felvásárolni a helyben bányászott aranyat, hogy azt dollárra cserélje, és fizetni tudja a külföldi adósságot. Ugyan a módszer eddig sikeresen víz felett tartotta őket pénzügyileg, a kitermelés okozta környezeti károk következtében települések süllyedtek el.

Bolívia története azt üzeni: a természeti kincsek sem védenek meg egy országot a rossz gazdaságpolitikától. Sőt, a dél-amerikai állam akár a "kincsek átka" jelenségről szóló könyv címlapján is viríthatna – jól illusztrálja, hogy a nyersanyag-vagyon csak kivételes esetben vezet el általános jóléthez és különösen ritkán egy nyersanyagtól független, önálló gazdasági prosperitáshoz. Noha a most vasárnapi választások egy fényesebb jövő reményét villantják fel, az állami támogatások szükségszerű visszavágása miatt a helyiek helyzete először valószínűleg rosszabb lesz, mielőtt jobbra fordulna. A kérdés csak az, lesz-e elég benzin az országban ahhoz, hogy kibírják az emelkedőt.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images