
Scott Bessent pénzügyminiszter vasárnap az NBC Meet the Press című műsorában kijelentette:
amennyiben a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyja az ítéletet, az Egyesült Államoknak visszatérítést kellene adnia az eddig beszedett vámok mintegy felére.
Ez szerinte „borzasztó” lenne a költségvetés számára, ugyanakkor elismerte: „Ha a bíróság így dönt, meg kell tennünk.”
A kérdéses vámpolitika idén augusztusban lépett hatályba, amikor Trump új, úgynevezett „reciprocal” vámokat vezetett be. Ezek célja az volt, hogy kiegyensúlyozzák a külkereskedelmi partnerekkel szembeni egyenlőtlenségeket. Egy szövetségi fellebbviteli bíróság azonban augusztus végén úgy döntött, hogy az IEEPA (International Emergency Economic Powers Act) törvény nem ad felhatalmazást ilyen jellegű és mértékű vámok kivetésére. Az ítélet végrehajtását október 14-ig elhalasztották, így a vámok egyelőre érvényben maradnak.
Kevin Hassett, a Nemzetgazdasági Tanács igazgatója a CBS Face the Nation műsorában arról beszélt, hogy a kormányzat más jogi eszközökkel is bevezethet vámokat, például a korábban acél- és alumíniumtermékeknél alkalmazott „Section 232” vizsgálatokkal. Bessent is utalt „számos egyéb lehetőségre”, bár ezek szerinte gyengítenék Trump tárgyalási pozícióját.
Címlapkép forrása: Kevin Dietsch/Getty Images
Trump ultimátumot adott a Hamásznak: Ez az utolsó figyelmeztetés!
Izrael már rábólintott a tervre.
Itt a Mercedes legújabb elektromos autója - A legnépszerűbb modellel mennek a BMW ellen
Sorsdöntő teszt a Mercedes stratégiájában.
Veszélyben Trump vámjai: milliárdos visszatérítés fenyegeti az USA-t
A Legfelsőbb Bíróság elé került a Tarifa-csata.
Kiderült, mikor indul a gyártás a CATL debreceni üzemében
Hamarosan termelni kezd a kínai cég gyára.
HR trendek 2025-2026
A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
Hasznos útmutatót ad Odüsszeusz az élet bolyongásaihoz
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
Hullámok hátán a zöldebb energia felé
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az
Deák Ferenc eladná a lelkét egy lakásért? (feat. Szabó László)
Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud

Sosem látott pénzt költött el a leggazdagabb liga, de megfizetik az árát
Több, mint 1.360 milliárd forint - ennyit költöttek el az angol első osztály, a Premier League focicsapatai játékosokra a nyáron. Bődületes rekord, amit egy másik... The post Sosem látott pén

Jóléti társadalom megoldja a problémáidat?
Talán senki számára nem kérdés, hogy a világ gazdagodásával nem szabadultunk meg a gondjainktól. Sőt, sokszor a "gazdagabb" országokban "rosszabbul" élnek az emberek, mint a "szegényebbek
Kik vehetnek fel 10% önerő mellett Otthon Startot és kikre nem érvényes a könnyítés?
Szeptember másodikától módosította az MNB az adósságfék szabályokat. Így szélesebb réteg vehet fel minimális 10% önerő mellett lakáshitelt. Mindenképpen érdemes leszögezni, hogy a válto


Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Pickup tuning a határban: ezek az extrák most a gazdák és vadászok kedvencei
A pickupok ütőképességét az extrák adják.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.