
A német ipar teljesítménye júliusban 1,3%-kal haladta meg az előző havi szintet, ezzel március óta először tudott bővülni a szektor. Az elemzők előzetesen is bizakodók voltak, de az adat végül az 1%-os várakozásukat is felülmúlta. A kép még szebben mutat, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a statisztikai hivatal az előzetes júniusi adatot (-1,9%) jelentősen felfelé módosította (+0,1%), így a nyár eleji visszaesés eltűnt a trendből.
A legfrissebb adatok teljesen más tendenciát mutatnak a termelésben: míg korábban a termelés újbóli visszaesésének veszélyét jelezték, a legfrissebb adatok reményt adnak arra, hogy a termelés elérte a mélypontot - értékelték a Commerzbank közgazdászai a friss számokat. A szakértők szerint az augusztusi ipari termelés az autóipar viszonylag késői gyári szüneteinek következtében gyenge lehet majd, de mivel ez szezonális jellegű faktor, a bizakodásra okot adó képet nem feltétlenül rombolja majd.
Eközben a német export váratlanul esett a nyár közepén. A 0,6%-os csökkenés helyett 0,1%-os emelkedést vártak a Reuters által megkérdezett szakértők. A kivitel erőtlensége mögött azonban a vámháború bizonytalanságai (például az amerikai importőrök kiváró magatartása) állhat,
ezért nem ront annyit az összképen, mint amennyit az ipari adat javít.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Már nem kell sokat várni, és az energiaválság óta nem látott gázárakat láthatunk
Legalábbis ezt állítják a szakértők.
Kiderült, melyik használt autók kelnek el a leggyorsabban Magyarországon
A győztes meglepő lehet.
Egyre harciasabb üzeneteket küld a volt orosz elnök: hatalmas kártérítést követel a NATO hatalmától
Korábban is fenyegette már az országot.
Példátlan, amit Trump tett: azt mondják, az elnök gyakorlatilag háborút indított
Nem éppen aratott osztatlan sikert a katonai akció.
Katasztrofális vereséget szenvedett a láncfűrészes elnök
Mégsem áll meg a gazdaságpolitikai reform.
Olyan autót dob piacra a Volkswagen, amilyet még nem láthattunk
25 ezer eurótól kezdődik.
Magyarországnak is fájdalmas szankciókat tolna át Trump az EU-val
Szijjártó Péter szerint más a helyzet.
113 millióval tehet vagyonosabbá az Otthon Start
A héten indult el az Otthon Start hitel és már első napokon nagy érdeklődés mutatkozott a támogatott hitel iránt. Sokak számára egyedül ezzel a támogatott hitellel van lehetőségük, hogy saj
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
Hasznos útmutatót ad Odüsszeusz az élet bolyongásaihoz
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
HR trendek 2025-2026
A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Hullámok hátán a zöldebb energia felé
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az
Deák Ferenc eladná a lelkét egy lakásért? (feat. Szabó László)
Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Pickup tuning a határban: ezek az extrák most a gazdák és vadászok kedvencei
A pickupok ütőképességét az extrák adják.
