
Késő délutántól nyugat, délnyugat felől növekszik a felhőzet, és estefelé a Dunántúl délnyugati felén eső, zápor, egy-egy zivatar is előfordulhat. Éjszaka a felhősáv tovább halad északkelet felé, reggelre ott megnövekszik, másutt már szakadozik, csökken a felhőzet, és az északkeleti megyék kivételével elszórtan lehet kisebb eső, zápor, egy-egy zivatar, majd hajnaltájt a legtöbb helyen megszűnik a csapadék.
Szerdán délelőttől délnyugat felől újabb felhősödés várható, a délnyugati tájakon legfeljebb pár, máshol legalább néhány órára kisüt a nap.
A déli óráktól délnyugat felől egyre többfelé valószínű eső, zápor, néhol zivatar.
Reggelig gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, napközben megélénkül a délkeleti szél.
Míg a szerdai napon hazánk nyugati, északnyugati részén, csütörtökön az északkeleti megyékben nagyobb a jelentősebb mennyiségű csapadék esélye.
A több hullámban érkező csapadék nem azt jelenti, hogy mindenütt kiadós mennyiség várható.
A jelenlegi kilátások alapján a nagyobb mennyiségeket illetően a legrosszabb esélyekkel a délkeleti, déli megyék indulnak – figyelmeztet a HungaroMet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14, 19 fok között alakul, de északkeleten 10, 13 fok is előfordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 26, 31 fok között várható, de a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegységben 22, 25 fok valószínű.
A hőmérséklet érdemben nem fog csökkenni a hét folyamán, marad a 25 Celsius-fok körüli tartományban, de az időjárás csapadékos jellege megmarad.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
Zelenszkij sürgős figyelmeztetést adott ki, légpajzs kell Európa felett
Oroszország teszteli a határokat.
Merénylet Amerikában: rálőttek Trump szövetségesére
Az USA egyik legprominensebb Trump-párti aktivistájáról van szó.
Itt az újabb válaszcsapás Izraeltől, kulcsfontosságú épületekre csaptak le
A jemeni fővárost vették célba.
Váratlan fordulat: Mexikó is beszáll a kereskedelmi háborúba Kína ellen
50 százalékra emelik a tételt.
A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
