Megjött a ciklon csapadékzónája: elázik az ország
Gazdaság

Megjött a ciklon csapadékzónája: elázik az ország

Portfolio
Már megérkezett fölénk a ciklon csapadékzónája, amely éjjel fokozatosan kelet, északkelet felé haladva sokfelé okoz esőt, záporesőt. A front mögött átmenetileg csökken a csapadékhajlam, de vasárnap újabb hidegfront érkezik - írja a HungaroMet Zrt.

Csütörtökre virradó éjszaka borult lesz az ég, majd délnyugat felől egyre nagyobb területen vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet.

Ezzel párhuzamosan a tartós esőt okozó kiterjedt csapadékzóna északkelet felé húzódik. Beágyazott zivatarok is előfordulhatnak.

A szélcsendes nyugat-dunántúli tájakon pára, köd képződik. A délkeleti szél délire, délnyugatira fordul, és élénk, néhol erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között várható. 

Csütörtökön kora délelőttig még erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző, az összefüggő csapadék északkelet felé lassan elhagyja térségünket. Később a középső és nyugati országrészben hosszabb időre kisüt a nap, gomolyfelhős, napos idő várható, míg keleten több felhő marad az égen. Napközben a Dunától keletre több helyen, délnyugaton, nyugaton elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Estére mindenhol csökken a felhőzet. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon északnyugatira fordul, megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 28 fok között valószínű. 

Péntek reggelre keleten is csökken a felhőzet, megszűnik az eső. Néhol köd képződhet, amely napközben gyorsan feloszlik, és általában gomolyfelhős, napos idő várható. Napközben csak kevés helyen lehet zápor, zivatar. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban 11 és 18, délután 24 és 29 fok között várható.

Szombaton a hajnali pára és ködfoltok feloszlása után a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés valószínű. Napközben kevés helyen lehet zápor, zivatar, estétől növekszik nagyobb területen a csapadék esélye. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet a hajnali 12, 17 fokról délutánra 23, 29 fok közé emelkedik. 

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Holdblog

Azok a marhák...

Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet