
A tegnapi délelőtt folyamán az ország keleti területein még előfordultak záporok és zivatarok, amelyek később kelet felé elhagyták Magyarországot. Ezt követően rövid ideig száraz időszak következett, azonban az esti óráktól ismét csapadéktömbök érkeztek, amelyek több helyen okoztak esőt és záporesőt.
Az elmúlt 24 órában Olaszországban jelentős mennyiségű csapadék hullott, ahol jelenleg is egy ciklon alakul ki.
Ennek frontrendszere holnapra éri el Magyarországot.
A front érkezését megelőzően azonban már ma délután újabb csapadékzóna vonul be délnyugati irányból az ország területére.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Ezért bukik meg minden kormány Franciaországban
Állandósulni látszik a politikai- és adósságválság.
Egy külföldi hírszerzés tett keresztbe Izrael nagy terveinek: így menekülhetett meg a Hamász vezetősége Katarban
Nyomon követték az eseményeket.
Kiderült, hogy nem csak a lengyel gépek vadásztak éjszaka orosz drónokra
Besegített egy másik NATO-tagállam is.
Történelmi ítélet született: eurómilliárdokat zúdíthatnak a gázra és az atomra
Jöhetnek a befektetők.
Nukleáris repülőgép-hordozóval robbanna be a világ tengeri nagyhatalmai közé Kína ősi riválisa
Lefaragna a komoly lemaradásból.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
