Tartós adósságcsapdába léptünk, benne égnek el a GDP-növekedési álmaink

A világ összesített államadóssága átlépte a 100 ezer milliárd dolláros határt, ami történelmi rekordnak számít – figyelmeztetett Ugo Panizza, a CEPR (Center for Economic Policy Research) európai gazdaságpolitikai think tank alelnöke a WEEKLY BIZ-nek adott interjújában.

A szakértő szerint a jelenlegi helyzetet nem pusztán a pandémia utáni gazdaságélénkítő intézkedések magyarázzák, hanem az a politikai logika is, amely sok országot arra késztet, hogy gazdasági lassulás idején adósságból növelje a kiadásokat, majd gazdasági fellendülés idején se csökkentse azokat. Példaként említette Franciaországot, ahol a kormány megbukott az adósságcsökkentési programja miatt, és az Egyesült Államokat, ahol a kongresszusnak a fizetésképtelenség elkerülése érdekében kellett megemelnie az adósságplafont.

A problémát nem csak az adósság abszolút szintje jelenti, hanem annak aránya is a gazdaság méretéhez képest.

Panizza arról beszélt a lapnak, hogy az IMF adatai szerint a fejlett gazdaságok államadósságának GDP-arányos mutatója 2005-ben még 76 százalék volt, míg idén várhatóan eléri a 110 százalékot. Panizza szerint az Egyesült Államok, Japán és Olaszország a legkockázatosabb helyzetben van, míg Németország, Svájc és Dél-Korea jelenleg alacsonyabb adósságszinten áll. A lassuló növekedés és a folyamatos költekezés szerinte olyan „adósságcsapdát” hozott létre, amelyből nehéz lesz kitörni.

Az államadósság növekedése ráadásul a kamatszinteket is felfelé tolja, ami fékezi a beruházásokat és rontja a gazdaság teljesítményét.

A szakértő arra figyelmeztetett, hogy bár az adósság bizonyos helyzetekben hasznos eszköz, például válságok idején a gazdaság összeomlásának megakadályozására, politikai célokra való felhasználása komoly kockázatokat hordoz. Jó példának tartja a pandémia idején hozott gyors beavatkozásokat, amelyek szerinte „felkapcsolták a villanyt a sötétség előtt”. Ezzel szemben károsnak nevezte azokat az intézkedéseket, amelyek adósságból finanszírozott adócsökkentéseket céloznak, főként a magas jövedelműek számára, mivel ezek nem hoznak létre hosszú távú gazdasági értéket.

Az Egyesült Államokban a Trump-adminisztráció nagyszabású adócsökkentő programját („One Big Beautiful Bill”) Panizza az alapvető fiskális logika felrúgásának nevezte, amely a gazdasági növekedés idején tovább növelte a deficitet, és most korlátozza a mozgásteret, amikor valóban szükség lenne beavatkozásra – például a klímaváltozás elleni beruházások terén.

Külön kitért Japánra, amelynek adóssága GDP-arányosan a legmagasabb a világon, 2024-ben elérte a 236,7 százalékot.

Bár Japán adósságának nagy része belföldi kézben van, így a külső sokkokkal szemben kevésbé sebezhető, Panizza szerint az idősödő és csökkenő népesség miatt a helyzet hosszú távon tarthatatlan. Úgy véli, elméletileg éppen a népesség növekedése idején kellene emelni az adósságot, míg idősödő társadalmakban annak csökkentésére lenne szükség. Japán példája mellett Olaszország is intő jel, ahol a második világháború utáni gazdasági csoda után a tartós növekedés hiányát egyre nagyobb államadóssággal próbálták leplezni – eredménytelenül.

Panizza végül Dél-Koreát is figyelmeztette, ahol ugyan a GDP-arányos államadósság 52,5 százalékkal jelenleg nem magas, de a strukturális problémák miatt a növekedés lassulása már látszik.

Hangsúlyozta, hogy az adósságnövelés csak akkor indokolt, ha hosszú távú befektetésekre, például oktatásra vagy csúcstechnológiai kutatásra fordítják. Az általános fogyasztási ösztönzőket, például a készpénzes utalványokat politikai eszköznek nevezte, amelyek nem oldják meg az alapvető problémákat. A szakértő szerint Dél-Korea ugyan még időben változtathat, de ha a kormány a múltbeli növekedési lendület visszatérésére alapozza döntéseit, könnyen Olaszország és Japán hibáit ismételheti meg, és hosszú távon egy fenntarthatatlan adósságspirálba sodródhat.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio