
Az átnevezés következtében a szervezeti egységben dolgozó tisztviselők mostantól háborús igazgatókként tevékenykednek, akiket az elnök háborügyekért felelős különleges asszisztense felügyel. A névváltoztatást Marco Rubio külügyminiszter, aki májustól nemzetbiztonsági tanácsadóként is szolgál, ezen a héten hagyta jóvá - közölték névtelenséget kérő források.
A Fehér Ház egyik tisztviselője megerősítette az új elnevezést, és nyilatkozatában hangsúlyozásként hozzáfűzte: "#HÁBORÚ!"
Egyelőre nem világos, hogy a névváltoztatás befolyásolja-e a szakpolitikai döntéseket.
Trump háborús retorikája ironikus ellentétben áll azzal, hogy közben globális béketeremtőként pozicionálja magát, és szövetségesei a Nobel-békedíjra is jelölnék.
A Pentagon átnevezésének egyes ellenzői szerint a változtatás a világ minden táján költséges tábla- és fejléccserét igényel majd. Pete Hegseth, a Pentagon vezetője szerint azonban "a névváltoztatás nem csupán szavakról szól - hanem a harcos szellemiségről".
A Nemzetbiztonsági Tanács (NSC) befolyása jelentősen csökkent Trump elnöksége alatt. Az utóbbi hónapokban a személyzet nagy része távozott vagy elbocsátották, és hatáskörének jelentős részét átadta a Pentagonnak, a Külügyminisztériumnak és a hírszerző közösségnek.
Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: Portfolio
A munkaszüneti napok elvétele tabu Franciaországban is
Sebastien Lecornu visszavonta elődje javaslatát.
Rogoff: A megszorításellenes közgazdaságtan mindig is egy veszélyes illúzió volt
A Harvard professzorának cikke.
Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása


Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.