Teljesen más utat jár az USA és Európa az AI szabályozása terén – Lehet, ez nem is akkora probléma?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Az európai szabályozó hatóságokkal az a gond – mondta nekem nemrég egy német üzletember –, hogy túlságosan félnek a negatív kockázatoktól.

Minden új innovatív üzleti szektort túlszabályoznak, és elfojtják az adott területen rejlő lehetőségeket.

Ezzel szemben – tette hozzá – az amerikaiakat jobban érdeklik a lehetőségek, és ezért addig várnak a szabályozással, amíg sokkal többet nem tudnak a következményekről.

Nem meglepő, hogy az Egyesült Államok sokkal inkább jelen van az innovatív iparágakban.

A mesterséges intelligencia jó példa erre. Az Európai Unió 2024 augusztusában léptette életbe a világ első átfogó AI-szabályozását, amely biztosítékokat hoz létre olyan kockázatokkal szemben, mint a diszkrimináció, a dezinformáció, a magánélet megsértése, valamint olyan AI-rendszerek, amelyek veszélyeztethetik az emberi életet vagy a társadalmi stabilitást. A jogszabály az AI-rendszereket különböző kockázati szintek alapján csoportosítja, amelyek mindegyikéhez más-más kezelési módot rendel. Míg a mesterséges intelligencia által vezérelt társadalmi pontozási rendszerek teljes mértékben tilosak, a magasabb kockázatú rendszereket szigorúan szabályozzák és felügyelik, és a szabályok be nem tartását bírságokkal szankcionálják.

Európa azonban kevéssé van jelen a kibontakozó AI-iparban, különösen az USA-hoz vagy Kínához képest. A generatív mesterséges intelligencia területén az amerikai székhelyű cégek, például az OpenAI, az Anthropic és a Google járnak az élen; európai cégek nincsenek az élvonalban. Ez a kirívó különbség önmagáért beszél.

Egyelőre a Trump-kormányzat AI cselekvési terve (AI Action Plan), amely a bürokrácia és a szabályozás korlátozására törekszik az AI területén, tűnik a jobb megközelítésnek.

Az európai módszerrel az a probléma, hogy a kezdő vállalkozásokat a szabályozási megfelelés költségeivel terheli, még mielőtt a technológiában rejlő lehetőségek világossá válnának. Természetesen nem kívánatos egy olyan chatbot, amely valótlanságokat terjeszt vagy diszkriminál bizonyos etnikai csoportokat, de a rendszer fejlesztésének korai szakaszában némileg elnézőnek kell lenni az ilyen hibákkal szemben.

Ráadásul, ha a fejlesztők szabadabban fedezhetik fel a rendszer pozitív lehetőségeit, akkor arra is van idejük (és esetleg a sikeres, de hibás indításokból származó erőforrásuk), hogy költséghatékony módszereket találjanak ki a rendszer megbízhatóságát aláásó problémák kezelésére. Ha kezdettől fogva a tökéletességhez közeli állapotot követelünk meg, az nem annyira a társadalom védelmét szolgálja, mint inkább elfojtja azt a kísérletezési folyamatot, amely során az innovációk létrejönnek.

Természetesen az olyan hibák, mint a faji megkülönböztetés, rendkívül költségesek lehetnek, különösen, ha olyan chatbotok követik el ezeket, amelyek emberek millióival lépnek kapcsolatba. Ezt a kockázatot felismerve egyes szabályozó hatóságok új termékeket csak szigorúan ellenőrzött környezetben engednek tesztelni. Az innovátorok korlátozott felhasználói csoporttal kísérletezhetnek, és mindig a szabályozó hatóság felügyelete alatt. Ez a "homokozós" (sandbox) megközelítés segít megakadályozni, hogy az esetleges károk a szélesebb nyilvánosságra is átterjedjenek – ami Európa legfőbb aggodalma.

A sandboxok azonban korlátozhatják azt is, ami jól működhet.

• A kis, korlátozott csoportokkal végzett kísérletek nem képesek megragadni a hálózati hatások előnyeit, amelyek révén a termékek annál értékesebbé válnak, minél többen használják azokat.
• Nem fedezhetik fel azokat a váratlan áttöréseket sem, amelyek akkor jönnek létre, amikor "rossz" emberek használnak egy terméket (például az online pornográfia a webes technológia korai innovációinak motorja volt).

Röviden, a sandbox kísérletek talán megakadályozzák a súlyos problémákat, de a felfedezések elfojtásának kockázatát is magukban hordozzák. Jobbak, mint a teljes tiltás, de még mindig okozhatják azt, hogy az innovátorok túl sok ígéretes ötletet süllyesztenek el, mielőtt azok megvalósulhatnának.

Milyen költségei vannak tehát az amerikai laissez-faire megközelítésnek? A legnyilvánvalóbb, hogy a rendszer széteshet a káros termékek miatt, ahogy ez a 2008-as globális pénzügyi válság előtt a másodlagos jelzálogfedezetű értékpapírokkal történt. Ma hasonló félelmekkel lehet találkozni a generatív mesterséges intelligenciával és a kriptoiparral kapcsolatban (az FTX összeomlását pedig korai figyelmeztető jelként említik).

Történelmileg visszatekintve a jelentős költségvetési tartalékokkal rendelkező USA talán hajlandóbb volt ilyen kockázatokat vállalni, míg a széttagolt EU óvatosabb volt. Mivel azonban most az USA-ban szűkül a költségvetési mozgástér, lehet, hogy újraértékelik a helyzetet.

De még ha az USA most erősebben is akar szabályozni, vajon a hatóságok valóban képesek lesznek ezt véghezvinni? Az amerikai módszer az, hogy megvárják, amíg egy iparág elég nagy lesz ahhoz, hogy azzal foglalkozzanak. De addigra az iparág már elég erős lesz ahhoz, hogy átalakítson minden olyan szabályt, amelynek célja éppen az, hogy őt megfékezze. Gondoljunk csak a kriptoiparra: a pénzzel teli, lobbistákkal felfegyverzett és az érdekeire erősen összpontosító iparág elég ügyesnek bizonyult ahhoz, hogy a politikusokat – és a közvéleményt – a maga javára befolyásolja. Ennek következménye mindig az adott terület alulszabályozása, még akkor is, ha a társadalmat fenyegető kockázatok nyilvánvalóak.

A kockázatkerülő Európa ezzel szemben már korán fellép, amikor még az innovatív ágazat kicsi, és hangja alig hallható. Ebben a szakaszban a piacon már jelenlévő szereplők – például a kriptoipar által fenyegetett bankok – uralják az új technológiákkal kapcsolatos vitát. Az ő befolyásuk a túlzott óvatosság és a keménykezű szabályok irányába tolják a folyamatokat.

Az USA hajlamos túl keveset és túl későn szabályozni, míg Európa túl sokat és túl hamar. Egyik sem találja meg a megfelelő egyensúlyt.

Bár mind az USA-nak, mind Európának megvan az oka arra, hogy a másik megközelítése felé mozduljon el, érdemes hangsúlyozni, hogy a szabályozások nem állnak meg az országhatároknál. Valójában a világnak előnyére válhat, ha a megközelítések némileg eltérőek. Az amerikai chatbotok viszonylag szabályozatlan környezetben, kísérletezéssel és gyors skálázódással virágozhatnak. De amint globális jelenlétre törekszenek, bele fognak ütközni a szigorúbb európai előírásokba. Megfelelő erőforrások és erős ösztönzők mellett kreatív, alacsony költségű módokat találnak majd a megfelelésre, és ezek a kockázatcsökkentő stratégiák végül visszaáramolhatnak az USA-ba, így a világ több, biztonságosabb innovációval gazdagodhat.

Legalábbis ez az ideális forgatókönyv. A valóság valószínűleg kuszább lesz. Az amerikai cégek globális károkat okozhatnak, mielőtt az európai szabályozó hatóságok foglalkoznának velük. Európa továbbra is elriaszthatja az innovációt, még mielőtt az megindulhatna, és így a világ számára összességében túl kevés kedvező hatás marad. A legnagyobb veszélyt azonban talán az jelenti, ha az Atlanti-óceán mindkét oldalán a szabályozó hatóságok exportálják saját megközelítésüket a másik felet igazodásra kényszerítve.

A világ talán akkor jár a legjobban, ha az amerikai és az európai szabályozó hatóságok továbbra is eltérően állnak a szabályozás kérdéséhez.

Copyright: Project Syndicate, 2025.

www.project-syndicate.org

Raghuram G. Rajan
A pénzügyek professzora a Chicagói Egyetemen. Az indiai jegybank kormányzója volt 2013 és 2016 között. Előtte 2003 és 2006 között az IMF vezető közgazdászaként dolgozott. Kutatásai területei közé a banki tevékenységek, a vállalati finanszírozás és a gazdasági fejlődés kérdései tartoznak.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images