A mesterséges intelligencia nem oldja meg minden problémánkat

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Szinte lehetetlenné vált figyelmen kívül hagyni a mesterséges intelligenciáról szóló, lélegzetelállító médiavisszhangot. A technológia gyorsuló fejlődését elkerülhetetlennek tekintik, ami egyszerre kelt izgalmat és létezésünket érintő félelmeket a jövővel kapcsolatban.

Az iparág élvonalában működő cégek magas tőzsdei értékeltségét látva a piacok meg vannak győződve arról, hogy technológiai forradalom zajlik.

Mégis újra kellett gondolnom a saját álláspontomat. Közgazdászként az utóbbi években úgy véltem, hogy a mesterséges intelligencia területén születő úttörő innovációk összességében pozitívak lesznek, hiszen pályafutásom során mindig ez történt új technológiák megjelenésekor. A technoszkeptikusok és pesszimisták jóslatai – miszerint egy-egy új technológia tömeges munkanélküliségi válságot okoz majd – sosem igazolódtak, ezért az alapállásom az volt, hogy most sem lesz másként. Ráadásul a mesterséges intelligencia áldás lehet a nyugati társadalmak számára, amelyek olyan problémákkal szembesülnek, mint a gyorsan öregedő munkaerő, a bevándorlás elleni politikai visszahatás, vagy az egyre növekvő államadósság-terhek.

A területen leginkább elmélyült szakértők gyakran azzal szembesítenek, hogy nem fogom fel igazán, milyen félelmetesen gyors ütemben zajlik az MI fejlődése. Nem ismertem fel, mennyire veszélyes lehet a technológia, különösen, ha eléri azt a pontot, hogy saját gondolkodását képes legyen alakítani, irányítója bevonása nélkül. Ugyanígy, ha az MI rossz kezekbe kerül – legyen az bűnszervezet vagy renitens állam –, politikai és társadalmi felfordulást okozhat.

És ott van még a technológia előállításának és működtetésének rendkívüli költsége. Nemrég láttuk, ahogy Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Királyságba látogatott, és a pompás ceremóniák mellett kiemelt hangsúlyt kapott az adatközpontokba és az azokat működtető energiahálózatokba irányuló további befektetések mozgósítása.

Tekintve a példátlan piaci értékeltségeket és az elképesztő nagyságrendű összegeket, fel kell tennem a kérdést: mi is pontosan a cél?

Ha a mesterséges intelligencia, minden nyilvánvaló ereje ellenére, nem tud érdemben hozzájárulni legnagyobb problémáink megoldásához, akkor mindez mire volt jó? Értem, miért szeretnék a vezető cégek tulajdonosai, hogy minden más vállalkozás is bevezesse az MI-t. De ez még nem jelenti azt, hogy a technológia segíteni fog a társadalmaink előtt álló legnagyobb és legmakacsabb kihívások kezelésében.

A magánszektorbeli munkaadóknak kétségkívül kézenfekvőnek tűnik az MI alkalmazása a munkaerőköltségek kordában tartására. A legtöbb közgazdász üdvözölne bármit, ami kizökkenti a vállalatvezetőket abból, hogy ennyire az „olcsó, rugalmas munkaerő” megszállottjai legyenek.

Az Egyesült Királyságban például a termelékenység növekedése gyenge a 2008-as pénzügyi válság óta, és ha jobban beleássuk magunkat az adatokba, láthatjuk, hogy a kulcsfontosságú közszektorbeli intézmények jelentős tényezők. Mégis, bár mindenki beszél az NHS (a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) termelékenységének növeléséről, valójában senki sem tette igazán magas prioritássá ezt.

Amikor 2023-ban tagja voltam a független Times Health Commission-nek, gyakran kellett vitatkoznom a széles körben osztott nézettel, miszerint bármilyen ajánlásunk is születik, az egészségügyi kiadások GDP-arányosan elkerülhetetlenül tovább fognak emelkedni. De miért kellene így lennie? Az 1970-es évek végén az egészségügyi kiadások aránya nagyjából megegyezett az oktatáséval – körülbelül 5% volt. Ma viszont már a GDP közel 12%-át teszik ki, több mint kétszeresét az oktatásnak.

Közgazdászi szemmel ezek a trendek értelmetlenek. Ha valami, akkor inkább az oktatásra fordított kiadásoknak kellene magasabbnak lenniük, mint az egészségügyieknek, hiszen a jobban képzett fiatalok a jövő munkaerejének termelékenységét növelhetik, és egészségesebb döntéseket hoznak.

Ráadásul az egészségügyben talán könnyebb is termelékenységnövekedést elérni, mint a tanításban.

Ami még rosszabb, minél inkább nőnek az egészségügyi kiadások, annál nehezebb elkerülni más területeken a megszorításokat, hacsak nem jönnek újabb, nagy adóemelések. A brit Office for Budget Responsibility (Költségvetési Felelősségi Hivatal) továbbra is borzalmas szintű államadósságot vetít előre 2050-re, hacsak nem teszünk valamit az NHS, a szociális juttatások, a közpénzből finanszírozott nyugdíjak és más szociális szolgáltatások ügyében.

Ezért ajánlom a közpolitikai döntéshozóknak, az iparági vezetőknek és másoknak azt, hogy dolgozzanak ki egy komoly, világos, bizonyítékokon alapuló tervet annak biztosítására, hogy a mesterséges intelligencia valóban hozzájáruljon a termelékenység növekedéséhez ott, ahol arra a legnagyobb szükség van. Nem feltétlenül lesz könnyű, de ha ennyi agy- és tehetség összpontosul a technológia fejlesztésére, bizonyára valaki képes lesz rájönni, hogyan lehet azt valóban jó célra fordítani.

Copyright: Project Syndicate, 2025.

www.project-syndicate.org

Jim O’Neill az Egyesült Királyság pénzügyminisztériumának korábbi államtitkára és a Goldman Sachs Asset Management korábbi elnöke.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images