Váratlan szövetség körvonalazódik az új hidegháborúban: Európa inkább Kínát választaná Amerika helyett

Nils Gilman amerikai történész és jövőkutató szerint a világpolitika új korszakba lép:

az ideológiai szembenállás helyét az energiaátmenet mentén húzódó törésvonalak veszik át.

A Berggruen Intézet vezető tanácsadója úgy látja, a 20. századot meghatározó demokrácia–autokrácia ellentét lezárult, és a globális hatalmi rendszer a zöldenergia és a fosszilis gazdaság közötti küzdelem köré szerveződik.

Szerinte a 2008-as pénzügyi válság és Donald Trump visszatérése a Fehér Házba zárta le a neoliberális globalizáció korszakát, és helyette a protekcionizmus, a kereskedelmi háborúk és a blokkok közötti erőpolitika tért vissza.

Gilman úgy véli, az új korszakban a fő választóvonalat az fogja meghatározni, hogy az országok miként reagálnak a fosszilis ipar ökológiai következményeire. Az egyik oldalon az energiafüggetlenségre törekvő, importőr országok – elsősorban Kína és Európa – állnak, amelyek iparilag és politikailag is a zöld átmenet felé mozdulnak. A másik oldalt az olaj- és gázkitermelő „petroállamok” – az Egyesült Államok, Oroszország és Szaúd-Arábia – alkotják, amelyeket közös érdek köt össze a dekarbonizáció elutasításában.

A történész szerint ebből „ökológiai hidegháború” formálódik, amelyben a fosszilis blokk akár kibertámadásokkal és dezinformációval is védekezhet a zöld infrastruktúra térnyerése ellen.

Gilman elképzelhetőnek tartja, hogy Európa és Kína ebben az új világrendben közeledni fog egymáshoz, annak ellenére, hogy politikai berendezkedésük alapvetően különbözik. Úgy látja, az európai országok egyre gyakrabban szembesülnek amerikai gazdasági zsarolással, miközben Kína stabil ipari partnerként kínál alternatívát a technológiai függetlenség felé vezető úton.

Portfolio Energy Investment Forum 2025

Az energiapiacok jövőjéről, az ágazat legnagyobb kihívásairól és a hazai ellátásbiztonságról is szó lesz a legnagyobb magyar gurukkal szakmai konferenciánkon. Itt az utolsó lehetőség, hogy biztosítsa a helyét!

Információ és jelentkezés

Egy francia külügyminisztériumi forrásra hivatkozva azt mondta: ha választani kellene az amerikai vagy kínai technológiai alap között, Európa ma inkább Pekinget választaná, mert Kína nem avatkozna be belső politikájába. Gilman szerint

ez a pragmatikus együttműködés háttérbe szoríthatja az emberi jogi aggályokat, mivel a klímaválság és a globális katasztrófák közepette a kormányformák közötti különbség elveszti jelentőségét.

A történész Kína szerepét kulcsfontosságúnak tartja a dekarbonizációban: az ország uralja a napelem-gyártást (a világtermelés 80 százalékát), a lítiumion-akkumulátorok 70 százalékát, valamint a szélenergia- és nukleáris technológiák jelentős részét. Elismeri, hogy Kína továbbra is épít szénerőműveket, de szerinte az energiamix folyamatosan a megújulók irányába tolódik. Az Egyesült Államok ezzel szemben tovább növeli szénhidrogén-termelését, és Gilman szerint Trump stratégiája – az olajhoz való hozzáférés globális biztosítása – a hetvenes évekre visszanyúló amerikai hagyomány folytatása.

Úgy véli, még Trump távozása után sem valószínű, hogy Washington feladná olajalapú külpolitikai prioritásait.

Gilman arra számít, hogy az „ökológiai hidegháborúban” a blokkokon belül is erős feszültségek lesznek, akárcsak a 20. századi hidegháború idején. Oroszország és Kína szövetsége meggyengülhet, ha az Egyesült Államok vezette nyugati rendszer szétesik, Irán pedig kiszámíthatatlan tényezővé válhat. A globális Dél országai közül sokan valószínűleg Kína felé fordulnak, amely beruházásokat és technológiát kínál, miközben nem támaszt politikai feltételeket. Gilman szerint ez vonzóbb ajánlat, mint a Nyugaté, amely gyakran emberi jogi elvárásokat támaszt. A történész úgy véli,

a klímamultilateralizmus ma már kimerült: Kína beruházásai többet tettek a kibocsátáscsökkentésért, mint az összes eddigi COP-konferencia együttvéve.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio