"Abszurd elképzelés, hogy Magyarország ellátásbiztonságát egy háborúval érintett vezetékre bízzuk"

Talán ma már sokak számára nyilvánvaló, hogy szovjet megszállás ide, levert forradalmak oda, Kelet-Közép-Európa társadalmai, vagy akár a belső nemzeti nyilvánosság egyes csoportjai is, gyökeresen eltérő módon gondolkodnak Oroszországról. A különbségek talán a nyugat-európai mértéket is meghaladják, ami markánsan rávilágít arra, hogy

a közös és hasonló múlt mennyire nem determinálja a közgondolkodást, illetve mennyire másként értelmezhető

- emeli ki a legelején Deák András.

Nincs ez másképp a földgázszektorral, azon belül az orosz földgázimporttal sem. A régió országai jóval a Szovjetunió felbomlása után, egészen a 2010-es évek közepéig gyakorlatilag kizárólag orosz földgázt importáltak. Ez nemcsak a földrajzi közelségből következett – legalább annyira meghatározó volt az örökölt infrastruktúra, a vezetékek, a szerződések, a kialakult rutin vagy az iparági gondolkodás.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy a változó biztonsági környezet, legkésőbb a 2014-es krími annexió néhány országot – Litvániát és Lengyelországot kiváltképp, de Csehország is részben ide sorolható – arra sarkalt, hogy kerül amibe kerül, de lemondjanak meglévő külgazdasági kapcsolataikról és máshonnan, adott esetben drágábban, nagyobb költséggel, de megbízhatóbb forrásból szerezzék be a földgázt. A többiek ezzel szemben nem voltak hajlandóak anyagi áldozatokat hozni a kiváltásért, normál külkereskedelmi termékként tekintettek a földgázra. Magyarország és Szlovákia ezen csoport eminens tagjai, akik még a 2022-es orosz agresszió után is ragaszkodnak az orosz gázimporthoz.

Portfolio Energy Investment Forum 2025

Holnap egy rendkívül erős panelbeszélgetéssel készülünk, amelyen ott lesznek a hazai földgázszektor legnagyobb szereplőinek vezetői: FGSZ, MVM CEEnergy, CEEGEX, MEKH, MFGT és OPUS TIGÁZ–TITÁSZ. A beszélgetést Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője moderálja.

Információ és jelentkezés

Szunnyadó kapcsolatok: a szomszédos interkonnektorok csendes biztosítékai

Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar ellátásbiztonsági szempontok – legfőképpen, hogy azt olcsón érjük el – ne érintették volna a szektort. Még az Antall-kormány kiépítette az osztrák hálózattal kapcsolatot teremtő, ún. HAG vezetéket (Hungary-Austria Gas Pipeline). Ez, az 1970-es években épült Adria olajvezetékhez hasonlóan, elkészültét követően egy üres cső volt csupán, pénzügyi értelemben aligha térült volna meg. Ugyanakkor évtizedes távlatból bölcs és hasznos döntésként tekintünk rájuk, biztonságot adnak, nem mellékesen pedig a 2010-es években az osztrák irányból érkező vezeték kapacitása csurig le volt kötve.

Ehhez hasonló, de ennél is szerencsésebb fejleménynek tűnik a 2010-es évek elejének „kelet-közép-európai interkonnektivitás” programja. Ezt az emlékezetes, 2009-es orosz-ukrán tranzitvita után kezdeményezte az Európai Bizottság. Annak eshetősége, hogy két és fél hétre leállhat az Ukrajnán keresztül érkező orosz import, elképzelhetetlen volt korábban. A városi legenda szerint a magyar rendszerirányító szimulációs programja is fenntarthatatlannak ítélte a helyzetet, amit aztán manuálisan és legfőképpen a bőséges gáztárolói kapacitásnak köszönhetően mégiscsak kezelni tudtunk.

Deák András szerint az események két fontos következménnyel jártak.

• Egyfelől Oroszország végleg úgy döntött, hogy új vezetékek révén megszünteti az orosz gáz európai exportja fölött meglévő ukrán kvázi-monopóliumot.
• Illetve az Európai Bizottság is elvi elvárásként fogalmazta meg, hogy a tagállamok ne csak egy irányból tudják ellátni magukat földgázzal.

Sőt, ehhez pénzt is adott – ennek köszönhetően valósult meg egy sor, ellátásbiztonsági szempontból hasznos fejlesztés: többek között a magyar-román és a magyar-horvát interkonnektorok, az adriai LNG-terminál és egy csomó belső hálózati projekt. Ezen beruházások szűken értelmezve nem térültek meg – kivéve persze a kelet-közép-európai kivitelezőket, akik nyugati adófizetői eurókból, többnyire jócskán túlárazva valósították meg azokat. De így nem 2022 februárját követően kellett nekiállni az alternatív infrastruktúrát építgetni, és ezek azok a vezetékek, amelyek révén

ma már kijelenthető, hogy fizikailag el tudnánk látni az országot gázzal orosz import nélkül is

- mutat rá.

Ha akarnánk, elbúcsúzhatnánk az orosz gáztól…

A helyzetet tovább javította, hogy a látszat ellenére, Magyarország leszokóban van a földgázról. A 2000-es évek első felének 14 milliárd köbméter körüli éves fogyasztási csúcsai 10 milliárd köbméter körüli szintre mérséklődtek a 2010-es évek végére, annál is jóval alacsonyabbra a 2021 utáni magas árkörnyezetben. A meghatározó ok a földgáz néha abszolút, néha relatíven, a többi energiahordozóhoz mérten magas ára volt.

A szerző úgy látja, hogy az uóbbinak köszönhetően

a 2010-es években leállt a hazai, amúgy sem túl hatékony gázerőművek legjava és inkább importáltuk a villamos energiát Európából, a környező országokból.

Így persze a magyar energiamérleg teljes importfüggőségi aránya nem nagyon javult, de abban csökkent az orosz import részesedése, nem csak a gázhálózatra nehezedett annak terhe és általában is diverzifikáltuk a függésünk. A 2000-es évek elejének primer energiamérlegében meglévő 40-45%-os földgázfelhasználási arány egyharmad alá süllyedt, és ha lassabban is, de a közeljövőben tovább mérséklődhet.

Az orosz földgáz tehát a vonatkozó politikai döntés esetén ma már fizikailag kiváltható, Magyarország képes lenne eleget tenni a nyugati országok és az Európai Bizottság ezirányú sürgetésének. Ugyanakkor

a földgázexportőr Egyesült Államok vonatkozó nyomásgyakorlása aligha teljesen mentes az önérdektől, míg a teljes leválást feltételező európai álláspont morális, szankciós motivációjú követelmény

- írja Deák András.

Ezek fontos szempontok, adott esetben kényszerítő erővel is bírhatnak. Mindazonáltal ezek a külső körülmények, amelyekhez való adaptációt a magyar földgázrendszer szempontjai mellett érdemes vizsgálni.

…de nem lenne bölcs dolog

Pusztán magyar ellátásbiztonsági szempontból az orosz gázról való teljes és végleges leválás nem indokolt. Abban az esetben lenne az, ha az orosz földgáz ellátásbiztonsági karakterisztikája szélsőségesen rossz lenne – őszintén szólva ez a feltétel többé-kevésbé teljesül – és ezzel párhuzamosan az alternatív forrásokban csukott szemmel is meg lehetne bízni - emeli ki. Ez utóbbi követelmény viszont nyilvánvalóan nem teljesül. Hogy a legszembeötlőbb fenyegetést említsem, a Hormuzi-szoros esetleges lezárása és a katari földgázszállítmányok hiánya egy,

a 2022-esnél is nagyobb kiesést jelentene ezúttal a globális cseppfolyósított földgáz piacán.

Az iráni helyzet fényében inkább meglepő, hogy eddig nem okoztak zavart a régió háborús cselekményei. De a nyugati partnerekben való bizalom is viszonylagos. Az Egyesült Államok vámpolitikája, Trump elejtett megjegyzései, illetve a Kínába irányuló földgázkivitelre kivetett exportvám, mint precedens jócskán elbizonytalaníthat bárkit, aki az amerikai importban, mint végső menedékben hisz.

De említhető Németország is, amely lesöpörve az európai egységes piacot a 2022-es gázmizéria közepén tetemes különdíjakat vetett ki gáztranzitra (is) és tartott fenn évekig, egy nehéz helyzetben jócskán megsarcolva a tőle keletebbre és délebbre elhelyezkedő országokat. Ilyen barátok mellett nincs szükségünk ellenségekre.

Az orosz gáznak lenne helye egy, csak az ellátásbiztonságra optimalizált magyar portfólióban, még ha alacsony aránnyal is.

Valóban olcsóbb az orosz gáz, de hatalmasak a kockázatok is

Ehhez képest a magyar ellátás földrajza jottányit sem módosult 2022 óta. Az orosz gázmolekulák szinte kizárólagos szerepe az importban aligha csökkent. A legfőbb változás legfeljebb annyi, hogy a régiónak az orosz gázembargó hatására elhalt másodlagos piacai helyett magától a Gazpromtól, közvetlenül vagyunk kénytelenek beszerezni most már szinte mindent.

Ugyanakkor ellátásbiztonsági szempontból ez egy abszurd helyzet

- hívja fel a figyelmet Deák András.

Egy olyan partnertől vásárolunk, aki a magyart leszámítva az összes uniós tagállam hosszú távú szerződését egyoldalúan megsértette 2022-ben.

Az ukrán tranzit leállítása óta a földgáz egyetlen rendszeren, a Fekete-tenger alatti Török – illetve esetlegesen Kék – Áramlaton érkezik. Ezen hálózatok műszaki állapotát is kétségek övezik, a szankciók miatt az azokat karbantartani képes nyugati, mélytengeri tevékenységben járatos cégek levonultak. De a vezetékek kompresszorállomásai is bőven az ukrán drónok hatókörén belül vannak, a csövek tulajdonképpen háborús övezeten haladnak át, Kijev kezébe helyezve a magyar ellátás sorsát - mutat rá. A tranzitországok, Törökország, Bulgária és Szerbia is okozhatnak és okoztak már kellemetlenségeket, és végül itt van az egész európai-amerikai szankciós fenyegetés, ami a teljes értékláncot érinti. Álmodni sem lehetne kockázatosabb viszonyokat, az ellátásbiztonság állatorvosi lova a mai magyar helyzet.

Eme voluntarista pozíció hozadék oldalán azonban ott áll az orosz gáz árelőnye. Bár a sajtóban gyakran elhangzik, hogy az orosz gáz drága, átlagos importára a holland tőzsdei árak környékén van, még azokat is meghaladja némileg, a valóságban a kettő közötti különbség az a mintegy 1500 kilométer, amennyi távolság az atlanti partvidék és a magyar határok között húzódik. Bár ez egy soktényezős egyenlet, de még ma sem tudunk olyan importportfóliót konstruálni, amiben orosz gáz nélkül ne emelkedne a magyar importár látható mértékben.

Például 2024 közepén az orosz gázról állítólag levált Csehország nagykereskedelmi árai mintegy 1,5 euró/MWh-val magasabbak voltak, mint az orosz csövön maradt, de tőle jóval keletebbre fekvő szlovák vagy délebbre lévő osztrák árak. A magyarországi orosz importár részben a háború előtt kötött, hosszú távú szerződéses árformula révén, részben egyéb körülmények hatására igencsak versenyképes, meglehetősen kedvező.

Deák András számításai szerint ez, a 2024-es piaci modellek alapján

a leválás esetén jelentkező nagyjából 10%-os, 2-4 euró/MWh potenciális árnövekmény

(a holland tőzsdei árak 2025 szeptember közepén 32 euró/MWh körül voltak) az orosz gáz melletti legfőbb makrogazdasági érv.

Ha ehhez hozzávesszük az orosz olajimport kiváltását is, illetve az arányában hasonló mértékű drágulást annak behozatalakor, a magyar nemzeti össztermék körülbelül fél százalékára rúgó, jelenlegi árakon nagyjából 400 milliárd forintos importárnövekményt jelentene az orosz fosszilis import kiváltása. Bár ez elég elnagyolt becslés, de a nagyságrend vonatkozásában mérvadó. Ez nyilván akkora összeg, amit egy felelős kormány nem söpörhet a szőnyeg alá, ugyanakkor nem is prohibitív, nem hozná el az országban a világ végét.

Szűkülő mozgástér, amerikai nyomás, csökkenő árelőny – ideje lenne váltani

Ami a földgázt illeti, idővel az orosz gáz árelőnye is feltehetően csökkenni fog, még ha talán nem is tűnik el teljesen. Az európai gázpiacok adaptálódnak a szállítások új földrajzához, bővülőben van a transzeurópai infrastruktúra. 2027-ben indul a fekete-tengeri román Neptun mezőről a termelés, amely a tervek szerint 8 milliárd köbméternyi, a magyar importot meghaladó mennyiségű gázt zúdítana a tágan értelmezett régióra. Előrehaladott állapotban van a horvát cseppfolyósított gázimport terminál bővítése és egyre liberalizáltabb a balkáni gázinfrastruktúra is.

Mindezek a folyamatok

oldják a régió elkülönültségét, elérhetőbbé teszik az alternatív szállításokat, versenyzőbbé teszik a helyi piacokat is.

Nagyjából így állunk ma. Adva van egy szűkülő politikai mozgástér, európai és a korábbinál erőteljesebb amerikai nyomás, amely szereplők eddig ugyan csak szavakban, de egyre határozottabban jelzik, hogy Magyarországnak is le kellene válnia az orosz gázról. Az európai piaci adaptációval párhuzamosan lassan, de biztosan csökken az orosz gáz árelőnye. Van egy raklapnyi fenyegetés a mostani importszerződések és -útvonal kapcsán.

Három és fél évnyi háború után nincs semmi bizonyosság, hogy az belátható időn belül véget ér, és azt sem tudhatjuk, egy tűzszünet/béke mit jelent majd az energiapiaci szankciók vonatkozásában. Eddig egy rendezésben (is) reménykedve, húztuk az időt, aminek kétségtelenül voltak eredményei. Kibekkeltük a 2022-23-as válságot, nem a legnagyobb piaci pánik idején kötöttünk alternatív szerződéseket, és tényleg évekig olcsóbban vettünk olajat és gázt, mint a diverzifikáló többiek.

A kérdés, hogy megéri-e ezt tovább csinálni

- teszi fel a kérdést a cikk írója.

Ha küszöbön a béke és feloldják a szankciós rendszert, talán igen. Ellenkező esetben ha esetleg az ukránok lebombázzák az orosz kompresszorállomást, vagy Trump szankciós listára helyezné mondjuk a bolgár rendszerirányítót az orosz gáztranzitért, pánikszerűen, kapkodva hívogathatjuk a kereskedőket, hogy van-e gázuk. Ez drágának hangzik. Lehet, itt az ideje engedni a kényszereknek, alkalmazkodni a viszonyokhoz, lassan ellépegetni és kialakítani egy kiegyensúlyozottabb portfóliót, ami ha valamivel drágább is a mindennapokban, növeli a hitelességet és csökkenti egy, ma már egészen valószerű negatív kimenetel következményeit.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images