Olyan présben van a magyar társadalom, ami összeroppanthatja a rendszert

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Roppant terhelés a magyar szendvicsgeneráción

A magyar szendvicsgeneráció terhelése a valóságban a bemutatott statisztikai arányoknál sokkal nagyobb, mert két tényező erőteljesen növeli az aktív korúakra nehezedő eltartási terheket: egyrészt az, hogy az aktív korúak jelentős százaléka is inaktív, másrészt az, hogy az aktív kor alsó küszöbértékét félrevezető a 15 éves életkorban megadni.

1. Teljes magyar eltartottsági ráta, ha figyelembe vesszük az aktív korú népesség inaktivitási arányát

A KSH jelentése szerint Magyarországon a 15-64 évesek körében az inaktivitási arány 21,4% (férfiak esetében 17,5%, nők esetében 25,3%).

Így az aktív korú népesség 6,23 millió fős létszámánál  a ténylegesen aktív népesség létszáma 1,33 millió fővel (a teljes népesség arányában 13,8%-kal) 4,98 millió főre csökken.

A gyermekkorú népesség és az időskorú népesség létszámához hozzá kell adni a 15-64 éves népesség szintén "eltartandó" inaktív tagjainak a létszámát, és ezt kell viszonyítani a tényleges aktív 15-64 éves korú népesség létszámához.

Vagyis a teljes lakosság arányában 14,5%-ot kitevő 0-14 év közötti gyermeknépesség létszámához és a 20,8%-ot kitevő időskorú népesség létszámához hozzá kell adni a teljes lakosság arányában 13,8%-ot kitevő inaktív aktív korúak létszámát, és ezt az összesített létszámot kell viszonyítani a teljes lakosság 52% kitevő ténylegesen aktív 15-64 évesek létszámához.

A valóban aktív 15-64 éves népességre háruló terheket tükröző módosított teljes eltartottsági ráta ennek tükrében 94,5%-ra nő.

2. Teljes magyar eltartottsági ráta, ha figyelembe vesszük az önálló életkezdés tényleges időpontját

Ha a teljes magyar eltartottsági ráta számítása során figyelembe vesszük az első önálló munkakezdés tényleges magyarországi időpontját, amelytől kezdve az érintett saját magáról gondoskodni képes (és kiköltözik a mamahotelből is), akkor nem a 0-14 éves korú gyermekkorú népességet, hanem az eltartásra szoruló 0-24 éves (gyermek + még nem önálló fiatal felnőtt) népességet vesszük figyelembe, akkor a következő adatokkal számolhatunk:

1. 0 - 24 éves életkor között 2,392 millió fő,
2. 25 - 64 éves életkor között 5,203 millió fő,
3. 65+ életkorúak száma 1,997 millió fő.

Ebből következően a tényleges önálló életvitel megkezdése szerint módosított teljes eltartottsági ráta 84%-os lenne.

3. Ha mindkét módosító tényezőt figyelembe veszük, akkor a kétszeresen módosított teljes eltartottsági mutató elképesztően magas, 115%-os szintre emelkedik.

Eszerint ténylegesen már több mint egy inaktív személy eltartásáról kell gondoskodnia egy aktív személynek. Ezért súlyosan félrevezető a magyar nyugdíjrendszer kapcsán azzal számolni, hogy még mindig közel három aktív korú ember jut egy nyugdíjasra, hiszen az aktív korú embereknek nem csak a nyugdíjak fedezetét kell megteremteniük, hanem el kell tartaniuk a hosszan velük élő és későn önállósodó gyermekeik mellett a saját korosztályaik inaktív (beteg, rokkant, munkanélküli) tagjait is.

A helyzetet pedig még ennél is súlyosabbá teszi, hogy az aktív korú népességből százezrek külföldön dolgoznak/élnek, vagyis külföldön fizetik a közterheket, így valójában a magyarországi teherviselés szempontjából a módosított létszámú aktív korú népesség létszámát tovább kell csökkenteni a tartósan küldöldön dolgozó magyarok számával is - így az itthon élő szendvicsgeneráció teljes terhelése még nagyobb lehet.

A demográfiai folyamatok ismeretében különösen fájdalmas következményekkel járhat már középtávon is, hogy nincs semmilyen kormányzati döntés a nyugdíjrendszer ténylegesen meglévő ellentmondásainak kezeléséről, például a nyugdíjasok relatív elszegényedését okozó rendszeres éves nyugdíjemelés módszerének megváltoztatásáról, a 13. havi nyugdíj és a nők kedvezményes nyugdíja feltételeinek áttekintéséről, a külföldön dolgozó magyarok miatt kieső itthoni járulékbevételek pótlásáról, a járulékplafon eltörlése miatt a magas keresetűek exponenciálisan emelkedő nyugdíjígérvényéről, a közteherviselés hazai optimalizációs lehetőségeinek - részmunkaidő, kata, ekho, őstermelő, stb. - az érintettek nyugdíjvárományát drámai mértékben csökkentő hatásairól, a nyugdíj összegének a várható élettartam hosszától való függetlensége várható következményeiről, és így tovább.

A jövő évi országgyűlési választások közeledtével a nyugdíjas társadalom megnyerését célzó javaslatok csatája egyre vadabbá válik - teljes mértékben figyelmen kívül hagyva az ötletek hosszú távú hatásait, a nyugdíjrendszer fenntarthatósági kockázatainak növekedését.

Az ádáz politikai küzdelem legutóbbi ékes bizonyítéka a 14. havi nyugdíj bevezetésének kormányzati lebegtetése.

Egy 14. havi nyugdíj további 600 milliárd forintos finanszírozási igényt keletkeztetne a nyugdíjkasszában - nagyságrendileg ugyanannyit, mint a Tisza-párt nyugdíjasoknak tett javaslatcsomagja -, ami azt esetleges bevezetése pillanatától kétségessé teheti a plusz egy havi nyugdíj hosszabb távú fenntarthatóságát.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images