Az amerikai fogyasztói bizalom októberben gyakorlatilag stagnált:
a Michigan Egyetem felmérése szerint az index 55,0 pontra csökkent a szeptemberi 55,1 pontról. Ez 22 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi 70,5 ponthoz képest.
A jelenlegi gazdasági helyzetet mérő részindex 61 pontra emelkedett, míg a várakozásoké 51,2 pontra süllyedt.
A fogyasztók kissé kedvezőbben ítélték meg saját pénzügyi helyzetüket és az üzleti kilátásokat, de romlott a tartós fogyasztási cikkek vásárlási hajlandósága és a jövőbeni pénzügyi kilátások megítélése. Az amerikai háztartások továbbra is a magas árakat és a gyengülő munkaerőpiacot tartják a legfőbb problémának. Az októberi felmérés szerint a kormányzati leállás eddig nem befolyásolta érdemben a lakossági hangulatot.
Az inflációs várakozások enyhén mérséklődtek: az egyéves előretekintő mutató 4,7-ről 4,6 százalékra csökkent, a hosszú távú (5–10 éves) várakozás pedig 3,7 százalékon maradt.
Ezek a szintek a tavalyi értékek és az idei tavaszi csúcsok között helyezkednek el, amikor a vámemelési bejelentések megugrasztották az inflációs félelmeket.
Érdekesség, hogy a fogyasztói bizalom alakulása erősen eltér a részvénnyel rendelkező és a részvényekkel nem rendelkező háztartások között.
Míg a részvénypiaci befektetésekkel bíró fogyasztók hangulata május óta látványosan javult, addig a részvény nélküli háztartásoké meredeken esett.
Ez a különbség arra utal, hogy a tőzsdei teljesítmény növeli a vagyonosabb rétegek bizalmát, miközben az infláció és a gyenge reáljövedelem rombolja az alacsonyabb jövedelműek gazdasági kilátásait.
Az ábra tehát azt emeli ki, hogy az Egyesült Államokban a gazdasági hangulat egyre inkább kettészakad.
A pénzügyi eszközökkel rendelkező rétegek profitálnak a tőkepiaci emelkedésből, míg a megtakarításokkal nem rendelkezők számára a magas árak, a bizonytalan munkahelyek és a reáljövedelmek csökkenése határozza meg a gazdasági közérzetet. Ez a divergencia a fogyasztás és a gazdasági növekedés szempontjából is meghatározó kockázatot jelent a következő hónapokban.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Kifakadt az EU pénzügyi biztosa, mert akadályozzák a kormányok a banki összeolvadásokat
Kötelezettségszegési eljárást kaphat a nyakába Olaszország.
Hét új városba jelentett be repülőjáratot a Budapest Airport
12,5%-kal nő az ülőhelyek száma a téli menetrendben.
Kulcsfontosságú település visszafoglalását jelentette be az ukrán hadsereg
Mintegy 100 orosz katona veszthette életét, többen pedig fogságba estek.
A brit miniszterelnök nagy kritikusát választották meg a Munkáspárt második emberének
A szokásokkal ellentétben nem lesz a kormány tagja.
Orbán Viktor először találkozik XIV. Leó pápával
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is fogadja hétfőn.
Élet az Otthon Starton túl: ilyen törlesztőrészletekkel csábítanak most a bankok
Sokaknak nem a fix 3% a legjobb megoldás.
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
