Az idei év kiábrándító 1,2%-os növekedése a mélypontot jelentheti az orosz gazdaság szempontjából, a következő két évben 1,5 százalék környékére gyorsulhat a növekedés – vélekednek a WIIW szakemberei. Ez még mindig jócskán elmaradna a 2023-24-es 4 százalék feletti ütemtől, de
talán elérheti a mélypontot az orosz gazdaság, most úgy tűnik, hogy a recesszió elkerülhető lesz.
Az elemzés készítői kiemelik, hogy az extrém szigorú monetáris politikának (jelenleg 17% az alapkamat) köszönthetően az inflációt sikerült kontrollálni, ez ugyanakkor a belső kereslet gyengülésével és a gazdaság stagnálásával járt. Ez pedig a visszafogott nemzetközi olajárakkal és az erős rubellel karöltve bevételkiesést okoz a költségvetésben, amit adóemelésekkel, többek között az áfa növelésével ellensúlyoztak.
Az orosz kamatszint 21%-on érte el a csúcsot, ez pedig fogyasztás helyett megtakarításra ösztönözte a lakosságot, illetve a magas finanszírozási költségeken keresztül visszafogta a hitelezés bővülését. Idén júniusban azonban fokozatos lazításba kezdhetett a jegybank. A WIIW szakértői szerint az év végéig még további 100 bázispontos kamatcsökkentés férhet bele, 2026-ban pedig fokozatosan 10%-ra mérsékelhetik a kamatot, ami elkezdheti élénkíteni lassan a fogyasztást.
Az orosz ipar termelésének növekedését szinte csak a hadiipar, különösen a dróngyártás tartja fenn, ez is arra utal, hogy az ukrajnai háború egyre inkább a drónokról szól. Az összes többi iparág teljesítménye stagnál vagy esik, kiemelkedik a járműgyártás, mely 19%-kal zuhant a legutolsó adatok szerint.
A viszonylag jó gazdaság kilátások mellett az orosz költségvetés a koronavírus-járvány óta a legmagasabb hiánnyal zárhatja az idei évet, a deficit az év végére elérheti a GDP 2,5%-át. Ez ugyan nem számít magasnak nemzetközi összevetésben, de a finanszírozási költségek magasak az extrém kamatszint miatt, ezért akár további megszorításokra is szükség lehet – vélik a WIIW elemzői. A 2026-os költségvetés tervezetében szerepel az áfa általános kulcsának 20-ról 22%-ra emelése, illetve a kisvállalatok egyszerű adózási körének szűkítése.
Az orosz külkereskedelem elsősorban az alacsony olajárak miatt teljesít tartósan gyengén. A kereskedelmi mérleg többlete az első hét hónapban 25 milliárd dollárra szűkült az egy évvel korábbi 41 milliárdról.
A bécsi kutatóintézet szakemberei nem számolnak azzal, hogy 2027-ig további gazdaságilag fájdalmas nyugati szankciók jönnek Oroszországgal szemben. A jelenlegi intézkedések fájdalmas hatásai azonban csak hosszútávon érvényesülnek majd teljesen, így ez továbbra is rontja a kilátásokat.
A közgazdászok szerint
az ukrajnai háború a következő két évben sem fog lezárulni,
mivel Donald Trump amerikai elnök eddig sem tudott komoly elköteleződést kierőszakolni az orosz vezetésből a béke mellett. Ukrajna harcképességét az európai fegyvervásárlások tarthatják fenn a következő években is a NATO keretei között.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Orosz víztározóra mért csapást Ukrajna: masszív mennyiségű víz indulhatott meg, evakuáltak néhány településen
Videón a megrongálódott létesítmény.
Megérkezett az időjárás-előrejelzés: hidegfrontot követően intenzív melegedés indul Magyarországon
Ilyen idő várható a jövő hét foyamán.
Hiába dolgozott az ukrán légvédelem, súlyos károkat okoztak az orosz drónok Kijevben az éjszaka folyamán
Sok a sérült a fővárosban.
Újra előveheti a kormány a tervet, aminek sok napelemes háztartás örülhet
Régi ígéret teljesülhet.
Nem szavazta meg a koszovói parlament az idei választáson győztes miniszterelnök kormányát
Nem lesz egyszerű dűlőre jutni.
Felügyelet nélkül elindult egy MÁV-mozdony: négy kilométerrel később állt csak meg az elszabadult jármű
Egyelőre tisztázatlanok a körülmények.
Új fejlesztésű űrhajót indított útnak egy távol-keleti hatalom a Nemzetközi Űrállomásra
Fontos mérföldőnek tekintik az űrversenyben.
Magyar vállalkozás: viharban, jó irányba
Habár a vállalkozások számára komoly csapások sorát hozta a COVID-dal megnyíló bizonytalanság kora, a magyar gazdaságot azonban nem meggyengítik, hanem termelékenysége és minősége javítá
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.

