Botrány a Városházán: tüntetők mentek be az ülésre
Gazdaság

Botrány a Városházán: tüntetők mentek be az ülésre

MTI
Szerdán ismét tüntettek a budapesti taxisok, több tucat autóval tartottak tiltakozó demonstrációt a Fővárosi Közgyűlés ülésezése alatt a Városháza előtt.

A Fővárosi Taxi Egyesület korábbi közleménye szerint az eseményt azért szervezték, mert "bizonyos érdekcsoportok"

a szabad taxizást ellehetetlenítve külföldieket alkalmazó flottás rendszert akarnak bevezetni.

A tiltakozók közül többen bementek a Fővárosi Közgyűlés ülésére, de a főpolgármester nem engedte, hogy a követeléseiket megfogalmazó levelüket ott felolvassák.

A taxisok közben a belváros más részein is forgalomlassító demonstrációkra gyűltek össze.

A Fővárosi Taxi Egyesület társelnöke a közgyűlési ülésről távozva közölte, hogy az eredmények érdekében minden lehetőséget szeretnének kihasználni, ezért a csütörtöki közmeghallgatáson is részt vesznek majd.

Váczi Norbert hozzátette, hogy a követeléseik ugyanazok, mint az egy hónapja tartott tiltakozáson is, tehát

a tarifamódosítás és a létszámszabályozás mellett az illegális személyszállítás elleni küzdelmet tekintik a céljuknak.

A tárgyalások nem haladtak, ezért a tiltakozók minden közgyűlésen meg fognak jelenni, amíg nem lesznek eredmények. Más lehetőség nem látszik, mert a megegyezés Karácsony Gergellyel egyre kevésbé valószínű, de "erőteljesebb nyomásgyakorlással" talán célt lehet érni - fogalmazott.

A tiltakozás három napon át Budapest több pontján forgalomlassító demonstrációkkal folytatódik.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kasza Elliott-tal

Top10 upgrade

A roic.ai pár hónapja kijött egy API fejlesztéssel (v2), kipróbáltam, mert az AAPL ticker minden adatához hozzá lehet férni az API-n keresztül, hogy tesztelhessük a dolgot, és előfizettem rá.

RSM Blog

NIS2 élesben: indul a szankcionálás

A NIS2 már nem jövőbeli kihívás, hanem jelen idejű megfelelési kötelezettség. Az SZTFH szeptemberi bejelentésével élesbe fordult a kiberbiztonsági auditok ellenőrzése: a határidők elmulasz

Portfolio Banking Technology 2025

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Portfolio Professional Investment Day 2025

2025. november 5.

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet