Horvátországnak sikerült, ami Magyarországnak nem
Gazdaság

Horvátországnak sikerült, ami Magyarországnak nem

Portfolio
Horvátország Európa legátfogóbb demográfiai intézkedéscsomagját vezette be a családok megerősítése és a születésszám növelése érdekében, ami már kezdi meghozni az első eredményeket - számolt be a Croatia Week. Eközben Magyarországon szeptemberben soha ilyen kevés gyerek nem született.

Ivan Šipić demográfiai és bevándorlási miniszter bejelentése szerint Horvátország egyedülálló módon hajtja végre Európában a széles körű demográfiai intézkedéseket.

Több mint félmilliárd eurót fektettünk be a szülők támogatására, az anyaság biztonságának megteremtésére és a gyermekgondozásra. Sok év után először tapasztalunk növekedést az újszülöttek számában

– nyilatkozta a miniszter.

Az eredmények már láthatók: az elmúlt négy hónapban 656-tal több gyermek született, mint az előző év azonos időszakában. A kormány célja, hogy hosszú távú, biztonságos környezetet teremtsen a családok számára pénzügyi támogatások, lakhatási segítség, egészségügyi ellátás és a helyi közösségek fejlesztése révén.

A miniszter kiemelte a külföldön élő fiatal horvátok hazatérését ösztönző kezdeményezéseket is.

Nem csak a pénz hozza világra a gyermekeket. Biztonságra, stabilitásra és reményre van szükség. Ezért fektetünk be a közösségekbe, a fiatal családokba, és abba, hogy Horvátországban maradjanak

– tette hozzá.

Itthon nem jött el a fordulat

Mindeközben Magyarországon szeptemberben (a szezonálisan igazított adatok szerint) folytatódott a hazai demográfiai adatok romlása. Soha ilyen kevés gyerek nem született Magyarországon, a gyerekvállalási kedvet tükröző termékenységi ráta szintén sokéves mélypontra zuhant. Jó hír, hogy a halálozások száma szintén nagyot csökkent, ez azonban nem tud változtatni a tényen, hogy a természetes fogyás tavaly óta mélyebb pályán fut tovább. 

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes

A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a

Holdblog

Kína markában a kritikus nyersanyagok

Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet