A projekt a Felzárkózó települések kormányzati program helyszínein, teljesen RRF-finanszírozásban valósult meg, 12,9 milliárd forintos uniós támogatással. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány eddig 20 naperőművet épített fel 12,5 MW összkapacitással, amelyek már csatlakoztak a hálózatra is.
A modell alapján
a helyben megtermelt energiát a piacon értékesítik, és az így befolyó bevételek a leginkább rászoruló családok energiaszámláit csökkentik.
A támogatás három elemből áll, amelyek keretében
- a háztartásokban, ahol szükséges, biztonságos árambeviteli pontot alakítanak ki az elektromos fűtőpaneleknek,
- feltöltik az előrefizetős mérőket, valamint
- elektromos fűtőpaneleket biztosítanak, hogy legalább egy helyiség minden családnál fűthető legyen a téli hónapokban.
A 2024/2025-ös fűtési szezonban 1000 nyertes család kapott fűtéstámogatást. A program keretében további 3 településen épül új erőmű és 1000 új családdal bővül a támogatottak száma.
A modell nemcsak energetikai, hanem szociális értelemben is úttörő:
a megtermelt napenergia a társadalmi felzárkózás eszközévé válik.
A projekt a közösségi energiatermelés és a társadalmi felelősségvállalás határterületén jött létre. A naperőművek helyszínválasztásánál a Máltai Szeretetszolgálat szakemberei figyelembe vették az alállomások elhelyezkedését, így a rendszer később energiaközösséggé is fejleszthető. Éppen ezért a szervezet az energiaközösségek jogi kereteinek finomítására is kidolgozott egy javaslatot, amely a jövőben lehetővé teheti, hogy a helyben termelt energia közvetlenül a közösségekhez jusson el.
A projektet az energiaszektor is kiemelkedő példaként értékeli. A Magyar Megújuló Energia Szövetség (MMESZ) elnöke, dr. Novák Csaba szerint a Máltai Szeretetszolgálat kezdeményezése új szintre emeli a megújuló energia társadalmi dimenzióját.
Az MMESZ kiemelten figyel arra, hogy a megújuló energia ne csak a technológiai fejlődést, hanem a társadalmi jólétet is biztosítsa. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat példája ennél is tovább megy és jól mutatja, hogy a napenergia közösségi formában is képes életeket megváltoztatni - biztonságos, tiszta és megfizethető fűtést nyújtva a legkiszolgáltatottabb családoknak, amely összességében a társadalmi felzárkózást szolgálja.
- mondta dr. Novák Csaba a Portfolionak eljuttatott közleményében.
Hozzátette: "most, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) közösen létrehoztuk a Magyar Energiaközösség Klasztert, különösen fontosnak tartjuk az energiaközösségi projektek támogatását, mert ezek mutatják meg, mit jelent valójában az energiaközösség: összefogást, felelősséget és fenntartható jövőt".
Címlapkép forrása: Máltai Szeretetszolgálat (Majoros Árpád Csaba)
Még több fegyvert küldhet Trump a feszült térségbe: minden jel szerint háború készül
Cél a régi ellenség elűzése.
Összeütközött két vonat a magyar határ közelében, rengetegen megsérültek
Még nem tudni mi okozta a balesetet.
Egyre több jel utal arra: rendkívüli tél következik, keményen megugorhatnak a számlák
Hidegbetörések jönnek.
Nagy baj: Magyarország szomszédjában súlyos krízisbe került a sikerágazat
Elbocsátásokat jelentettek be.
Ez az igazi illúziógyár: mindenki átver mindenkit a munkában?
Hódít a career catfishing.
Van egy olyan fegyvere Ukrajnának, ami még a legendás Tomahawknál is többet tud
Ráadásul nincsenek is korlátok.
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Jövőre a bankunk megmondja, hogy melyik számlával tudnánk spórolni. De mennyi lehet ez a megtakarítás?
Az MNB elvárásai alapján a bankok jövő év elején (az éves díjkimutatással együtt) tájékoztatni fogják ügyfeleiket arról, hogy van-e számukra kedvezőbb számlacsomag az adott pénzintézet
A bizalom kultúrája - miért stratégiai eszköz ma a bejelentővédelmi rendszer?
A 2023. évi XXV. törvény, közismertebb nevén a panasztörvény, a visszaélés-bejelentési rendszert a vállalati megfelelés kötelező elemévé tette. A tudatos vállalatok számára azonban
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Túlhalászat: veszélyben az óceánok
Sokáig élt az a mítosz, hogy a tengerek kimeríthetetlen forrást jelentenek, de ma már tudjuk, hogy a túlhalászattal óriási kárt okozunk ennek a sérülékeny ökoszisztém
Hárommillióért 19-et visszafizetni?
A pénzügyekhez nem értő embereket nagyon könnyű hergelni, pici csúsztatásokkal nagy érzelmeket kiváltani. Nemrég írtam egy hasonló esetről, ahol ráadásul elméletileg pénzügyileg képzett
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Újabb autóipari válság közelít: visszatérhet a rettegett chiphiány?
Sötét felhők gyülekeznek Németország fölött.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

