Kitiltaná a Huaweit az Unióból az Európai Bizottság
Gazdaság

Kitiltaná a Huaweit az Unióból az Európai Bizottság

Portfolio
Az Európai Bizottság olyan jogszabályt készít elő, amely kötelezővé tenné a tagállamok számára a Huawei és a ZTE fokozatos kivezetését a távközlési hálózatokból, és a nemzeti döntéseket a bizottság biztonsági iránymutatásaihoz igazítaná - adta hírül a Bloomberg.

Az ügyet ismerő források szerint Henna Virkkunen, a bizottság alelnöke azt tervezi, hogy a 2020-as bizottsági ajánlást – amely a magas kockázatú beszállítók mobilhálózatokban való alkalmazásának mellőzésére szólít fel – kötelező erejű jogszabállyá emeli. Noha az infrastruktúrával kapcsolatos döntések nemzeti hatáskörbe tartoznak, a javaslat rákényszerítené a tagállamokat az uniós biztonsági iránymutatások követésére.

Az EU egyre inkább a kínai távközlési eszközgyártók jelentette kockázatokra összpontosít a Kínával – második legnagyobb kereskedelmi partnerével – feszültebbé vált kapcsolatok közepette.

A fő aggodalom, hogy a kritikus nemzeti infrastruktúra feletti ellenőrzés olyan, Pekinghez szorosan kötődő vállalatokhoz kerülhet, amelyek veszélyeztetik a nemzetbiztonsági érdekeket.

Virkkunen azt is vizsgálja, miként lehetne korlátozni a kínai beszállítók szerepét a vezetékes hálózatokban. Ez különösen időszerű, mivel az országok felgyorsítják a korszerű optikai szálas fejlesztéseket a nagysebességű internet bővítésére.

A bizottság olyan lépéseket is mérlegel, amelyek eltántorítanák a nem uniós országokat a kínai gyártókra támaszkodástól. Az ügyet ismerő személyek szerint ez akár a Global Gateway program forrásainak megvonását is jelentheti azoktól az államoktól, amelyek támogatásukat Huawei-berendezéseket érintő projektekre használnák fel.

Az 5G-hálózataink biztonsága kulcsfontosságú a gazdaságunk számára

– mondta Thomas Regnier, a bizottság szóvivője, aki a Huaweihez hasonlóan nem kívánta kommentálni az esetleges tiltást. Kína külügyminisztériuma korábban bírálta, hogy az EU magas kockázatú beszállítóként jellemzi a Huaweit és a ZTE-t, mondván, ennek nincs jogi vagy ténybeli alapja.

A kiberbiztonsággal kapcsolatos aggodalmak a Bloomberg szakértői szerint Európa-szerte újraéledtek: elemzők szerint Németország és Finnország szigorításokat mérlegel. Az Egyesült Királyság és Svédország már évekkel ezelőtt betiltotta a kínai beszállítókat, míg például Spanyolország és Görögország továbbra is engedélyezi alkalmazásukat. Az EU Kínával szemben keményebb álláspontot sürgető politikusai arra figyelmeztetnek, hogy az eltérő megközelítések komoly biztonsági kockázatot jelentenek.

A tiltások politikai vitát is gerjeszthetnek, mivel a tagállamok régóta ellenállnak annak, hogy a Huawei-ügyben átadják döntési jogköreiket a bizottságnak.

A távközlési szolgáltatók szintén elleneznék a korlátozásokat, arra hivatkozva, hogy a Huawei technológiája olcsóbb és jobb a nyugati alternatíváknál.

A kérdés Donald Trump első elnöki ciklusa idején került igazán reflektorfénybe, amikor az elnök kitiltotta az USA-ból a Huaweit, és intenzíven lobbizott az európai szövetségeseknél a hasonló lépésekért. A bizottság ekkor dolgozta ki az úgynevezett "5G eszköztárat", amely a magas kockázatú beszállítók kizárását szorgalmazta a rádiós és a maghálózati infrastruktúrából. Alkalmazása azonban nem volt kötelező, mivel a kritikus infrastruktúra és a nemzetbiztonság a tagállamok hatáskörébe tartozik.

A bizottság felszólítja azokat a tagállamokat, amelyek még nem hajtották végre az 5G eszköztárat, hogy fogadjanak el releváns intézkedéseket a kockázatok hatékony és gyors kezelésére. A késlekedés az EU egésze számára egyértelmű kockázatot jelent

– tette hozzá Regnier.

Svédország teljes tiltást vezetett be a Huawei ellen, ami kínai ellenlépéseket váltott ki, és visszatartott más országokat a hasonló döntésektől.

Thierry Breton volt uniós biztos később fokozta a nyomást azzal, hogy név szerint említette a Huaweit és a ZTE-t – szakítva a korábbi, névtelen "magas kockázatú beszállítós" megfogalmazással –, és megígérte, hogy a bizottság saját hálózataiból is eltávolítják technológiájukat. Ez azonban nem ösztönözte cselekvésre a nemzeti kormányokat.

Trump idei második elnöki ciklusának kezdetével a távközlési iparág Európában is újabb vizsgálatokra számított a kínai technológiai vállalatok szerepével kapcsolatban. A Huawei finn riválisa, a Nokia arra figyelmeztetett, hogy a Huawei széles körben jelen van az európai hálózatokban, miközben Kínában fokozatosan kiszorítja a Nokiát és más nyugati beszállítókat.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Holdblog

Kína markában a kritikus nyersanyagok

Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Portfolio Future of Construction 2025

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Finanszírozás a gyakorlatban – Budapesti Fórum

2025. november 11.

Portfolio Investment Day 2025

2025. november 18.

Portfolio AI & Digital Transformation 2025

2025. november 25.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet