Szárnyal a DAX, miközben a német gazdaság stagnál – Mi áll a háttérben?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Miért lassult le Németország?

A német gazdaság növekedése két tartós akadályba ütközött: a demográfiai változásokba és a beruházási lemaradásba.

A fenti ábra jól mutatja, hogyan öregedett el fokozatosan a német társadalom az elmúlt hat évtizedben. Míg az 1960-as években a 65 év felettiek aránya alig haladta meg a 10%-ot, mára már közel minden negyedik német ebbe a korcsoportba tartozik, és az évek során ez a tendencia egyre csak erősödik.

Ez a változás alapjaiban formálja át a munkaerőpiacot:

egyre kevesebb aktív dolgozó tart el egyre több nyugdíjast, a munkaerőhiány pedig bérnyomást, termelékenységi gondokat és társadalmi feszültségeket okoz.

A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) előrejelzései szerint ez a folyamat a következő évtizedekben tovább erősödik. A német népesség 2050-re várhatóan 5-10 millió fővel csökkenhet, miközben a 65 év felettiek aránya elérheti a teljes lakosság közel egyharmadát. A munkaképes korú, 15-64 éves népesség ugyanakkor a jelenlegi mintegy 53 millióról 41 millió fő körülire zsugorodhat.

A külföldi munkaerő részben enyhíti ugyan a hiányt, de integrációjuk sokszor lassan és nehézkesen zajlik. A bevándorlás és a gazdasági bizonytalanság témája ráadásul a politikában is komoly törésvonalakat hozott létre, ami azt mutatja, hogy a munkaerőhiány társadalmi következményei is egyre súlyosabbak.

A német gazdaság másik tartós gyengesége a beruházások hiánya.

Az elmúlt másfél évtizedben Németország következetesen kevesebbet költött infrastruktúrára, digitalizációra és lakhatásra, mint legtöbb nyugat-európai versenytársa.

A fenti grafikon jól szemlélteti, hogy miközben olyan országok, mint Ausztria, Franciaország vagy Olaszország fokozatosan növelték beruházási rátájukat, Németország beruházási rátája lényegében stagnált. A beruházások GDP-hez viszonyított aránya 2010 és 2024 között 20% körül mozgott, míg Ausztriában és Ausztráliában tartósan 23-25% között alakult, az Egyesült Államokban pedig 21% felett maradt. A különbség első ránézésre nem tűnik jelentősnek, de hosszabb távon ez komoly versenyképességi hátrányt okoz, hiszen elsősorban a beruházások szintje határozza meg, milyen ütemben képes egy gazdaság megújulni és alkalmazkodni a technológiai változásokhoz.

A trendek azt is mutatják, hogy míg más fejlett gazdaságok a válságok idején anticiklikusan növelték beruházásaikat, Németország inkább visszafogta az állami fejlesztéseket. Ez különösen szembetűnő az infrastruktúra és az energetikai beruházások területén, ahol a lemaradás ma már kézzelfogható: az elöregedő vasúthálózat, a túlterhelt energiahálózat és a lassú digitalizáció mind a korábbi alulfinanszírozottság következményei.

A helyzetet tovább nehezíti az alkotmányban rögzített adósságfék (Schuldenbremse), amely jelentősen korlátozza az állami beruházások finanszírozási mozgásterét. Bár a szabály célja a fiskális fegyelem fenntartása, egyben megakadályozza, hogy a kormány kedvező kamatkörnyezetben vagy gazdasági lassulás idején célzott fejlesztési programokkal támogassa a növekedést.

Németország így kettős csapdahelyzetbe került:

miközben a gazdaságának égetően szüksége lenne új beruházásokra, a fiskális korlátok miatt azonban a döntéshozók számára egyre nehezebb lett megtalálni a növekedés újraindításának módját.

Ebben a korlátozott mozgástérben Berlin végül egy olyan megoldás mellett tette le a voksát, amely nem bontja le a szabályokat, hanem rugalmasabban értelmezi azokat a gazdaság élénkítése érdekében.

Válasz a beruházási krízisre

A német kormány a gazdasági lassulásra és az évtizedes alulberuházottságra a Sondervermögen-alapok létrehozásával próbál reagálni. Ezek a külön célalapok lehetővé teszik, hogy az állam a szigorú költségvetési korlátok fenntartása mellett is tudjon finanszírozni fejlesztéseket, elsősorban az energetikai, infrastrukturális és védelmi szektorokban.

A konstrukció sajátossága, hogy a Sondervermögen-alapok nem részei a szövetségi költségvetésnek, így nem számítanak bele a Schuldenbremse által meghatározott adósságkorlátba. Ezek az alapok külön jogi személyiségű pénzügyi eszközök, amelyeket a kormány célzottan hoz létre egy-egy stratégiai program finanszírozására. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a finanszírozást nem a költségvetés hiányán keresztül, hanem külön hitelfelvétellel vagy kötvénykibocsátással oldják meg, amit az adott alap kezel és tart nyilván.

Ezzel a megoldással az állam formálisan nem sérti meg az adósságfék szabályát, hiszen a kiadások nem jelennek meg a központi költségvetés mérlegében. Ugyanakkor a gazdasági hatás szinte ugyanaz, mintha az állam közvetlenül költekezne: az új források élénkítik a gazdaságot, miközben a fiskális fegyelem látszata fennmarad.

Az alábbi ábra bemutatja, hogy a Sondervermögen-alapok forrásai milyen arányban áramlanak az egyes szektorokba, és hogy mely szektorok számítanak stratégiai prioritásnak a támogatások szempontjából. Jól látható, hogy a legnagyobb források az energetikai hálózatfejlesztés, az infrastruktúra és a védelmi ipar felé irányulnak, míg a digitalizáció és az oktatás szintén jelentős, de kisebb súlyú támogatásban részesül.

A három fő Sondervermögen-alap közül ma már két nagy eszköz határozza meg a német beruházási politikát.

• A Klíma- és Átalakulási Alap (KTF) magába olvasztotta a korábbi Infrastruktur- und Klimafonds (IKF) programot, így jelenleg ez az ország legnagyobb költségvetésen kívüli fejlesztési alapja. A KTF célja, hogy támogassa az energiaátmenethez, a digitalizációhoz és a klímasemleges gazdasági szerkezethez kapcsolódó beruházásokat.
• Emellett külön alapként működik a Bundeswehrhez kapcsolódó védelmi alap, amely a fegyverrendszerek, a kiberbiztonság és a logisztikai fejlesztések finanszírozását biztosítja. Ez a két eszköz együtt adja a Sondervermögen-rendszer gerincét, és gyakorlatilag a német gazdaságpolitika újraindításának pénzügyi motorjaként működnek.
• A fenti két szövetségi alap mellett érdemes megemlíteni a tartományi (Länder) energia-alapokat is, amelyek kisebb, regionális programokon keresztül segítik az energiahatékonysági fejlesztéseket, a megújuló energiák integrációját és a helyi infrastruktúra korszerűsítését. Bár ezek volumene messze elmarad a KTF és a védelmi alap méretétől, fontos kiegészítő szerepet játszanak az ország energetikai átmenetében.

A Sondervermögen-rendszer egyik legnagyobb előnye, hogy rugalmasabb forrásbevonást tesz lehetővé, mint a hagyományos költségvetési eszközök. A pénzügyi keretek így célzottan irányíthatók olyan területekre, ahol a fejlesztések halogatása hosszú távú versenyképességi kockázatot jelentene. Ugyanakkor sok szakértő szerint ez inkább átmeneti megoldás, mint valódi szerkezeti reform: az alapok egyszeri jellegük miatt nem helyettesítik a hosszú távú, kiszámítható beruházási politikát.

A programok végrehajtását az is nehezíti, hogy a források több minisztériumon és állami szerven keresztül jutnak el a projektekhez, ami meghosszabbítja a döntési folyamatokat, és csökkenti a felhasználás hatékonyságát. Emiatt a Sondervermögen-rendszer egyszerre tükrözi a német állam pragmatizmusát és a közigazgatási rendszer lassú, bonyolult működését.

Bár a Sondervermögen-alapok ideiglenesen enyhíthetik a beruházási lemaradást, a német gazdaság szerkezeti problémáit önmagukban nem tudják megoldani. A hosszú távú növekedést nem elsősorban az állami költekezés, hanem a vállalati szféra alkalmazkodóképessége határozza meg. Az elmúlt években éppen ez a dinamizmus mozdult el a határokon túlra:

miközben a kormány belülről próbálja élénkíteni a gazdaságot, a német nagyvállalatok egyre inkább a nemzetközi piacokon keresik a növekedés forrásait.

A DAX és a gazdaság teljesítményének eltérése

A német tőzsdeindex, a DAX, az elmúlt években történelmi csúcsokat döntött, miközben a hazai gazdaság gyakorlatilag stagnált. Első pillantásra ez ellentmondásnak tűnik: hogyan lehet, hogy a részvénypiac szárnyal, miközben az ipari termelés és a beruházások alig növekednek?

A magyarázat abban rejlik, hogy a DAX-ban szereplő német nagyvállalatok, például a Siemens, az SAP, a BASF vagy az Adidas, már jó ideje a hazai piac határain túl keresik a növekedés lehetőségeit, és bevételeik túlnyomó része külföldről származik.

A legfrissebb adatok szerint

a DAX-cégek árbevételének mindössze 20%-a keletkezik Németországban,

míg a fennmaradó 80% Európa többi részéről, Észak-Amerikából és Ázsiából, illetve a csendes-óceáni térségből érkezik. Ez jól mutatja, hogy a német tőzsde teljesítményét ma már nem a hazai gazdasági ciklus, hanem sokkal inkább a világgazdasági folyamatok, a külpiaci kereslet és a nemzetközi versenyképesség határozza meg.

Ez a kettősség jól érzékelteti, hogy Németországban a reálgazdaság és a tőkepiac fejlődése egyre inkább eltérő irányt vett. Miközben a gazdaságpolitika belső forrásokból, állami alapokon keresztül próbálja újraéleszteni a növekedést, addig a tőzsdén jegyzett vállalatok már egyre inkább a nemzetközi piacokon keresik az új lehetőségeket és profitforrásokat. Ez a folyamat jól mutatja, hogy a német gazdasági modell átalakul, és a versenyképesség középpontjába egyre inkább a globális értékláncokban betöltött szerep, valamint a világpiaci változásokhoz való rugalmas alkalmazkodás kerül.

A külkereskedelmi kitettség, mint kétélű fegyver

A 2010 és 2018 közötti időszak a német exportmodell aranykora volt. A világgazdaság nyitottsága, a globalizáció egyre gyorsuló üteme és a nemzetközi szabadkereskedelmi rendszerek stabilitása egyaránt kedveztek a német iparnak. Kína iparosodása és középosztályának bővülése, az eurózóna válság utáni stabilizálódása, valamint a közép-kelet-európai beszállítói hálózatok fokozatos beépülése a német ipar értékláncaiba mind hozzájárultak ahhoz, hogy a német nagyvállalatok a korszak legnagyobb nyerteseivé váljanak.

A fenti ábra jól szemlélteti, hogy a német gazdaság külkereskedelmi nyitottsága az 1950-es évek 15-20%-os szintjéről napjainkra a GDP közel 90%-át éri el. Ez a dinamikus növekedés a német ipar exportorientáltságát és a globalizációval való szoros összefonódását tükrözi. A 2000-es évek elején a már viszonylag magas, 60–70%-os szintről tovább emelkedett, a 2010 utáni években pedig új rekordokat döntött.

2018-ra az érték már majdnem elérte a 80%-ot, ami egyik oldalról a német modell külpiaci sikereit és nemzetközi versenyképességét mutatta. Ugyanakkor ez a magas külkereskedelmi arány egyre inkább kettős élű fegyverré vált.

A német gazdaság növekedése egyre inkább a külső keresletre, a stabil nemzetközi kereskedelmi rendre és az olcsó energiaimportokra épült, így a világgazdaság bármely zavaró tényezője egyre közvetlenebbül kezdett hatni a német iparra.

Amíg a globalizáció korszaka kedvezett a szabadkereskedelemnek és a határokon átívelő értékláncok kiépítésének, addig a német exportmodell virágzott. Az utóbbi években azonban a geopolitikai feszültségek, a protekcionizmus erősödése és az ellátási láncok széttöredezése miatt ez a modell egyre nehezebben tartható fenn. A magas külkereskedelmi nyitottság tehát nemcsak a korábbi sikerek lenyomata, hanem a német gazdasági modell egyik legnagyobb jelenlegi kockázata is.

Új korszak előtt a német exportóriások

A világgazdaság protekcionista fordulata látványosan szűkíti a német nagyvállalatok mozgásterét. A védővámok, az iparpolitikai támogatások és a geopolitikai szövetségek mentén formálódó új kereskedelmi rend alapjaiban alakítja át a német exportmodellt.

• Míg az Egyesült Államok a CHIPS Act és az Inflation Reduction Act révén óriási állami forrásokat irányít a stratégiai iparágak hazai  szereplőinek megerősítésére,
• Kína saját ellátási láncainak védelmére és technológiai önellátásának felgyorsítására törekszik.
• Európa eközben lemaradásba került, a közös iparpolitika hiánya és a brüsszeli döntéshozatal lassúsága miatt csak késve és korlátozott eszközökkel tud reagálni a nemzetközi támogatási versenyre.

Ebben a környezetben a német ipar mozgástere egyre inkább beszűkül, és a korábbi exportvezérelt növekedési modell fenntartása egyre nehezebbé válik.

Az elmúlt évtizedekben a globális értékláncokba való mély beágyazottság a német ipar egyik legfontosabb versenyelőnye volt. A német nagyvállalatok költséghatékony, kontinenseken átívelő beszállítói hálózatokat alakítottak ki, amelyek a globalizáció és a nyitott piacok korszakában tökéletesen működtek. A 2020-as évekre azonban ez a modell a geopolitikai feszültségek, az ellátási láncok széttöredezése és a politikai indíttatású kereskedelmi korlátozások miatt sérülékennyé vált. A korábbi stabilitás helyét a bizonytalanság vette át, ami különösen az exportfüggő ágazatokat, például az autóipart sújtja.

Az autóipar, amely hosszú ideig Kínára és az Egyesült Államokra támaszkodott, ma már több irányból is nyomás alatt van.

A kínai piac lassulása, a kínai autómárkák gyors térnyerése, valamint a nyugati országok protekcionista intézkedései egyaránt szűkítik a német gyártók mozgásterét. A protekcionizmus különösen érzékenyen érinti az ágazatot, mert a német autóipar üzleti modellje az elmúlt évtizedekben a globális értékláncokra és a nyitott piacokra épült.

• Az Egyesült Államokban az Inflation Reduction Act előnyben részesíti a helyben gyártott elektromos járműveket, ami hátrányos helyzetbe hozza az importált európai modelleket,
• miközben Kína saját iparpolitikája révén támogatja a hazai márkák exportját és gyártóinak technológiai fejlesztéseit.

Ennek következtében a német autógyártók egyszerre veszítenek piaci részesedést Kínában, és kényszerülnek arra, hogy termelésük egy részét az Egyesült Államok területére telepítsék, hogy elkerüljék a vámokat, és megfeleljenek a helyi tartalomkövetelményeknek.

Hasonlóan súlyos kihívásokkal küzd a vegyipar is, melynek problémái az energiaárak emelkedéséből és az orosz gázimport megszűnéséből erednek. Az ágazat évtizedeken át a világpiaci nyersanyagárak stabilitására és az olcsó orosz földgázra építette versenyképességét. Az energiaintenzív termelési folyamatok alacsony költségei Németországot az európai vegyipar éllovasává tették, viszont a 2022 utáni időszakban ez a modell hirtelen összeomlott, a gázárak megsokszorozódtak, az ellátásbiztonság megingott, és ez drasztikusan rontotta a német üzemek költségszintjét és exportlehetőségeit.

Az alábbi ábra szemlélteti, hogy a német iparágak közül miért épp a vegyipar a leginkább kitett az energiaársokkoknak.

A német vegyipar energiaintenzitása tartósan meghaladja az uniós átlagot: az EU-átlagot jelképező 100-as bázishoz képest a mutató 150 körül mozog, ami azt jelenti, hogy a német vegyipar ugyanannyi gazdasági érték előállításához mintegy 50 %-kal több energiát használ fel, mint az EU iparának átlaga.

A német vegyipar magas energiaintenzitása több tényezővel is magyarázható.

• A termelés alapját olyan energiaigényes folyamatok adják, mint az ammónia, a műtrágya, a műanyag vagy az alumínium-oxid előállítása, amelyek hatalmas mennyiségű hőt és elektromos energiát igényelnek.
• A vegyipar szerkezete emellett vertikálisan integrált: a nyersanyagok feldolgozása és a speciális vegyszerek gyártása gyakran ugyanazon telephelyen történik, ami tovább növeli az energiafelhasználást, és megnehezíti a kapacitások gyors alkalmazkodását.
• Az is rontja a helyzetet, hogy Németország energiamixe még mindig nagy mértékben függ a földgáztól, amelyet a nehezen villamosítható ipari folyamatok miatt csak korlátozottan tudtak kiváltani megújuló forrásokkal.

A vegyipar nehézségei jól mutatják, mennyire kiszolgáltatottá vált a német gazdaság az elmúlt évtizedekben kiépült modellnek. Ugyanakkor vannak olyan szereplők is, amelyek épp ezekből a kihívásokból tudtak előnyt kovácsolni.

Autóipari beszállítóból a védelmi ipar zászlóshajója

A német gazdaság ereje mindig is az alkalmazkodóképességében rejlett, ám a mostani kihívások már mélyebb szerkezeti változásokat követelnek, mint valaha. Miközben a korábban meghatározó iparágak még keresik az új egyensúlyt, akadnak olyan vállalatok, amelyek sikerrel fordították a változásokból fakadó nehézségeket előnnyé. A Rheinmetall és az SAP példája jól mutatja, hogy egy válság nem feltétlenül a visszaesés időszaka: a rugalmas üzleti modell, a technológiai megújulás és a tudatos stratégiai irányváltás révén mindkét cég megerősödve került ki a turbulens évekből, és ezzel nemcsak megőrizték piaci pozíciójukat, hanem egy új, tartós növekedési pályára is sikerült rátérniük.

A Rheinmetall története jól példázza, milyen döntő szerepe lehet egy stratégiai irányváltásnak egy vállalat életében. A válság előtti években a Rheinmetall klasszikus autóipari beszállítóként működött. Bevételeinek döntő része olyan nagy autógyártóktól származott, mint a Volkswagen, a BMW vagy a Daimler, és a vállalat főként motoralkatrészek, fékrendszerek és kipufogóelemek gyártására specializálódott. Üzleti modellje teljes mértékben a globális autóipari értékláncokra épült, így a jövedelmezőséget nagymértékben befolyásolta az autópiac ciklikussága, az emissziós szabályozások szigorodása és a nyersanyagárak alakulása.

A 2020-as évek elejére azonban ez a modell megingott. Az elektromobilitás terjedése visszavetette a belső égésű motorokhoz kapcsolódó alkatrészek iránti keresletet, miközben az orosz-ukrán háború alapjaiban rajzolta át Európa biztonságpolitikai térképét.

A Rheinmetall vezetése felismerte, hogy a jövő nem az autóipari volumengyártásban, hanem a védelmi technológiák fejlesztésében rejlik.

Ezt a fordulatot jól mutatja az alábbi ábra, amely szemlélteti, hogyan alakult át a vállalat bevételi szerkezete az elmúlt években.

A cég néhány év alatt teljesen új stratégiai irányt vett: a fejlesztési forrásait és beruházásait a hadiipari üzletágba csoportosította át, és fokozatosan a katonai járművek, páncélozott rendszerek és lőszergyártás felé terelte gyártókapacitásait. Az átalakulás időzítése tökéletesnek bizonyult.

A német kormány 100 milliárd eurós védelmi alapja, a NATO-tagállamok növekvő védelmi költségvetései és a fegyverkezési programok új hulláma óriási keresletnövekedést eredményezett. A Rheinmetall bevételei ennek hatására évről évre emelkedni kezdtek, nyereségességük ugrásszerűen javult,

részvényárfolyama pedig példátlan növekedést mutatott: míg 2018-ban 100 euró körül mozgott, addig 2025 elejére megközelítette a 2000 eurót, vagyis közel hússzorosára emelkedett néhány év alatt. A vállalat ma már a német védelmi ipar szimbóluma.

A szolgáltatásalapú modell segíti az SAP-t

Az SAP korábban elsősorban vállalati szoftverlicenceket értékesített, amelyekből egyszeri bevétele származott, azonban ez a modell kiszolgáltatottá tette a piaci ciklusoknak. A 2010-es évek végére ugyanakkor egyértelművé vált, hogy a vállalati szoftverek piacát alapjaiban alakítja majd át a felhőalapú (cloud) szolgáltatások térnyerése. A cégek egyre inkább a rugalmas, előfizetéses alapon működő „Software as a Service” (SaaS) megoldásokat részesítették előnyben, amelyek nem igényeltek drága IT-infrastruktúrát, és folyamatos frissítéseket és kiberbiztonsági támogatást is biztosítottak.

Az SAP vezetése felismerte, hogy ha nem alkalmazkodik időben ehhez a trendhez, elveszítheti piacvezető pozícióját az új, agilis felhőszolgáltatókkal szemben. Ezért a vállalat stratégiai döntést hozott: már jóval versenytársai előtt megkezdte az átállást az előfizetéses üzleti modellre, amely a hosszú távú ügyfélkapcsolatokra és a folyamatos szolgáltatásnyújtásra épült.

A váltás időzítése telitalálatnak bizonyult, az SAP ezzel megelőzte versenytársait a digitális szolgáltatások piacán. A COVID-19 járvány és az ellátási láncok akadozása idején világszerte felgyorsult a digitalizáció, a vállalatok egyre inkább távoli, rugalmas informatikai megoldásokat kerestek, ami hatalmas keresletet generált az SAP felhőalapú rendszerei iránt. A cég gyorsan reagált: fejlesztéseit a skálázható, adatvezérelt infrastruktúrára összpontosította, miközben ügyfélkapcsolatait is átalakította, hogy személyre szabott, hosszú távú támogatást nyújtson partnereinek.

A stratégiai fordulat eredménye hamar láthatóvá vált. Az SAP bevételei évről évre nőttek, a működési nyeresége stabilizálódott, és a vállalat ismét a DAX élvonalába került.

Az alábbi ábra jól mutatja, hogy

2015 óta a felhőből származó árbevétel aránya több mint négyszeresére emelkedett, és mára már megközelíti a teljes bevétel felét.

Az adatokból egyértelműen látszik, hogy az SAP üzleti modellje óriási transzformáción ment keresztül. A vállalat korábbi egyszeri licencértékesítéseire épülő struktúráját fokozatosan felváltotta az előfizetéses, szolgáltatásalapú működés, ami stabilabb, visszatérő bevételt biztosított. Ez nemcsak a pénzügyi eredmények kiszámíthatóságát növelte, hanem a cég válságállóságát is megerősítette. A 2020-as évekre az SAP már nem hagyományos szoftvercégként, hanem digitális infrastruktúraszolgáltatóként működik, ami lehetővé teszi, hogy rugalmasan reagáljon a piaci változásokra és ügyfelei igényeire.

A német tőke szerepe a magyar növekedési modellben
A német vállalatok Magyarország legnagyobb külföldi befektetői: több mint 3000 német cég működik hazánkban, amelyek mintegy 200 ezer embernek adnak munkát. A magyar GDP mintegy 25%-a közvetetten a német tulajdonú cégekhez köthető. A hazai ipar gerincét adó autógyártás, gépipar és vegyipar szinte teljes mértékben a német értékláncokba integrálódott, így a német konjunktúra alakulása közvetlenül hat a magyar növekedésre és exportteljesítményre is. A kapcsolat kölcsönös előnyökön alapul: Magyarország az olcsóbb munkaerővel, a kedvezőbb adókörnyezetével és logisztikai előnyeivel segítette a német ipar versenyképességét, miközben a német tőke jelenléte jelentős technológiai és foglalkoztatási bázist teremtett hazánkban.
A jövőben azonban a német-magyar gazdasági együttműködés alapját egyre inkább a tudás, az energiahatékonyság és az innováció határozhatja meg, miközben a puszta költségelőny szerepe fokozatosan háttérbe szorul. A német ipar figyelme egyre inkább azokra a helyszínekre irányul, ahol a termelés nemcsak olcsó, hanem korszerű, fenntartható és magas hozzáadott értéket képvisel.
Magyarország számára ez a folyamat egyszerre jelent kockázatot és új lehetőséget. Kockázatot, mert a német ipar technológiai megújulása a korábbi, alacsony hozzáadott értékű tevékenységek visszaszorulását hozhatja. Ugyanakkor lehetőséget is, hiszen a fejlettebb iparágak térnyerése a magyar gazdaság szerkezetének modernizálását is ösztönözheti. Ha az oktatási rendszer, a kutatás-fejlesztés és az energetikai infrastruktúra tovább erősödik, Magyarország hosszú távon is kulcsszereplő maradhat a német értéklánc keleti bázisaként.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images