A század végére a világ továbbra is nagyjából 2,6 Celsius-fokos felmelegedés felé halad.
Két friss jelentés szerint az országok klímavállalásai még mindig elégtelenek, miközben a fosszilis energiahordozókból származó kibocsátások új rekordot állítanak be.
A Climate Action Tracker (CAT) legutóbbi értékelése arra jutott, hogy a kormányok a brazíliai COP30-ra benyújtott új kibocsátáscsökkentési tervei nem hoznak majd érdemi fordulatot, így immár negyedik éve nem javultak a globális felmelegedés jövőbeli kilátásai.
Az évszázad végére várható globális melegedés továbbra is 2,6 Celsius-fok az iparosodás előtti szinthez képest – ugyanannyi, mint tavaly.
Ez a pálya messze meghaladja a minden ország által elfogadott Párizsi Megállapodás céljait, amelyek alapján 1,5 Celsius-fokon meg kell állítani a felmelegedést. Ezen cél elmulasztása a szakértők szerint szélsőséges időjárással, valamint súlyos megélhetési válságokkal járó korszakot vetít előre. Egy másik elemzés szerint a fosszilis eredetű kibocsátások idén mintegy 1%-kal nőnek, és rekordot döntenek, noha a növekedési ütem az utóbbi években több mint a felére lassult. Az elmúlt tíz évben a szén-, olaj- és gázalapú kibocsátások éves átlagban 0,8%-kal emelkedtek, szemben az azt megelőző évtized 2%-os átlagával. Mindezek mellett a megújuló energia gyors terjedése már közel fedezi a világ energiaigényének éves növekményét, de még nem haladja meg azt.
Bill Hare, a Climate Analytics vezérigazgatója szerint a 2,6 Celsius-fokos globális átlaghőmérséklet emelkedés katasztrófát jelentene. Szerinte ekkora felmelegedéssel az emberiség olyan, nagy ökológiai hatással bíró "billenőpontokat" ("tipping point") érhet el, mint az Atlanti-óceán kulcsfontosságú áramlásának összeomlása, a korallzátonyok pusztulása, a jégtakarók tartós visszahúzódása vagy az Amazonas esőerdő szavannásodása.
Mindez a mezőgazdaság végét jelentheti az Egyesült Királyságban és egész Európában, aszályt és a monszunrendszerek összeomlását Ázsiában és Afrikában, valamint halálos hőséget és páratartalmat. Ez nagyon rossz forgatókönyv – el kell kerülni
– tette hozzá a szakember.
A Föld átlaghőmérséklete az ipari forradalom óta mintegy 1,3 Celsius-fokot emelkedett az erdőirtások és a fosszilis energiahordozók használata miatt. Ennek hatásai már most is hevesebb viharokban, erdőtüzekben, aszályokban és más katasztrófákban jelentkeznek. A 2016-ban aláírt Párizsi Megállapodás szerint az országoknak időről időre frissíteniük kell nemzeti hozzájárulásaikat (NDC). Az újabb tervek elkészítése a brazíliai, Belémben jelenleg zajló COP30-as ENSZ-klímatárgyalásokra volt esedékes, de
eddig csak nagyjából 100 ország nyújtott be új vállalásokat, és a tervezett vágások messze nem elégségesek.
A CAT szerint, ha az NDC-k mellett a nettó zéró célkitűzések is számítanak, a kilátások kissé romlottak: a század végére várható melegedés 2,1 Celsius-fokról 2,2 Celsius-fokra nőtt. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy az Egyesült Államok az év elején, Donald Trump amerikai elnök egyik első rendelkezésének értelmében kilépett a Párizsi Megállapodásból.
A felmelegedés üteme továbbra is veszélyesen magas, ugyanakkor a 2015-ös Párizsi Megállapodás óta javult a kép: akkor még a század végére mintegy 3,6 Celsius-fokos melegedéssel számoltak. A fordulat mögött a tiszta energiák robbanásszerű telepítése és a legszennyezőbb fosszilis energiahordozó, a szén visszaszorulása áll.
Megjött a rendelet az árrésstop módosításáról
A Magyar Közlönyből derültek ki a változtatások.
Kiadta a kormány a banki különadó emeléséről a rendeletet, 860 milliárd forintos mozgásteret csinálnak a büdzsében
A kormány friss rendeletben írja újra a büdzsét és a különadókat.
Már az IMF is reagált az ukrajnai korrupciós botrányra - Hamarosan megérkezik Kijevbe a küldöttség
Nagyon nagy szükséga van az ukránoknak a valutaalapra.
Trump rátámadott a Demokrata Párt erős emberére a választási körzetek miatt
Kemény csata indul Kalifornia miatt.
Megdöbbentő részletek derültek ki a budapesti tömeges ételmérgezésről: ez okozhatta hatszáz gyerek megbetegedését
Székletből származó baktériumok okozhatták a súlyos fertőzéseket.
Kémfilmbe illő akció: váratlan helyen csaptak le a Hillary Clinton e-mailjeit kiszivárogtató hackerre
Az FBI-tól kapta a fülest a rendőrség.
Heteken belül új kereskedelmi megállapodást köthet Trumppal az EU
Az új uniós terv komoly hatással lehet a magyar gazdaságra is.
Samsung-telefonja van? Akkor erről a veszélyről mindenképpen tudnia kell!
Nagyon komoly sérülékenységet fedeztek fel kiberbiztonsági kutatók.
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


